Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy Karácsony havának nevez, utalva az ünnepre. Ez az az ünnep, ami kisgyermekkorunktól belénk ivódott a történetével, énekeivel, szokásaival és rítusaival, de az illatával, ízeivel, érzéseivel és hangulatával is. Ebben a rövid írásban most azt járjuk körbe, miről is szól a Karácsony, honnan ered, mi a tartalma.
Maga a karácsonyi ünnepkör az adventi időszakkal kezdődik. A szó jelentése eljövetel, a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Eredete a 4. századig nyúlik vissza, a gallikán liturgiában a vízkeresztkor (január 6.) tartott felnőttkeresztelésre előkészítő négyhetes terminus volt ez az időszak. Az 5. századtól már a Karácsonyhoz kapcsolódott a kezdetben negyven napig tartott böjti időszak, hat adventi vasárnappal. Később a nyugati keresztyénség körében a négy adventi vasárnap szokása terjedt el, míg a keleti ortodoxiában megmaradt a hathetes előkészület időszaka. A régi magyar megjelölése kisböjt volt az esztendő eme szakaszának, mely a Karácsonyra való készülés, az elcsendesedés időszakát jelentette. Az egyház számára az advent kezdete jelöli az egyházi év első napját is, innentől számítjuk az egyházi évet.
Az idők folyamán több szokás is elterjedt az adventhez kapcsolódva. Az első okirattal bizonyított adventi vásár Frankfurt am Mainban volt 1393-ban, míg Drezdában 1434-ben említik. Mézeskalácsvásárról először az augsburgi városháza jegyzőkönyve tesz említést 1498-ban. A karácsonyi ajándékozás elterjedése állítólag magához a német reformátorhoz, Luther Mártonhoz kapcsolódik: ő 1545-ben nem Miklós ünnepén (Mikuláskor), hanem Karácsony napján ajándékozta meg gyermekeit. S nem sokkal később már azt olvassuk, hogy Nürnbergben a gazdag patríciusok, akik azelőtt újévkor adtak meglepetéseket egymásnak, szintén Karácsonyra időzítették ezt a szokást. Innentől kezdve rohamosan terjedni kezdtek az adventi vásárok Európában: Bécsben 1600-ban már édességet árusítottak a karácsonyi vásárban, Nürnbergből 1628-ból van hasonló adatunk, Münchenben 1642-ben rendeztek ilyen vásárt.
1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készített először adventi koszorút: egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül mindennap eggyel többet gyújtott meg Karácsonyig, utalva János evangéliumának prológusára: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba” (Jn 1,9). Ma a négygyertyás verzió terjedt el leginkább. A protestánsok általában fehér gyertyákat gyújtanak, minden adventi vasárnapon eggyel többet, míg a római katolikusok követik a liturgiai színeket (lila és rózsaszín). A görög katolikusok újabban hat gyertyát gyújtanak a Karácsony előtti hat vasárnapon.
Az adventi naptár készítése állítólag a 20. század elején alakult ki, s egy német édesanyához kötődik, aki ennek segítségével igyekezett megkönnyíteni Gerhard nevű kisfia számára a karácsonyi várakozás időszakát. Egy kemény papírlapra huszonnégy darab kis édességet tűzött, és megengedte gyermekének, hogy egészen Karácsonyig minden este megegyen közülük egyet. Amikor a kisfiú felnőtt, üzleti vállalkozásba kezdett, és hagyományos, házikó alakú adventi naptárakat készített, amelyeknek mind a 24 ablaka egy-egy meglepetést rejtett.
Az egyház olvasatában a Karácsonyt megelőző várakozás a Krisztus eljövetelében éri el jutalmát. Az adventi prédikációk is hagyományosan ezt a feszült várakozást, a rákészülés érzését vetítik az igehallgatók elé. Ilyen történet a Szentírásban Keresztelő János születésének története, ahol az édesapja, Zakariás pap nem hiszi el az angyalnak azt, hogy idős korában fia születhet, így megnémul, s ezáltal egy funkcióját vesztett személyé válik (Lk 1,5-25). Ugyanígy József története, amikor Mária áldott állapotba kerül, ugyanezt a feszült várakozást vetíti elénk, az ember dilemmáját, hogy miként reagáljon egy nem várt szituációban (Mt 1,18-23). A krízist a megszületett Isten Fia oldja fel, előre vetítve a Karácsony valós értelmét.
Hiszen a Karácsony (lat. nativitatis Domini, az Úr születése) értelme itt keresendő: Karácsonykor a keresztyén világ a megszületett és testet öltött Krisztusra fókuszál, arra a csodára, hogy az Isten Fia „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil 2,7). Maga a karácsony szavunk a szláv nyelvekből kerülhetett a magyarba, ahol a kracsun a téli és a nyári napfordulót jelentette. Egy másik elmélet szerint az óegyházi szláv az albán karcun-t vette át, melynek jelentése rönk, tuskó, utalva a téli napfordulókor tartott máglyarakás szokására. Megint mások szerint a kerecseny szóban keresendő az eredete, utalva a régi magyar szokásra, a Karácsonnyal egy időben tartott sólyomröptetésre. S eredeztethető még a latin incarnatio (megtestesülés) szóból is, mivel ez Isten testben való megjelenésének ünnepe.
A Karácsonyt december 25-én tartják világszerte, azonban Jézus Krisztus születésének pontos dátuma nem ismert. Meghatározásához az evangéliumokra támaszkodhatunk, melyek ismertebb eseményekhez kötik születésének idejét. Máté evangéliuma szerint Heródes király idején született, aki elrendelte a két év alatti kisgyermekek lemészárlását. A zsidó történetíró és hadvezér, Iosephus Flavius (37–100) Kr. e. 4-re teszi Heródes halálát, ennek alapján valószínűsítik, hogy Jézus körülbelül Kr. e. 6-ban született. Lukács evangéliuma szerint a szíriai Cirénius helytartósága alatti népszámláláskor született, ez Flavius szerint Kr. u. 6-ban történhetett. A csillagászat adatai szerint Kr. e. 6-ban 70 napig volt látható a Halley-üstökös, melyet néhányan a betlehemi csillaggal azonosítanak. Sőt, Kr. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása is megfigyelhető volt, mely jelenséget szintén össze szokták kapcsolni a betlehemi csillag történetével.
Az evangéliumok tudósítása szerint a karácsonyi történet így hangzik: Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Az Úr angyala azonban megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek, ami azt jelenti: Velünk az Isten (Mt 1,18-23).
Ebben az időben Augustus császár népszámlálást rendelt el és megparancsolta, hogy mindenki menjen ősei városába, hogy összeírják. József és Mária Betlehembe indultak, s mire odaértek, eljött a szülés ideje, de minden ház és szállás foglalt volt, így egy istállóba húzódtak be, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Itt született meg Jézus, az Isten Fia. Mária bepólyálta és jászolba fektette. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt. És az Úr angyala megjelent nekik, s ezt mondta: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és elhangzott az első karácsonyi ének: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat (Lk 2,1-20). Bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, Heródes király udvarába és ezt kérdezték tőle: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. A bölcsek elindultak a csillagot követve, s mikor elérték céljukat és bebocsátást nyertek a jászolhoz, leborultak a pólyába takart Jézus előtt, átadták ajándékaikat, aranyat, tömjént és mirhát, imádva az Isten Fiát, a Megváltót (Mt 2, 11-12).
A keresztyénség elterjedése után hamarosan elterjedt a Karácsony ünneplése is. A római idők Mithrász-fesztiválja (a Nap visszatérése) a Julianus-naptár szerint december 24-re, a téli napfordulóra esett, melyet a 4. század elején már Jézus születésnapjaként ünnepeltek. A Sol Invictus-nak (győzedelmes nap) nevezett pogány ünnepet Sol Salutis (üdvösség napja), a Megváltó születésnapjaként ünnepelték tovább.
A későbbiekben aztán számtalan dolog kapcsolódott a Karácsonyhoz. Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnep: a nagykarácsony december 25-e, kiskarácsony pedig január 1-je, újév napja. Az ünnep egyik szimbóluma a karácsonyfa, melyet először a 16. században említenek német területen. Az ekkor induló reformáció bevitte a családi otthonokba az ünneplést: az emberek a Biblia forgatása révén olvasták a karácsonyi történetet, s karácsonyi dalokat énekeltek házaikban.
A reformátusok szenteste gyermekműsoros (betlehemes) istentiszteletet tartanak, s az ünnep első napján úrvacsorás, másodnapján ünnepi istentiszteletet. Katolikus hagyomány a karácsonyi éjféli mise tartása 24-én éjszaka. Régebben a betlehemezés a legismertebb karácsonyi szokások közé tartozott, egy többszereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismerték, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. December 24-én hagyományosan böjt van, ilyenkor nem fogyasztunk húst, esetleg csak halat. Ünnep első napjához tartozik az ünnepi ebéd, ahol összegyűlik a család, esetleg a tágabb rokonság is.
Ahogy láttuk, a Karácsony igazán sokféle, komoly tartalommal, esetleg felesleges sallangokkal. S hogy milyen az igazi Karácsony? Az a szemnek láthatatlan. Titokzatos kapocs a családunkkal, szüleinkkel, gyermekeinkkel, szeretteinkkel, nemzeti emlékeinkkel és családi hagyományainkkal, s titokzatos kapocs a megszületett Isten Fiával, Jézus Krisztussal.
Sajtos Szilárd őrnagy
református tábori lelkész (Debrecen)
Ajánlott irodalom:
Marius van Leeuwen: Ünnepről ünnepre. A keresztyén ünnepek története és lényege. Kolozsvár, Exit Kiadó, 2009.
Szénási Sándor: Ünnepeink. A református egyházi év. Budapest, Kálvin Kiadó, 2007.
Az írás a Honvéd Altiszti Folyóirat részére készült, a szerző hozzájárulásával közöljük.
Fotók: a szerző archívuma és midio.hu archív