Mostanában visszatérően gondolok arra, hogy nem kell mindenáron megváltanom a világot. Tanárként ez nem biztos, hogy a legszerencsésebb attitűd, de mit csináljak, ha egyre gyakrabban így érzem. A kor előrehaladtával megtanultam elereszteni bizonyos dolgokat, miközben nem lettem érzéketlenebb, sőt. A világnak ezer színe, árnyalata lett. Hol vannak már a fekete-fehér helyzetek? És ez így van jól.
Pedig ez az év olyan, mint egy nyomasztó hollywoodi sci-fi. Előttem a vízió, ahogy kerengünk a hideg, sötét űrben, magányosan egy kapszulában. Se társak, se napfény, se remény. Azaz hogy jövő még csak-csak, de „a semmi ágán” kis testünk „hangtalan vacog”, keresi a bizonyosságot, hogy az emberiség mégis kilábal valahogy, megtalálja a csodatévő vakcinát, és különben is, Adyval szólva: „Az Élet él és élni akar”.
De hogyan? Ez itt a kérdés.
Maszkban, távolságtartással, fogösszeszorítva. Nyeglén, tagadva mindent, a szabadság hamis illúziójával. Csendben, fejet lehajtva, okokat keresve. Hangosan, haraggal, alázat nélkül.
Ma még nehéz megmondani, melyik az igazi, mint ahogy elmúlt korok stílusai sem azonnal kaptak nevet. Tapogatózunk, kapálózunk vérmérsékletünk szerint, és közben már születik a jövő történelemkönyvei számára a 21. század eleji „járványkrónika”. Halálozási statisztikákkal, gazdasági megtorpanással, fellendülő környezettudatossággal.
Mi azonban most élünk, benne a kristályosodó jövő üstjében, és igenis tudni akarjuk, hogy mi vár ránk.
Lesz-e holnap, lesz-e unokákkal játszó nagymama, és lesz-e arca ismét a világnak.
Vajon szemébe nézhetünk-e valaha is a közös ellenségnek?
Ehhez képest annyi minden eltörpül, átértékelődik, új megvilágításba kerül. Távoktatás, karácsonyi készülődés, nyaralás. Szép lassan megtanulunk kompromisszumokat kötni, élvezzük a lassuló tempót, felfigyelünk a belső csendekre. Talán.
Ami biztosnak tűnik, hogy fényesen beigazolódott: az ember mégsem uralhatja a világot, nem lehet kilóra megvenni az egészséget, és az önhittség mindig visszaüt. Sem tanárként, sem emberként nem tudom azt a látszatot kelteni, hogy csak egy helyes út létezik.
Számtalan lehetőség kínálkozik, a világnak ugyanis ezer színe van.
Ha az elmúlt évből csak annyi marad meg tanulságként, hogy mindig lehet másképp is csinálni, akkor már nem volt hiába. A többi meg jön magától, akár meg akarom váltani a világot, akár nem.
Bányai Petra
Borítókép: Pixabay
Címkék: #midióPetra, Koronavírus, Publicisztika
