Államalapításunk ünnepe alkalmából rendez megemlékezést Diósd Város Önkormányzata. Az augusztus 19-én 18 órakor, a városközpontban felállított színpadnál kezdődő rendezvényen dr. Aradszki András, térségünk országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet. A hivatalos programot néptácgála zárja a Forrás Néptáncegyüttes, a Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesületének tánccsoportja, a Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesület tánccsoportja, a Diósdi Fúvószenkar és a Fricska Zenekar részvételével. A midio.hu Bíró László püspök gondolataival emlékezik államalapító királyunkra.

Már a XI. század végének hagyománya István (Esztergom, 970–980. k. – 1038. augusztus 15. koronázásában húzta meg a magyar történelem legjelentősebb korszakhatárát. Egy olyan államot hozott létre, amely nyitott és befogadó volt a különböző, környezetében lévő államok hatásaira, de megőrizte sajátos magyar jellegét és függetlenségét. A keresztény hit meggyőződéses hívévé vált, amely életének minden lépését megszabó élménye volt.  Uralmának a koronázás – és az Isten kegyelméből való országlás elfogadása – új legitimációt adott.

A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra – a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon – feszültséggel teli területén kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet folytatnia. Szervezőmunkája nyomán létrejött a világi és az egyházkormányzatnak az a rendszere, amely teljesítőképességével kifelé és befelé egyaránt sikeres állammá tette a Magyar Királyságot. Államszervezetének egyik legstabilabb eredménye a vármegyeszervezet, a mai megyeneveknek a jelentős része ebből a korból származik. Ennek első lépéseként a területet kellett megszereznie és megtartania, majd meg kellett szerveznie a hadsereget. Leverte a vele szembeszegülő törzsi vezetőket, s uralkodása végére a Kárpát-medence egésze felett érvényesült a fennhatósága, ezzel ő tekinthető a mai értelemben vett Magyarország megteremtőjének.

Szent István király. Törley Mária alkotása

Közel hetvenéves korában – a XI. században ritka magas korban – 1038-ban, 42 évnyi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt, s akinek tiszteletére több templomot is épített. Halála előtt az országot is neki ajánlotta. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert a menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált, ahol számos imameghallgatás és csoda történt. Ünnepe nemzeti ünnep lett.

1083. augusztus 19-én avatták szentté, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. Különösen Scheyernben és Bambergben, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolata következtében; azután Aachenben és Kölnben, ahová egyes ereklyéi is elkerültek; Montecassinóban, főleg a bencés rendnek tett kiváltságai miatt és a belgiumi Namurben. XI. Ince pápa 1686 novemberében – Buda visszafoglalása alkalmából – az egész egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli. Május 30-án a mai napig sértetlenül fennmaradt Szent Jobb-ereklyét tiszteljük. Koronázása millenniumán, a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté nyilvánította, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit mind a katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek.

István király hitt benne, hogy valami olyat tesz, ami miatt megéri felvállalni a leendő konfliktusokat. Amit elképzelt, erős akarattal vitte véghez. Még egy rossz döntés is jobb annál, mint amikor nem hozunk döntést. A karizmatikus király nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy képes volt olyan döntéseket meghozni szorult helyzetekben, melyek rengeteg konfliktussal jártak. Az államszervezésnek minden területén jelentős lépést tett előre, de ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy átlépett sok esetben azokon a hagyományokon, ami a korábbi törzsi-nemzetségi szervezet sajátossága volt. Nyilvánvaló, hogy ez népszerűtlen intézkedésekkel is járt, amit jelez, hogy a király halála után nem mindenki értékelte olyan pozitívan, mint mi, akik az eltelt idő távlatából szemléljük művét és tetteit.

Azonban eltelt pár évtized, és a XI. század zűrzavaros időszaka után, Szent László király uralkodása idején, amikor sor került szentté avatására, akkor már ezt a tevékenységét értékkel tudták mérni az emberek. „Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, Egyházad védelmezője legyen a mennyben!”

Bíró László  katolikus tábori püspök

midio.hu

Forrás: Honvéd Altiszti Folyóirat, 2014/4.

Illusztrációk: cultura.hu, Facebook