„A mai napon kihelyezésre kerültek a babazászlók a Védőnői Szolgálat épületére. Diósd Város Önkormányzata elkötelezett a családok iránt és büszkén fogadja a település legifjabb lakosait. Köszönjük javaslatát, hogy felhívta a figyelmünket erre a nagyszerű kezdeményezésre!” – írta levelében Diósd polgármestere egyik szerkesztőnknek, aki nagycsaládos apukaként nemrégiben egy e-mailt küldött a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ötletéről.

Babazászló Diósdon

A Védőnői Szolgálat épülete a frissen kitűzött babazászlókkal

„Gondolkodtál már azon, hogy miért van az, hogy ha valaki végleg eltávozik közülünk, tiszteletére fekete zászlót tűzünk ki, viszont ha egy kisbaba érkezik közénk, őt nem köszöntjük zászlóval? Mi igen, és szeretnénk, ha ezentúl ez másképp lenne! 2011-ben Oberfrank Pál ötlete alapján országos szintű és reményeink szerint hagyományteremtő kezdeményezést indítottunk útjára, melynek keretében a csatlakozó önkormányzatok, közintézmények, otthonok és magánházak egyaránt zászlót tűznek ki épületeikre, ha újszülött érkezik közéjük” – írja honlapján a Mozgalom, melynek kezdetek óta célja, hogy a kívánt és tervezett gyermekek megszülessenek. Az alapító, Kopp Mária örökségét ennek szellemében gondozzák és viszik tovább.

Babazászló Diósdon

Egy lány és egy fiú zászló is kikerült

Nagyon örülünk, hogy Diósd is csatlakozott a kezdeményezéshez, és bízunk benne, hogy ezt a szimbolikus lépést további gyerek- és családbarát fejlesztések követik városunkban.

MiDió.hu

 

 

Címkék: babazászló, családbarát, Diósd, Gyerekek, önkormányzat