Ernst Gerhardról, a város korábbi polgármesteréről nevezték el azt a szökőkutat, melyet a napokban adtak át a megújult hähnleini Piactéren – adta hírül a település közösségi oldalán Sebastian Bubenzer polgármester.

A város jelenlegi első embere posztjában felidézte: Ernst Gerhardot 1946-ban választották Hähnlein polgármesterévé. A szakmájára nézve hegesztő foglalkozású polgármester megválasztása előtt a vasútnál dolgozott. Olyan sikeresen vezette a települést, hogy 1954-ben, 1960-ban és 1966-ban is újraválasztották. Számos beruházás megvalósítása kapcsolódik a nevéhez, így a kerület első falusi közösségi háza a település központjában, de a vízvezetékrendszer kiépítésében is elévülhetetlen érdemei vannak. Ernst Gerhard 1967-ben halt meg, 62 évesen.

A tervezők a gyerekekre is gondoltak

Sebastian Bubenzer bejegyzésében kiemelte: a gyönyörű szökőkút a város megújult piacterét ékesíti. Sikerült egy zöld városközpontot kialakítani, ahol helyet kapott a szokásos fesztiválok megrendezésére szolgáló tér, de játszótér is épült a kicsiknek.

Mindjárt fel is avatták a kicsik az új játékokat

A polgármester megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a beruházás megvalósulásához, így a város építészének és csapatának, a közreműködő cégeknek, valamint az adományozóknak, akik segítették a megvalósítást.

A polgármester végezetül kellemes időtöltést kívánt a megújult Piactéren a „remélhetőleg gyönyörű” nyári hónapokra a mintegy 150 résztvevőnek.

A többfunkciós térre mindenkit várnak

K. Z.

midio.hu

Forrás: A város Facebook-oldala

 

Címkék: Diósd, Hähnlein, német, szökőkút, Testvérváros, zöld városközpont