Nemrég számoltunk be róla, hogy Diósd egy szuper kézműves pékséggel gazdagodott. A jó kenyérre már igazán ki voltak éhezve a diósdiak. Az üzletet látva sejteni lehetett, hogy sok finomság lesz a kínálatban, de hogy ennél többet is ad a Diósdi Kiskifli, arra valószínűleg senki nem gondolt. 

Mindig érdekelt, hogy mi lesz azoknak a pékáruknak, sütiknek a sorsa, amik nem fogynak el egy üzletben az adott napon. A Kiskifliben a nyitást követő hetekben biztosan egy morzsa sem maradt, akkora volt az érdeklődés. Azóta azonban sikerült felvenniük a ritmust a kereslettel, és a nap végén van, hogy marad a polcokon péksütemény. Hogy hová kerül?

„Ma is, mint általában zárás után, megmaradt néhány pékárunk. Ezeket a kis Spar oldalán lévő adománydobozba tesszük. Ha van bárkinek rászoruló ismerőse, aki szívesen fogyasztaná, vagy esetleg nem teheti meg, hogy nálunk vásároljon, kérjük szóljatok neki.”

A fenti mondatokat a Diósdi Kiskifli tulajdonosa osztotta meg a diósdiak legnagyobb létszámú FB-csoportjában. A bejegyzés pedig nem csupán a jótékonykodó vállalkozó miatt volt különlegesen szívet melengető, hanem mert a hozzászólásokból kiderült, többen is vannak Diósdon, akik rendszeresen élelemmel töltik meg a rászorulók számára kihelyezett adománydobozt.

Így történhet meg az, hogy egy pékségből nem csak a kemence miatt árad a melegség…

Köszönjük.

Sz. K. N. 

Címkék: #midióNóri, Adakozás, Diósd, Diósdi Kiskifli, Szeretet