Az 1920-as évek közepén jártunk. Éltük a diósdi családok átlagos életét. Én, mint legkisebb gyerek, több éven át csak szemlélője voltam a karácsonyi készülődésnek. Már a decemberi rorátékkal kezdődött. A mama (anyukám) kézen fogott, és a szomszéd nénikkel együtt (Tóth Örzse néni, Richtscheidt Mári néni és mások az utcából) mentünk minden nap a hat órakor kezdődő hajnali misére.
A Mrázik család
Karácsony napja, böjt volt. Emlékszem, mamának direkt volt egy nagy vaslábasa, abban kukoricát pattogtatott, meg morzsolt kukoricát főzött sós vízben. Mindkettő nagyon ízlett nekünk, gyerekeknek. Kukorica pedig mindig termett mamáék földjén. Délelőtt sütés-főzés volt. Papáék a község fölötti fenyőerdőből hozták a fenyőfát. Nagy kiterjedésű erdő volt. Néhány kivágott fa nem fenyegette az erdő létét.
Délután a nagyobb testvérek (Cili, Fáni, Erzsi) a fenyőfát díszítették. Fényes csomagolópapírból csíkokat vágtak, abból láncot készítettek. A fényes láncot a fenyőfa ágaira fektették. Diót és mandulát „aranyoztak”, gyufát dugtak bele, és a fára akasztották. Szaloncukor abban az időben még ismeretlen volt. A szobában a szekrény tetején mindig ott sorakoztak a birsalmák. Ezekből ilyenkor a fa alá tettek néhány szemet.
Horváth Katica (Az én Diósdom c. könyv szerzője) édesanyjával
Első karácsonyi mozzanat, amire emlékszem, egy baba. Hároméves voltam. A már dolgozó nagyobb testvéreim hoztak egy gyönyörűszép, porcelánfejű, nagy alvóbabát. Kimondhatatlanul örültem neki. (Sajnos nem sokáig, mert Tóni bátyám föltette egy polcra, ahonnan leesett és széttört.)
Akkor, vagy egy következő évben a betlehemesek ejtettek ámulatba. Erzsi nővérem 8-9 éves lehetett. Ő volt a Szűz Mária. Karján valamilyen babát tartott kis-Jézuska gyanánt. Néhány kisfiú (pásztorok) kísérték. Erzsinek gyönyörű hangja volt már gyermekkorában is. Betlehemes énekeket énekelt. „Schlaf mein Kindlein, schlaf im Wiege. Schlaf mein Kindlein, schlafe ruh’…” „Aludj kisgyermekem, aludj a bölcsőben. Aludj kisgyermekem, aludj nyugodtan…” A jelenet úgy elkápráztatott, hogy nem ismertem fel saját testvéremet.
Ajándék? Rendszerint magas szárú cipőt, harisnyát, kendőt, néha flanelruhát kaptam. (Abban az időben a gyerekek nem jutottak drága játékhoz.) Este karácsonyi énekeket énekeltünk, imádkoztunk a „Kriszpaum” (Cristbaum = karácsonyfa) mellett. Az éjféli miséket egészen a háborúig szigorúan éjfélkor tartották. A lakosság vallásos érzelmű volt. Szinte az egész falut ott lehetett látni a templomban. Mi kisgyerekek oly késői időre már elálmosodtunk, de magától értetődött, hogy mi is részt vettünk az éjféli misén.
A Fejes gyerekek
A mama Wejnahszra (Weinacht=karácsony) mindig kocsonyát főzött. Amikor hazaértünk az éjféli miséről, azt ettünk. A férfiak forralt bort, a gyerekek teát kaptak. Másnap libahúsleves és Kancebraten (Gansebraten=libasült), hozzá párolt káposzta volt az ebéd. Sokan erre az ünnepre vágtak disznót. A mama nagyon jól tudott főzni, de sütni is. Nuss-puszedl (diós puszedli), kelt tésztából Nuss-pejgli (diós beigli) minden karácsonykor volt. Ebéd után mamával meglátogattuk a rokonokat. Bunth Anna néniéket ki nem hagytuk. (Egyébként is Bunth Etivel és Olgival játszottam nagyon sokat.)
Régi karácsonyok… Meghittek voltak. Szépek voltak. Emlékük nosztalgiát ébreszt az idős korban járó egykori gyermekekben. Adja Isten, hogy az utánunk jövő nemzedékek is hasonlóképpen érezzenek majd!
Visszaemlékezett a Diósdról elszármazott Mrázikné Albecker Terézia
Görögné Horváth Katalin (Katica néni) Az én Diósdom c. könyvéből
Fotók: Diósdfa/Natta János
Kiemelt kép: A Fejes család
Címkék: Diósd, Diósd egykor, Karácsony, Katica néni
