Visszatekintünk, számot vetünk, értékelünk. Nem volt ez egy könnyű év, senkinek sem. Veszteségekkel, fájdalmakkal és nehézségekkel néztünk szembe mindannyian, a koronavírus kapcsán mindenképpen, és sokan attól függetlenül is. Mégis, mindig van miért hálát adni. Ezeket a dolgokat kerestem honlapunk, a MiDió harmadik szilveszterén, és találtam is néhányat.

1. Talán furcsa, hogy elsőnek Benedek Tibor jut eszembe. Nem egyedül ő, mindig feleségével, Epres Pannival együtt gondolok rá. Aki követi Pannit az Instagramon, tanúja lehet az igazi szerelemnek. Annak, hogy valóban van olyan, amikor még a halál sem választhat el két embert egymástól. Június 18-án reggel nem akartuk elhinni, amit a hírekben olvastunk, mindenkit megrázott, hogy Benedek Tibor nincs többé. De azóta kiderült, hogy Benedek Tibor él. A lélek él tovább, Epres Panni ápolja, gondozza, vigyáz rá. Én pedig ismeretlenül és távolról gondolok Pannira – kettőjükre –, hálával, hogy ezt az igaz szeretetet megosztja velünk is. (És imádkozom, hogy legyen végre gyógymód a rákra, ne lehessen több áldozata… Vagy úgyis mondhatnám, ahogy Panni fakad ki néha az Instán: #fuckcancer!)

(Írásom Benedek Tibor halála kapcsán ide kattintva olvasható.)

2. Voltak azért találkozások. Igazi találkozások. Még ha maszkban is, még ha óvatosabban is, de nagyon jó volt együtt lenni. Például a MiDió Mesés Sétán, szeptember 3-án. Nem is reméltem, hogy ennyien eljönnek (eljöttök), hogy szponzorokat találunk úgy, hogy nem is keresünk (köszönjük minden jó embernek!), hogy a térségi média is érdeklődik majd (bár ebben talán szerepe lehet annak is, hogy Endresz Dórival, az Érd TV riporterével gyerekkori ismerősök és szomszédok vagyunk, köszi, Dóri!), és emiatt élőben (!) rádióműsorban beszélgetek (te jó ég, hogy voltam erre képes, mikor ennél kisebb dolgok miatt is annyira izgulok…?). Állítólag még a tévében is szerepeltünk, de erről sajnos lemaradtam. Bár nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megvalósult Diósdon egy nagyszerű, minden korosztályt elérő közösségi program. Ezt régi diósdiak mondták, úgyhogy nyugodtan hihetünk nekik.

MiDió mesés séta

(Írásom a programról itt található.)

3. Hogy ne csak a vírusról beszéljünk, volt két hónap, amikor még csak nem is gondoltunk arra, hogy hamarosan megváltozik az életünk. Januárból a Civil Börzére emlékszem legszívesebben, ahol bemutatkozott a MiDió. (Bemutatkozó kisfilmünk itt látható.) Februárban – hű ez elég hihetetlenül hangzik most – elutaztunk, és megismertük Annamariékat, akik Diósdról elköltözve panziót nyitottak Türnitzben. Itt olvashattok róluk és ausztriai élményeinkről.

4. Márciusban aztán „beköszöntött” a vírus. Annyira hihetetlen volt, ami történik, hogy telefonon felhívtam Kristóf atyát, reméltem, a szavai megnyugtatnak. Kuzmányi Istvánnak, az Új Ember-Magyar Kurír főszerkesztőjének hála mások is erőt meríthettek Filó Kristóf atya gondolataiból, mert a cikkünket – több másikhoz hasonlóan (nagyon hálás vagyok!) – közölte a Kurír.

Mindig jó újra elolvasni (és még ma is aktuális), katt ide.

5. Megkezdődött a #maradjotthon időszak, és mi itthon maradtunk. Bár ha jobban belegondolok, sok más kisgyermekes anyukához hasonlóan, én eddig is itthon voltam. Számunkra igazából most egy kicsit kinyílt a világ. Így, hogy minden átköltözött az online térbe, eljutottam végre színházba, koncertre, tanfolyamra. A hat év alatt, mióta nem dolgozom a munkahelyemen, ez volt a legmozgalmasabb évem. A leghálásabb minden online dolog közül a legjobban talán Lackfi János kreatívírás-kurzusáért vagyok. A tananyaggal és a leckékkel ugyan egy ideje lemaradtam (és abban is egyre biztosabb vagyok, hogy nem lesz belőlem író, legalábbis szépíró), de megfizethetetlen (és hatalmas élmény!), hogy elmondhatom, Lackfi Jánoshoz járok suliba.

A #maradjotthon kapcsán egy külön címkét is létrehoztunk a honlapon, hogy ide kerüljenek a koronavírus idején született írásaink. Mivel a gyerekeknek közben megkezdődött az online oktatás, bezárt a suli és az ovi, biztos voltam benne, hogy meglehetősen hiányos lesz ez a rovatunk. Kinek lesz ideje és módja úgy írni, hogy 0–24 órában otthon van az egész család? Hát én valóban nem voltam valami termékeny az írásban, nem úgy a többiek! Minden MiDiós szerzőt megihletett ez az időszak, Judit az eddig rövid-frappáns Ő szintén anya bejegyzései után hosszabb írásokkal is jelentkezett (és milyen jókkal!), és Verától is egyre többet olvashattunk.

Petrának hála tanári szemszögből is olvashattunk az online oktatásról, vele búcsúztunk Bálint gazdától, nyaralhattunk pandémia idején, és tűnődtünk, vajon „Lesz-e holnap, lesz-e unokákkal játszó nagymama, és lesz-e arca ismét a világnak”? Ma, szilveszter napján pedig az ő írásával búcsúztatjuk ezt az évet. Én pedig nagyon hálás vagyok, hogy ilyen értékes emberek írnak a MiDióra, mint ők, vagy mint apukám és a férjem. (Na jó, Dávid inkább lélekben van velünk, ez most nem a túracikkek éve volt, bár hála Istennek sokat lehettünk a természetben.)

A #koronavírus címke alatt írt #maradjotthon cikkeink ide kattintva érhetők el.

6. Márciusra egy író workshopot terveztünk a szerzőinknek, egy civil pályázaton nyert támogatásnak hála, lehettek ilyen terveink. A tanfolyamot végül elővigyázatosságból lefújtuk, illetve átütemeztük, és júniusban tartottuk meg. Igazi csapatépítő napot tartottunk a kertben, a diófa alatt. Hol máshol? Éljen soká a MiDió!

7. Májusban sétáltam egyet Diósdon. Na jó, ez elég gyakran előfordul, viszont most velem tartott Zita, aki tehetséges fotós. Ő hozta a fényképezőgépét, én pedig az akkor nyolchónapos Bodzát. Így néztük meg hárman a templomot kívül-belül, a kápolnát kívül-belül, a temetőt, és tettünk egy Kossuth–Eötvös–Zöldfa–Tisza–Tó utca kört, érintve a kőbányát is. Az eredményt – a képeket – láthattátok a FB-oldalunkon (már 801 kedvelőnk és 854 követőnk van, Te köztük vagy?) és itt a honlapon is van egy kis válogatás belőlük.

8. Júniusban az írótréningen kívül még egy nagy dolog történt. Értesítést kaptam, hogy az egyik írásomat – ismét hála a Kurírnak, hogy ott is megjelent, így kerülhetett a díjat odaítélő alapítvány látóterébe – jelölték a Média a Családért-díjra. Ez a díj egy szakmai elismerés, ahol a családbarát médiát díjazzák. Olyan írásokat, tv- vagy rádióműsorokat, ahol a valódi értékeken, és az értékteremtésen van a hangsúly. Minden díj, minden jelölés, minden elismerés nagy dolog. Számomra pedig azért különösen fontos jelzés ez most, mert ez a cikk – a nagypapám halála kapcsán írt történet – volt életemben a második személyes írásom, amit a nyilvánosság előtt vállaltam, tehát ami megjelent. (A Pezsgő és gyertya – Búcsú egy kedves szomszédtól című volt az első. És ami igazán érdekes, hogy már arra az írásra is felfigyelt a Média a Családért Alapítvány, az az írás szintén a lehetséges jelöltek között volt, de végül nem került be a 12 kiválasztott havi győztes közé. Aki akkor „legyőzte”, az áprilisi nyertes lett a végső győztes, Csak az reszel neked almát, aki igazán szeret című publicisztikájáért Zirig Árpád kapta a díjat 2019-ben.)

Szóval nem mondhatom, hogy rutinos „versenyző” vagyok. Még csak azt sem, hogy ez a munkám, hiszen gyeden lévő anyukaként kezdtem el írni. Csak annyit, hogy hallgattam a szívemre, és megtettem az első lépést. Megcsináltuk ezt a honlapot. Aztán a második lépést. Megírtam egy cikket. És így tovább. És most itt van ez az ajándék. Számomra ez a jelölés válasz arra, hogy jól tettem-e, hogy a „semmiből” elkezdtem valamit, ami minden tekintetben kívül esik a konfortzónámon, és válasz arra, hogy folytassam-e.

9. Megújult a honlap és a grafika. Szuper logónk lett, amit egy diósdi anyuka, Blazsek Anita tervezett. Minden maradt a régiben, vagyis a honlap elindulásakor kitűzött értékek nem változtak (az egykor híres diósdi őszibarack, a lelki táplálék a templommal és a kápolnával, a természeti értékek a kőbányával, a családi fészek a sétáló családdal és így tovább), csak megújultak. Ugye, milyen szép lett?

midió

10. A jelölések számomra az év fénypontjai voltak. Most nem a sajátomra gondolok, hanem hogy két embert is díjra jelöltünk a MiDióval. Igen, erre is jó egy honlap, egy közösség! Elsőként egy diósdi óvó nénit, Molnárné Nagy Mariannát terjesztettük fel a Nők Magyarországért Díjra. Végül nem ezt, hanem egy másik díjat, a Diósdi Gyermekekért Díjat kapta meg, és mi vele örülhettünk. Ugyanekkor vehette át férje posztumusz Diósd Városért Díját Mészáros Piroska. Mészáros Józsefet a tavaly írt cikkünk alapján terjesztettük fel erre a díjra, a díjátadón ott volt feleségén kívül lánya is, aki olyan pici volt édesapja halálakor, hogy csak édesanyja elbeszélésből emlékezhet rá. Többek közt ezért is volt annyira felemelő az a pillanat, mikor Piroska néni átvette a díjat. Ha az ember a szívére hallgat, és megvalósítja az ötleteit, könnyen előfordulhat, hogy akarata ellenére szerepelnie kell… De ezt most mégsem bántam.

11. Hatalmas bókot kaptam Kuzmányi Istvántól: „Arcot adtál az arctalan statisztikának” – és együtt imádkoztunk Rózsi néniért és mindenki másért, akit elért a koronavírus. Ennek máig nincs vége, de talán már egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk magunkat és szeretteinket.

12. A MiDiónak és az internetnek hála megismertem értékes, inspiráló embereket. Például Kákos Esztert, a háromgyermekes debreceni anyukát, aki férje halála után fel kellett nőnie. Nem adta fel, példája – akárcsak Epres Pannié – sokaknak adhat erőt.

(Eszter története itt olvasható.)

13. Rózsi néni nemcsak a koronavírus miatt került a figyelem középpontjába nálunk, hanem a Szegények Angyalai kampány kapcsán is. Olyan jó, hogy egyre többen csatlakoztok a Sant’ Egidio Közösség segítő programjához! Ildi, Sári, másik Ildi, Dóri, Ági és ki tudja, lehet, hogy még többen is, akik olvastátok a cikket. Jó volt így készülődni a szeretet ünnepére.

karácsony

14. Idén még az is előfordult, hogy közéleti kérdésekben vállaltam a véleményem. Mert bár maximálisan elfogadónak tartom magam, nehéz csendben maradni, ha úgy érzem, hogy a gyerekek lelkéről van szó, vagy ha valakit bántanak (persze ez esetben még sokkal több cikket lehetett volna írni). Hogy miért vagyok hálás ezzel kapcsolatban? Azért, mert a MiDió megmaradt békés szigetnek, és bár a saját személyes FB-oldalamon kaptam támadásokat a véleményemért, a MiDiós közösségben nem. Nagyon tanulságos volt, és nagyon büszke vagyok erre a kis közösségre, ami a honlap köré épült. Hogy valóban elfogadjuk és szeretjük egymást, akkor is, ha nem mindig és nem mindenben értünk egyet.

15. Végül, az év első napjaiban megosztottam egy cikket a személyes FB-oldalamon Dr. Bálint Balázsról. A természetes szülés, és mindaz, amit ő képvisel, 12 és fél éve számomra is nagyon fontos. Nem gondoltam, hogy az év vége felé személyesen is találkozom majd vele. Hálás vagyok, mert advent első vasárnapján, a Szent Imre kórházban beszélgettünk. Hogy miről, arról írok majd. Jövőre.

Olvasok egy könyvet (7 lépés, hogy megtapasztald Isten vezetését, Boginak, a kislányomnak hozta a Jézuska, persze alig vártam, hogy belelapozhassak), ami arról szól, hogy Istennek mindenki számára személyre szabott terve van, és rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e, részt veszünk-e benne. Leszünk-e Isten munkatársai. Isten terve mindig sokkal különlegesebb, mint amit mi magunknak el tudnánk képzelni. Magamtól, a saját erőmből – bármennyire is szerettem volna – Média a Családért-díj jelöltek között lenni, úgy, hogy két éve kezdtem csak írni, nem valószínű, hogy lehetséges lett volna. És ez a sok minden, ami a MiDió kapcsán történt…! Remélem ez Isten terve, és most épp a munkatársa vagyok. Szeretnék még sokáig az maradni.

Szendéné Kiss Nóra

Borítókép: Unsplash