A Diósdi Római Katolikus Egyházközség megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat keretében november 24-én, vasárnap ünnepi szentmise lesz Diósdon, melyet Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke celebrál. A püspökkel három éve – a felújított Pusztazámori Remeteség újraszentelése kapcsán – interjút készítettünk, melyet az alábbiakban közreadunk.
„Erősödjünk meg az egymás iránti szeretetben!”
Beszélgetés Spányi Antal megyés püspökkel, a Katolikus Karitász elnökével
– Tisztelt Püspök Atya! Székesfehérvári megyés püspökként október 29-én, szentmise keretében, megáldotta a külsőleg megújult Pusztazámori Remeteséget. Hogyan értékeli e nagy léptékű, kizárólag helyi erőforrásokból finanszírozott állagmegóvási munkát? Milyen érzésekkel, gondolatokkal jött a településre, és milyen tapasztalatokat szerzett ott?
– Örömmel érkeztem a megújított Pusztazámori Remeteség megáldására, mert nagyra értékelem azt a munkát, amelyet az önkormányzat, a helyi lakosok és a hívek tettek azért, hogy megmentsék Pusztazámor egyik leghíresebb nevezetességét, hazánk egyedülálló barokk műemlék-különlegességét. Minden nagy múltú történelmi, szakrális emlékhely, még ha sokan látványosságnak tekintik is, Isten dicsőségére, a lelkek megmentésének szolgálatára emeltetett. Nagy örömmel látom, amikor gondot fordítanak arra, hogy a műemlék templomhoz érkező látogatók méltó körülmények között megpihenhessenek, esetleg imádkozhassanak. Nagyon fontos az egész társadalom számára, hogy az ilyen helyeken az emberek lelkükben gazdagodhassanak, hogy még inkább felüdülve, megerősödve tudjanak visszatérni a mindennapi életükbe, hétköznapi életterükbe. Szakrális emlékeink megmentése csak szeretettel és összefogással lehetséges, szívből köszönöm, hogy ezt a pusztazámoriak között megtapasztalhattam, és kívánom, hogy ilyen irányú tevékenységüket a jó Isten áldása kísérje továbbra is.
A felújított Pusztazámori Remeteség
– Bódai József, a helyi egyházközség plébánosa beszédében kéréssel fordult önhöz: „És kérem, hogy amikor a Pusztazámori Remeteség külső restaurálását, megújulását ünnepeljük, áldjon meg bennünket is, az Isten népét, hogy tudjunk mi is megújulni, ne csak külsőleg, hanem belsőleg, szívünkben-lelkünkben…” Most, a 21. század második évtizedében, hogyan látja: miként tudnak az emberek – hívők és nem hívők – megfelelni korunk szerteágazó kihívásainak? Hogyan tudnak saját maguk számára is megnyugtató válaszokat adni a kisközösségekben és a társadalmi szinten jelentkező, megoldandó problémákra?
– Őrült zűrzavar van az emberek fejében, szívében. Nincs jövőkép, sem hit, nem kell a hagyomány, a gyökér, a nemzetben gondolkodás, a család. Nemrég ünnepeltük az első magyar szent családot Székesfehérváron, melynek tagjaitól nagyszerű példát kaptunk, akiknek emléke nem halványul el, akik életük tanításával, megélt sorsuk vállalásával, zúgolódás nélküli hitükkel minket is megerősítenek. Látnunk kell, hogy az első magyar szent család is nehéz helyzetben élt. Mindennapi gondja, problémája és küzdelme volt egy jelen lévő erős pogány hagyomány. Sokan nem akarták elfogadni a kereszténységet, nem akartak beilleszkedni abba a rendbe, amelyet a Katolikus Egyház hozott. Ezzel a kettősséggel és a hatalmi harcokkal is szembe kellett nézni. Hosszú időn keresztül a zaklatás és a viadalok árnyéka vetült rájuk. Boldog Gizella életét végigkísérte az életszentség, a mélyen gyökeret vert keresztény erkölcs és életvitel. Szent István elkötelezettsége a hit szerinti élet mellett példamutató, minden tettét, egész lényét, gondolkodásmódját kovászként járta át az evangélium szelleme, az egyházi tanítás. Nem volt az életében kettősség, alkudozás. Erőt adó lehetett Szent Imre lelkülete, aki készséges volt arra, hogy szolgáljon Istent, embert, nemzetet és országot. Kész volt az egyházi pályát elfogadni, de kész volt atyja örökébe is lépni. Ezért keményen dolgozott, tanult, imádkozott, erényes életre nevelte magát. Példájukból látnunk kell, hogy a keresztény ember lelkében, szívében, nem ennek a világnak az öröme él. Nem az emberek véleményétől függ az igazi öröm, hanem Istenétől, az Örök Atyáétól, aki velünk akar élni, szólni akar hozzánk, gondoskodni rólunk, imádkozni velünk. Isten nagysága sokkal gazdagabb, mint azt életünkbe be tudnánk fogadni. A legnagyobb ajándék, hogy megtapasztaljuk szeretetét, amelyet elfogadunk, és megélhetjük a szeretet, amelyet mi adhatunk másoknak.
Spányi Antal megyés püspök újraszenteli a kápolnát
– Mit jelent önnek a karácsony, miként éli meg az ünnepet egy egyházmegye főpásztoraként és a Katolikus Karitász elnökeként?
– Főpásztorként és Karitász-elnökként is fontos számomra, hogy a karácsony előtti készületben számos lehetőséget támogathatok a jótékonykodásra. Az emberek ilyenkor érzékenyebbek a jóra, felerősödik a szeretet igénye, az adás öröme. Nagyon fájdalmas azt látni, hogy mennyi embernek nehéz az élete, mennyien küzdenek hétköznapi gondokkal. Ilyen a téli tüzelőnek a beszerzése vagy akár a mindennapi betevő falatnak a biztosítása. A Püspöki Udvar adventi programjai, a Katolikus Karitász „Tárjátok ki szíveteket” nagyszabású adománygyűjtő akciója ezen próbál segíteni. Természetesen nem vagyunk képesek minden problémát megoldani, sok más, karitatív célt maga elé tűző szervezettel is együttműködünk. Úgy gondolom, hogy amikor egy rászoruló embernek próbálunk segíteni, amikor próbáljuk megadni azt, amit lehet, akkor a kötelességünket teljesítjük. Fontos ez azért is, mert akinek én adok, akivel jót teszek, ha sikerült őt felemelni, a körülményeit rendezni, talán egyszer őt is azok között az emberek között láthatjuk, akik úgy érzik, hogy jó másokon segíteni, hogy ők is felelősek a másikért. Szívből kívánom, hogy minél többen tapasztaljuk meg jótékonykodásunk áldását, és kívánom, hogy így találjunk ezen a karácsonyon is békét a szívünkben. Ismerjük fel a másik emberben is Isten közelségét, és erősödjünk meg az egymás iránti szeretetben! Ezzel a békével, szeretettel, Isten jelenlétével eltelve tudjuk családtagjainkat is megajándékozni. Így legyen áldott, békés, örömteli szeretetben megélt karácsonyunk!
– Püspök Atya, köszönöm az interjút.
Kiss Zoltán
Fotó: Mátrai Sándor
Címkék: Diósd, katolikus
