A húsvéti ünnepkörhöz is számos hagyomány, egykori esemény kötődik Diósdon. Görögné Horváth Katalin egy nagypénteki történetet idézett fel 2009-ben megjelent írásában.
Édesanyám mesélte, hogy az ő gyermekkorában (az 1900-as évek elején) a templom előtt még füves tér volt. A közelben lakók libái ott legelésztek. Húsvét táján már szép magasra nőtt a fű, s az idő is melegebbre fordult. A Dióskerthez hasonlóan itt is gyerekek vigyáztak a libákra.
Nagypénteken történt, hogy a kislányok a fűben üldögélve feszülten figyelték a templomtornyot. A felnőttektől hallották, hogy nagypénteken elszállnak a harangok. Úgy mondták, „a harangok Rómába mennek”. A kislányok nem akartak lemaradni a látványról, a harangok „elrepüléséről”. Lesték, lesték a templomtornyot. Közben fél szemük a libákon volt, nehogy szétszéledjenek.
Kíváncsi várakozással telt-múlt az idő. Lassan kezdett esteledni. Már hűvös volt. A fű is hideg lett. A libákat is haza kellett terelni. A harangok pedig sehol! Elégedetlenül ballagtak a gágogók után.
– Az biztos, hogy elrepültek a harangok, hisz már hallatszik a kereplők hangja. (Feltámadásig kereplőkkel járták az utcákat a férfiak, legények, ennek hangjával pótolva a harangszót.)
– De merre szálltak? Miért nem láttuk?
Édesanyám mégis látta a harangokat (álmában), széles rózsaszín szalaggal átkötve magasan, szinte a felhők között repültek.
G. H. K.
(Diósdi Krónika, 2009. április)
Címkék: Diósd, Diósd egykor, Katica néni