Sorozatunkban a Diósdi Krónika 10 évvel korábbi számaiból idézünk egy-egy írást. Az alábbi cikk a Diósdon élő Tátrai Antalt, az FTC legendás csapatának játékosát mutatja be az olvasónak.
Vajon a Tátrai név hallatán a diósdi lakótelepi barkácsbolt tulajdonosa, avagy az egykori sztárcsapat, a Ferencváros játékosa jut többeknek eszébe? A 60. születésnapját a közelmúltban betöltött Tátrai Antal szerint, az idő múlásával, napról napra nő az előbbiek és fogy az utóbbiak száma. Pedig a DTC-ből indult focista nem kevesebb, mint 13 alkalommal lépett pályára a Fradi legendás első csapatában, sőt három góllal a góllövők táborába is beszállt. Olyan nagyságokkal rúgta együtt a bőrt, mint Géczi, Novák, Juhász, Bálint, Szűcs, Albert, Branikovits, Rákosi.
Tősgyökeres diósdi családban látta meg a napvilágot a kis Tátrai fiú, akinek szülei helyben, a diósdi csapágygyárban dolgoztak. Az óvodába járás nem túl bonyolult számára, hiszen a kisdedóvó közvetlen szomszédságában laktak. Iskolába egy kicsit messzebb, úgy száz méterre kellett járnia. Két évig a mostani közösségi házban lévő tanoda padját koptatta, majd átköltöztek a jelenlegi polgármesteri hivatal épületébe. Negyediktől új, korszerű intézményben, az akkor elkészült Gárdonyi utcai iskolába szívta magába az ismereteket.
Hogy mikor kezdett sportolni, maga sem tudja pontosan; csak arra emlékszik, hogy a tanítás befejezésétől késő estig fociztak, pingpongoztak, ha rosszabb volt az idő, sakkoztak. A hatvanas években igencsak élénk sportélet folyt Diósdon, egymást érték a szomszédos települések csapataival, különböző sportágakban zajló versenyek. A tanárok, élükön Dezső Lajos iskolaigazgatóval, Hegyi Géza, illetve Bolemányi Károly tornatanárokkal, messzemenően támogatták a fiatalok sportolását.
Tátrai Antal a Pest Megyei Hírlap 1960. januári számát teríti ki az asztalra.
– Ez volt az első, rólam megjelent újságcikk – mutatja a megsárgult írást, amely a margitszigeti Úttörő Stadionban rendezett asztalitenisz-versenyen való szerepléséről tudósít, jobban mondva nem is annyira a játékáról, mint inkább a tojásos kenyérhez való vonzódásáról.
Az általános iskola után gépésztechnikumba jár, közben pedig a diósdi ifiben rúgja a bőrt; tizenhat évesen már az első csapatban játszik. A fiatal, tehetséges focistát az egyik mérkőzést követően felkeresi a lakásán a Vasas egyik megfigyelője, és felteszi a kérdést: lenne-e kedve a fővárosi egyesületben játszani. A válasz nem lehetett kérdéses, így aztán megkezdődik az ingázás Angyalföldre. Időközben, a már említett Bolemányi Károly beajánlja a tehetséges játékost Csanádi Károlynak, a fradi ificsapata edzőjének. A szerencse is mellé áll, ugyanis azonnali, úgynevezett „villám” igazolással leigazolja a Ferencváros. Érdekesség, hogy a Dorogról érkező Szűcs Lajossal egy időben került az egyesülethez. Egy évig rúgja a bőrt az ifiben, aztán bevonul katonának Székesfehérvárra, majd Kaposvárra került, ahol – sok más, neves, avagy később ismertté vált katonatársával együtt – a Kaposvári Táncsicsot erősíti.
Leszerelés után visszakerül a Fradihoz, de akkor már a tartalék kerethez; játszani visszajár az ifihez.
Akcióban
Szép, ám egyben ellentmondásos időszak kezdődik az életében. A legnagyobbakkal együtt edzett, az első csapatban való pályára lépés azonban szinte elérhetetlen álomnak tűnt Tátrai Antal számára.
– Abban az időben az első csapat 18 fős keretébe igen nehéz volt bekerülni, pályára lépni pedig szinte lehetetlen. Aki ismeri az akkori focit, tudja, hogy évekig ugyanaz a garnitúra játszott a Fradiban; a 11 játékosból 11 válogatott kerettag volt. Csak akkor tudott új ember játéklehetőséghez jutni, ha valamelyik játékos lesérült. De ezek a focisták nem tartoztak a sérülékeny sportolók közé – emlékszik vissza az 1960-as évtized második felére.
A Fradi legendás csapata. Áll (balról jobbra): Novák, Juhász, Géczi, Bálint, Szűcs, Megyesi Guggol: Szőke, Branikovits, Tátrai, Rákosi, Katona
Ám végül 1969. május 11-én elérkezett Tátrai Antal számára a nagy nap. Az MTK-val játszottak a Hungária körúton. Szőke István lesérült, és helyére a második félidő ötödik percében pályára lépett a Ferencváros első csapatában. Nagy élmény volt számára 35 ezer néző előtt bemutatkozni a magyar labdarúgás első osztályában. A debütálást még 12 mérkőzés, bajnoki, hazai kupameccs, külföldi vendégszereplés követte. Mivel a csapat, mint említettük, igen stabil volt, a folyamatos játék nem jöhetett szóba, Anti pedig imádta a focit. Bár Csanádi Károly edző, Dalnoki Jenő, az ifisták trénere és a játékosok is marasztalták, 1973-ban a Budafok együtteséhez igazolt.
Az ifjú Tátrai élete második NB I-es mérkőzésén két gólt lőtt a Csepelnek
Ismét egy szép időszak kezdődött az életében. Itt állandó kezdő játékos volt, és a bajnokság színvonala is magas volt. Az idő tájt az NB II-ben szerepelt a debreceni, pécsi, békéscsabai csapat, valamint itt játszott számos pesti erősség, a Volán, a Budai és a Budapesti Spartacus, a Szállítók. Edzője volt a Szőke Szikla, Mészöly Kálmán, és számos ismert csapattárssal játszott együtt, például Nell Lajossal, Noskóval és Esterházy Mártonnal.
1978-ban a megyei bajnokság első osztályában játszó Érd csapatához igazolt; ide már azzal a szándékkal érkezett, hogy ez lesz labdarúgó-pályafutása utolsó állomása. Tátrai Antal az Érden töltött éveket is élete szép és sikeres időszakaként tartja számon.
– Jól éreztem magam, a játékkal sem volt gond – emlékszik vissza a szomszéd várban töltött időszakra. – Különösen nagy elismerésnek érzem, hogy 1979-ben, hét edző és egy játékos szavazata alapján, bekerültem Pest megye virtuális válogatottjába, sőt én lettem az év játékosa.
Az aktív játék után sem akasztotta szegre a focicipőt Tátrai Antal – a Diósdi Torna Club öregfiúk csapatában folytatta a játékot. Mint pályafutása során minden csapatról, erről is csak a legjobbakat mondja.
– Minden évben egy kicsit feljebb kerültünk a bajnokságban. Az MTK, a Fradi, a Vasas csapatával találkoztunk. Igen sok szurkoló látogatta a meccseket, melyeken gyakran egykori csapattársaim ellen játszottam.
Egy kedves emlék. A magyar labdarúgó-válogatott tagjainak képeslapja, melyet Berlinből küldtek Tátrai Antalnak
Tíz évvel ezelőtt aztán véglegesen megkapta az obsitot; nem a játékkal volt a gond, a munkáját nem tudta összeegyeztetni a mérkőzésekkel. Egy szép és eredményes sportpályafutás fejeződött be. Tátrai Antal nem volt hangos, balhés sportoló, a nagy bulikból mindig kimaradt, az igazán nagy sztorik is elkerülték. Egyszerűen tette a dolgát, focizott. Persze, számtalan emlékezetes élményt szerzett itthon és külföldön (Európa számos országán kívül járt az Egyesült Államokban, Japánban); serleg-, érem- és fényképgyűjteménye kiemelt helyet kapott nappalija falán.
Ma már a munkája és a három leányunokája foglalja el a főhelyet életében. Feleségével, Borival (aki a DTC kézilabda-szakosztályának vezetője) közösen viszik a barkácsboltot. Természetesen azért a sportra is jut némi idő. Egyrészt a teniszre, amelyet egy baráti társasággal lelkesen űz, másrészt az angol, a spanyol, a német és az olasz bajnokságra, melyet igyekszik a televízión keresztül követni. Persze, mint elmondta, egy színvonalas külhoni meccs után még inkább elkeseredik a magyar foci állapotán, de azért titkon optimista: előbb-utóbb hátha beérik a futballakadémiák nevelőmunkája, hátha segít az idegenlégiósok tapasztalata, és ismét összeáll egy generáció, egy csapat, miként az a Fradi fénykorában is történt.
Kiss Zoltán
(Diósdi Krónika, 2009. január)
