A Diósd Város Önkormányzata és a Diósdi Földön Futók egyesület szervezésében december 8-án kerül sor Diósdon a Mikulás-futásra, melynek programjában 5 kilométeres örömfutás és 700 méteres Mikulás-futás szerepel. A sportnap jegyében adjuk közre egy diósdi futó gondolatait.
Régóta futkározom Diósdon, noha senki nem kerget. A Bartók Béla úti lakótelepről indulva általában a Zöldfa utcára zöldellő réteken (kaszálók), illetve feljebb, az Országzászló előtt tülekedő lakóparki házak körüli, egyre vékonyodó közösségi fűsávokon taposok. Valamint, vasár- és ünnepnapokon, az Anna-hegyen, ahol idén legutóbb őszelőn kötöttem ki, a futás nyújtotta élvezeten kívül abban a reményben, hogy jön majd egy őz elő, kinek ártatlan gombszemei közé nézhetek. Sajna, nem jött őz elő, mint párszor korábban. Még csak egy „loncsos, lompos, bozontos” barnamaci sem szegődött társamul!
Éhes disznó makkal álmodik, tartja a közmondás… Hát, én nem álmodhattam futás közben makkal sem, viszont minduntalan lábbal tiportam egyet-egyet. Két tiprás között pedig csodálhattam a napsütésben még színpompásabbnak tetsző lomboronákat. Természetesen csak mértékkel, hogy hasra ne essek előttük.
Aztán, a Kilátótoronynál elhagyva a rengeteget, vissza a városba a fent említett lakópark megkerülésével. Ott szinte mindig megmelengeti szívemet annak emléke, hogy ahol most már szinte kizárólag az egyébként csinos házak erdeje burjánzik, valószínűleg Afrikából hazatérő gólyacsapatot láttam állomásozni még a terület réti korszakában, mondhatni, a Mezőzoikumban…
Amúgy, futok én minden évszakban. Persze, nem naponta; heti háromszor, alkalmanként kb. 50 percben. Az ítéletidőkkel ugyan elengedem a birkózást, de azért átlagosan zord időjárás esetén is bátran szőnyegre lépek. Így fordulhatott elő, hogy október végén egy alkalommal viharos erejű északnyugati szélben teljesítettem a távom. Emelkedőn vissza akart lökni, leejtőn viszont rendesen hátba vágott a dühödt léghűtő. Sima utcai szakaszokon pedig percek alatt akkora mennyiségű falevelet zúdított rám, amennyiről a legnépszerűbb influencerek rajongói levelek formájában csak álmodozhatnak!
Influencer? Még influenzás sem igazán szoktam lenni! Annál inkább egyéni tömegsportoló, aki örömből mozgatja végtagjait. Közben semmi stressz; úgy értem, nincs rám kötve lépésszámláló, pulzusszámláló, cukorszintmérő, időmérő, hőmérő, lázmérő… Csak a zene szól. Telefonról vagy a fejemben. Élvezem és értékelem, hogy összeszedetten tudom mozgatni a tagjaimat, miközben lelkem éléskamrájában halmozhatok fel az ég boltjának madarakból, fényekből és felhőkből álló árukészletéből. El is gondolkodhatom ezen-azon…
Máig mosolyra fakadok például azon, hogy pár évvel ezelőtt egy ismerősöm, a terepen megpillantva engem, leesett állal a következőképpen adott hangot csodálkozásának: „Maga még mindig fut!?”
Mintha azt kérdezte volna: Maga még mindig él?
Hát, éldegélek… Csakúgy, mint egyébként akárki más ezen a bolygón: lótva-futva.
Székelyhidi Attila
midio.hu
(Az írás a Diósdhéjban novemberi számában is olvasható.)
Címkék: Diósd, Egészség, futás, Mikulás-futás, Sport, Székelyhidi Attila
