Szeptember 20-án (szombaton) rendezik meg a Sereglés 2025 elnevezésű rendezvénysorozatot, a Kárpát-medence népművészeti ünnepét. A programhoz városunk is csatlakozott. A diósdi rendezvény 10 órakor kezdődik a városközpontban. Fellép: Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesület, Diosder Schwäbische Tanzguppe (Német Hagyományőrző Egyesület, Diósd), Névbitorló Banda és Dósa Attila (harmonika).
Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézművesmester ünnepli a Kárpát-medence népművészetét csaknem 200 helyszínen egy időben, és számtalan programmal várták az érdeklődőket Bátaszéktől Gyimesfelsőlokig.
A fesztivál egyik célja, hogy bemutassa a Csoóri Sándor Program eddigi eredményeit, a szélesebb közönség számára is ismertté tegye annak kiemelkedő színvonalát és a közösségekre gyakorolt jótékony hatását. A másik célkitűzése pedig az, hogy megmutassa azt, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény is egyben. A kormány 2017-ben hozta létre a Csoóri Sándor Alapot azzal a céllal, hogy megerősítse a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli, magyar népművészettel foglalkozó közösségeket szakmai munkájukban, a hagyomány megőrzésében és továbbadásában.

A programok minden csatlakozott településen szeptember 20-án 10 órakor kezdődött népviseletes felvonulással, egy-egy, a területre, helyre jellemző kiemelkedő épített örökséghez, ahol minden közösség a tájegységének néhány népdalát énekli el, majd a helyi egyházi vezetők megáldják a jelenlévőket. Ezután mindenhol elhangzik Csoóri Sándor Faparázs a hóra kivilágít című verse, majd közösen eléneklik az „Akkor szép az erdő, mikor zöld…” kezdetű népdalt és a Pál István Szalonna által összeállított, a Kárpát-medencében mindenhol megtalálható csárdásdallamokra mindenki eltáncolja saját tájegységének csárdását. A szervezők ezzel is tisztelegni szeretnének az előtt, hogy a csárdás tavaly decemberben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének nemzetközi listájára. A közös nyitóesemények és a köszöntők után kézműves mesterségbemutatók, műhelyfoglalkozások, néptánc, népzenei gálaműsor várja az érdeklődőket, végül minden helyszínen táncház zárja az egész napos programot.
A Csoóri Sándor Program a népművészeti ágak legjelentősebb támogatási formája szerte a Kárpát-medencében. A program az elmúlt hét éve alatt 21,77 milliárd forinttal, közel 12 és fél ezer pályázatot és több mint 3300 szervezetet támogatott a népművészeti mozgalom minden területén. A program fontossága abban rejlik, hogy az 1970-es években lendületet vett népművészeti mozgalom ötven év után ismét új lendületet kapjon.
A rendezvény fő szervezője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. Szervező partnerek: Hagyományok Háza, Martin György Néptáncszövetség, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Táncház Egyesület, Vass Lajos Népzenei Szövetség.
A rendezvény központi helyszíne a budai Várban, a Szentháromság téren lesz. További kiemelt helyszínek: Békéscsaba, Debrecen, Gombaszög/Dernő (Felvidék), Kecskemét, Méra (Kalotaszeg – Erdély), Nagyvárad (Partium), Palics (Vajdaság), Salgótarján, Sárospatak, Sárvár, Szamosújvár (Erdély), Szatmárnémeti (Partium), Szekszárd, Székelyudvarhely (Erdély), Székesfehérvár és Zalaegerszeg – Gébárti-tó.
Közvetlen térségünkből egyedül Diósd csatlakozott a programhoz, környékünkről még Szigetszentmiklós és Tordas található a résztvevő települések névsorában.
Az ingyenes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a helyi szervezők!
midio.hu
Címkék: Diósd, Kárpát-medence, népművészet, Sereglés 2025











