A templom Isten háza, ahol ha csendben vagyunk és figyelünk, igazán érdekes és felemelő dolgokat hallhatunk, mely segítségül szolgálhat mindennapjainkban. Templomban hallottam sorozatunkban példabeszédekből adunk ízelítőt.

Misszió

Nemrég a missziók javára gyűjtöttek a szentmisén. A szertartás alatt meg is fogalmazódott bennem a kérdés, hogy a 21. században, amikor az interneten bármi elérhető, van-e még létjogosultsága a missziós tevékenységnek.

Kérdésemre az Atya beszédében meg is kaptam a világos választ:

Mai világunkban a misszió már mást jelent, mint régebben. A misszió alatt már nem azt értjük, hogy az igehirdető papok őserdőn ösvényt vágva és vadállatokat legyőzve bennszülött törzsekhez mennek el és próbálják Jézust tanítását megismertetni velük. A 21. századra kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus szavai mindenhova eljutottak, minden földrész minden zugában ismerik a keresztény tanítást, a misszió ilyen értelemben elérte célját.

Emiatt a missziós küldetés célja átalakult. Van egy dolog, amiben nincs változás kétezer éve: a keresztényüldözés. Európai fejjel fel sem foghatjuk azt, ami a világ más részein történik. Napjainkban is számos helyen tiltják a kereszténységet, követőit pedig üldözik, börtönbe vetik, megölik. 2018-ban is emberek adják életüket Jézusért, manapság is emberek halnak vértanúhalált keresztény hitük miatt.

Legjobb példa erre Szíria, ahol sokan vallják a keresztény hitet, de emiatt üldözik őket. Ezek a szíriai keresztények nem menekülnek el az országból, mint a márkás ruhában, okostelefonnnal és pénzzel a zsebükben Európába tartó, kalandor honfitársaik. Ők a helyükön maradnak és imádkoznak. Titokban összegyűlnek és fohászkodnak Jézushoz, vállalva azt, hogy emiatt megölik őket.

A média mindinkább a határokon balhézó, kerítést mászó menekültekről ad hírt, de vajmi kevés szó esik ezekről a dolgokról.

Tudjuk, hogy a mai misszió célja nem más, mint a hazájukban maradt, üldözött keresztények megsegítése.

Lejegyezte: Szende Dávid

Fotó: midio.hu