Január 25-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Diósdi civilek napját, melyen több mint harminc helyi öntevékeny szervezet kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A rendezvényen ott voltak a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd képviselői is.

A megnyitót követően a szervezetek az iskola tornatermében felállított színpadon röviden bemutatkoztak a közönségnek, majd azt követően a saját standjukon fogadták az érdeklődőket.

Bicskei György, a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd elnöke elmondta: a 2007 novemberében alakult egyesület elsődleges célja a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat civil támogatása; a német, ezen belül a sváb hagyományok őrzése, a kisebbségi tudat és hovatartozás fenntartása, a politikától mentes kisebbségi élet fejlesztése. A civil szervezet kiemelt feladatként kezeli a Diósdon élő svábok tárgyi és kulturális emlékeinek gyűjtését, megőrzését, azok megismertetését programjaikon keresztül a diósdiakkal, köztük a német nemzetiségi iskola diákjaival, a német nyelv tanulását és ápolását a fiatalok és a középgeneráció körében.

A résztvevők érdeklődéssel figyelték a bemutatkozásokat

Az egyesület látványos, gazdag standot épített a börzére, mely széles körű áttekintést adott az érdeklődőknek a diósdi németség múltjáról és jelenéről. Mint ismert, a diósdi svábok Schwarzwald környékéről települtek Diósdra a XVII. században. Ulmból hajóztak le a Dunán az ulmi skatulyának (Ulmer Sachtel) nevezett bárkákkal.

 A Diósdon letelepült svábok jellemzően előbb szőlő-, majd őszibarack-termesztéssel foglalkoztak, ezért az egyesület rendszeresen szervez a szőlő- és barackkultúrával kapcsolatos kiállításokat, bemutatókat, gyerekeknek versenyeket. A második világháború után a diósdi svábok is elszenvedték a málenkij robotra való elhurcolást, majd a háború után a kitelepítést Németországba.

A dunai tutajút emlékére Csomay András elkészítette a vízi alkalmatosság makettjét, mely az egyesület pavilonja előtt volt látható. Ugyancsak ő készítette azokat a míves karkötőket, amelyeket a rendezvény során lebonyolított, Diósd műemlékeivel és a diósdi sváb emberek életével kapcsolatos vetélkedők nyertesei jutalmul átvehettek.

Az egyesület standján az ulmi bárkát is megnézhették az érdeklődők

Az egyesület standján az érdeklődők belelapozhattak az elmúlt évtizedekben megjelent helytörténeti könyvekbe, kiadványokba – köztük Görögné Horváth Katalin Az én Diósdom, Wágner Ferenc Diósd története című könyvébe és  Dózsa Lajos Diósd történetét máig a legrészletesebben feldolgozó tanulmányába –, valamint megismerhették a diosdfa.hu honlap működését, a portál nyújtotta lehetőségeket, szolgáltatásokat. Az oldal létrehozásában és működtetésében meghatározó szerepet játszó Natta család képviseletében Natta János mutatta be a weblapot. Mint elmondta, oldalain helytörténeti tudnivalók, levéltári kutatások, néprajzi érdekességek olvashatók, valamint elérhető az oldal gerincét alkotó, országos viszonylatban is egyedülálló családfa-adatbázis. Külön bemutatta a portál fényképtárát, amit évekig tartó gyűjtőmunka eredményeként, a családoktól kölcsönkapott fotók digitalizálásával hoztak létre.

A diosdfa.hu portál működését is bemutatták a házigazdák

A beszélgetések során elhangzott: a tervek között szerepel egy sváb ház megvétele és átalakítása kiállítási és közösségi térré, ahol az egyesület a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzattal együtt méltóképpen tudja elhelyezni és állandó, valamint időszaki kiállítások keretében az érdeklődőknek bemutatni a sváb múlt tárgyi emlékeit. Itt lehetőség nyílna foglalkozásokat tartani, szakköröket, német nyelvű könyvtárat működtetni. Mint szóba került, a régi tárgyakat már ma is gyűjtik, illetve, több felajánlást is érkezett, mások mellett Méhész Tamástól, Nánási Györgyitől, Balczer Kálmánnétól, Illyés Andrástól, Dobroviczky Istvántól, Pátrovics Bélánétól,Virág Mihálytól.

Az egyesület vezetői megerősítették: a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Hagyományőrző Egyesület kiemelt feladatnak tekinti a néhai Natta Antal által alapított Diósdfa portál megőrzését és továbbfejlesztését. Ide továbbra is várják a fiókokban, albumokban megbúvó régi fényképeket, leveleket, hogy azokat feldolgozva megőrizzék az utókornak.

midio.hu

Fotó: Galovtsik Gábor felvételei