“Sokszor megtapasztaltuk a gondviselést, de ez a történet még évek múlva is gyakran eszembe jutott. Valójában engem akart vele az Úr erősíteni. Nem sokkal később nehéz, lelkileg is válságos idők jöttek, kemény hitbeli harcokkal. Ateista családban nőttem fel, ateistának neveltek a szüleim, csak nem sikerült. De tizenöt évvel azután, hogy hitre jutottam, egy életválságban előjött az a gondolat, hogy mi van, ha mégis igazuk volt, talán lsten nem is létezik…” – Réka egy olyan történetet osztott meg velünk, ami élete nehéz időszakaiban nagy segítségére volt, és ma is sokszor merít belőle erőt.

Nyolc-kilenc évvel ezelőtt történt, hogy imádság közben arra kaptam egyértelmű indíttatást, hogy egy sokgyermekes családnak utaljunk át adományként 5600 forintot. Meglepődtem, hogy miért pont ennyit, s miért csak ennyit, hiszen előfordult, hogy segítettünk rászorulóknak, de nem ennyivel. Keveslettem, hisz ez nem fogja őket kisegíteni, meg nem is volt szokásunk ennyire kiszámolva adni. Gondoltam, legalább legyen kerek összeg, hatezer vagy tízezer, de annyira erős volt a késztetés, hogy pontosan 5600 forint legyen, hogy végül beadtam a derekam. Megvolt a számlaszámuk korábbról, így nem is tudtak róla, hogy feladtam az utalást.

Akkoriban még napokig tartott egy ilyen tranzakció, és csak hétköznap “utazott” a pénz. Átutáltam egy csütörtöki napon, s már el is felejtettem, amikoris pár nap múlva, talán hétfőn csörgött a telefon. A vonal másik végén egy izgatott hang, az a házaspár, akiknek a pénzt küldtük. Megrendítő volt hallgatni, amit meséltek.

A férj akkor negyvenes évei közepén járt, s váratlanul egy ízületi betegsége lett. Annyira fájt a lába már napok óta, hogy alig tudott járni. Több nap vacillálás után arra jutott, hogy ciki-nem ciki, szüksége lenne egy botra legalább átmenetileg, aztán majd ha jobban lesz, leteszi. Igen ám, de kis faluban éltek, sokan ismerték őt, valahogy csak nem volt abban békéje, hogy a hagyományos, öreges “sztk-típusú” járóbotot kezdje használni (nem tudom, ma létezik-e még ilyen, de értettem miről beszél, mert a nagyapám is olyannal járt gyerekkoromban, s mi is tata-botnak hívtuk ezt a fajtát). Szóval a neten kinéztek egy szép, férfiaknak is való, díszített sétabotot, ami tetszett volna nekik, de 4800 forintba került, s nem volt rá pénzük.

Imádkozni kezdtek, hogy egyáltalán nem luxus-e ebben a helyzetben megvenni, meg hát pénzük sincs ilyesmire. Végül azt kérték, ha az Úr akarata az, hogy megvegyék, akkor küldje el nekik az árát, de a pontos összeget, mert az egyértelmű jel lesz. Öt perc múlva sms-t kaptak a banktól. Odaért a napok óta úton lévő utalásom, 5600 forint. A bot ára 4800 forint plusz a szállítási költség, pontosan 5600 forint volt.

Sokszor megtapasztaltuk a gondviselést, anyagiakban is, de ez a történet még évek múlva is gyakran eszembe jutott. Valójában engem akart vele az Úr erősíteni. Nem sokkal később nehéz, lelkileg is válságos idők jöttek, kemény hitbeli harcokkal. Ateista családban nőttem fel, ateistának neveltek a szüleim, csak nem sikerült. De tizenöt évvel azután, hogy hitre jutottam, egy kemény életválságban előjött az a gondolat, hogy mi van, ha mégis igazuk volt, talán lsten nem is létezik… És bármilyen nevetségesen hangzik, ebbe a kis 5600 forintba tudtam kapaszkodni.

Harcoltam Istennel, hol rettegtem Tőle, hol haragudtam Rá, hol azt éreztem, hogy talán nincs is.

De pontosan éreztem, hogy azt a jelet akkor valójában nekem adta, hogy majd évekkel később jel lehessen arról, hogy ilyenek véletlenül nem történhetnek, csak lsten keze munkája, szervezése lehet, hogy egy valószerűtlen összeg pont oda és pont akkor, pont olyan emberekhez eljusson imaválaszként…

Hogy jel lehessen majd, amikor kétségbe vonom a szeretetét, figyelmességét, vagy úgy érzem, mindegy Neki, mi van velünk, hiszen ott a példa: olyan részletekbe menően meghallgatta valaki imádságát, hogy a számára tetsző sétabotot is kirendelte. Nagyon sokszor erősített meg ez azóta is.

Egy jelentéktelennek tűnő dolog, egy kis összeg, mégis lsten kezében sokszoros eszközzé, gondviselésének jelévé vált.

M. Réka

midio.hu

Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció!