A Föld napját első alkalommal – Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére – 1970. április 22-én tartották, amikor 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. A Föld napján világszerte, így hazánkban is számos program várja a fiatalokat és idősebbeket.

 

1990-ben világmozgalommá vált

Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.

Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömegfelvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

Magyarország elsők között csatlakozott

A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek. A Föld Napja Alapítvány a helyi kezdeményezéseket – külön hangsúlyozva az iskolák és természetesen a pedagógusok szerepét – környezeti könyvek kiadásával, vetélkedők összeállításával támogatja.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöldszervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. És ez a Föld napja mozgalom legnagyobb sikere: hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a Föld napi programok, és ma már nem csak a Föld napján.

Föld Fesztivál az Állatkertben

A Föld napja alkalmából számos program várja az érdeklődőket országszerte. Közülük is kiemelkedik a Fővárosi Állat és Növénykertben április 22–24. között rendezett Föld Fesztivál, melyen egyebek mellett állatbemutatókkal, látványetetésekkel, tematikus sétával várják a látogatókat.

Pénteken elsősorban az iskolásokat, az óvodásokat, a tanulmányi csoportokat, a hétvégén pedig a családokat invitálják a városligeti intézménybe. A fesztivál során az állatkert tizenöt pontján lesznek programok délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Emellett szombaton és vasárnap állatbemutatókkal és előadásokkal egészül ki a kínálat.

Mint a beharangozóban írták, a programok többsége az élővilág, illetve a természet- és környezetvédelem témaköréhez kapcsolódik, de a kulturális sokféleség bemutatására is nagy figyelmet fordítanak. Így lesz többek között méhészeti bemutató, „öko-bütykölde”, az afrikai állatokat megismertető tematikus séta, régészeti homokoZOO, állati felvonulás, moldvai tánctanítás, kínai kulturális bemutató és henna testfestés is.

A látogatók többek között megtudhatják, hogy melyik Magyarország legritkább gerinces állata, és azt is, hogy miként függ a gorillák fennmaradása a mobiltelefonok újrahasznosításától.

Az állatkerti „Légy ott!” élményprogramok során pedig látványetetésekkel, állattréningekkel, elefántiskolával, fóka-mókával, merüléses cápaetetéssel várják a látogatókat. A Föld Fesztivál harmadik napján, április 24-én vasárnap köszöntik majd fel Samut, a kiselefántot első születésnapja alkalmából. Az esemény 13 órakor lesz az elefántok kifutójánál.

A Föld Fesztivál részletes programja itt olvasható.

midio.hu

Forrás: Föld Napja Alapítvány, erdmost.hu

Fotó: Facebook

 

 

Címkék: Föld Fesztivál, Föld napja, Fővárosi Állat- és Növénykert, Környezetvédelem