Április 22-én (kedden) este ismét az eredeti helyszínen, az érdi Poirot étteremben tartja következő rendezvényét az Érdi Jazz Klub, amikor is – a Varga Trió közreműködésével – egy Oscar Peterson-esttel köszöntik a nemzetközi jazz napját.
Varga Tivadar, a zenekar zongoristája és vezetője 5 éves kora óta zenél. 2018-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Oláh Kálmán növendéke volt. Az Érdi Jazz Fesztiválon 2018-ban, a kiemelkedően tehetséges egyetemisták koncertjén mutatkozott be nagy sikerrel.
A trió 2018-ban alakult. Tagjai Varga Tivadar (zongora), Gayer Ferenc nagybőgő és Weszely János dob. A zenekar két másik tagja szintén a Zeneművészeti Egyetemen végzett és számos más formációban működtek közre. A trió fellépet 2022-ben a VeszprémFesten Diana Krall előzenekaraként.
Oscar Peterson nagy hatással volt Varga Tivadarra mind a zongorajátékot, mind a klasszikus zenei hatásokat tekintve. Ezzel együtt a trióhoz közel állnak a groove-os, drum and bass- és swing alapú zenék is. Nagy hangsúlyt fektetnek a kollektív improvizációra. A koncert meghívott vendége: Horváth Szabolcs (zongora).
Az eseménnyel kapcsolatos információk:
A koncert főtámogatója Irk Réka (aki Pernye András-díjából segíti a rendezvényt)
Résztvevői támogatás: 2000 Ft/fő
14 éven aluliaknak ingyenes (amíg van hely)
Asztal-, illetve helyfoglalás: +36 70 6263881
Helyszín: POIROT • Érd, Szegfű u. 24.
Étlap: https://poirotpub.hu/etlap/
2025-től a Jazzponthu Kulturális Alapítvány is bekerült azon alapítványok közé, melyeknek bárki felajánlhatja az SZJA 1 %-át! Adószáma: 19345684-1-43
A koncert linkje itt található. Ezeken az oldalakon (itt és itt) is lehet tájékozódni.
midio.hu
Címkék: április 22., Érdi Jazz Klub, Oskar Peterson-est, Poirot Étterem, Varga Trió