Meseerdőösvény várja a családokat Törökbálinton, a focipálya mellett, a piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakaszánál. Tizenegy állomáson keresztül játékos feladatokat oldhatnak meg a 4–10 éves gyerekek.

A játékos erdei ösvényen állatok, mesebeli manók, tündérek kérik a gyerekeket, hogy segítsenek az erdő lakóinak életét megkeserítő hatlábú szarvasállat megszelídítésében. Tizenegy állomáson keresztül játékos feladatok várják a 4–10 éves gyerekeket. A játékok, feladatok úgy vannak összeállítva, hogy kisebb és nagyobb gyerekek is találjanak benne kihívást, akár egyedül, akár csoportosan, de aki csak nézelődni szeretne, annak is remek szórakozást kínál az ösvény.

A meseerdő a törökbálinti focipálya mellett, a piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakaszánál található (koordináták: EOV X: 231834, Y: 640551.)

A pálya mellett (a pályával szembe állva bal kéz felől) induló erdei úton 100 méter séta után kapu jelzi az ösvény kezdetét. Bár az összes törökbálinti erdei bejárat felől van az ösvénynek összeköttetése, érdemes a focipálya felől érkezni, a játék irányának megfelelően.

A játék használatához semmilyen különleges ruházatra vagy eszközre nincs szükség. Csapadékos időben, hóolvadáskor az erdő sáros, csúszós. A szintkülönbségeket néhol pár lépcsőfok hidalja át. Babakocsival az erdőkben megszokott módon, a lépcsők figyelembevételével közlekedhetünk.

 

midio.hu

Forrás, fotók: torokbalint.hu, erdmost.hu

 

Címkék: meseerdő, ösvény, Törökbálint