Nemrégiben, szeptember elején egy nemzetközi vonattal utaztam Bécsen keresztül Münchenbe. Kényelmesen elhelyezkedtem a modern kocsiban, és a vonat halkan száguldott a sínen. Még csak Budaörs állomáson haladtunk át, mikor számtalan emlék jutott eszembe…
Emlékek sokasága
Itt, Budaörsön volt a bátyám állomásfőnök, és aztán már vártam a törökbálinti állomást, ahol gyerekként sokat játszottam. Törökbálinton nőttem fel, és a vonatból ma is látszik a régi házunk. Ezen a vasútvonalon dolgozott kalauzként a nagybátyám, ezen az állomáson integettünk neki, amikor meglátogatott minket, és innen indultunk nagymamámmal a Kisalföldre, hogy édesanyjával és testvéreivel a szülőfalujában néhány napot eltöltsünk. Szerettem vele utazni, érdekes dolgokat mesélt, és sokat beszélgettünk.
Gondolataim ide-oda röpködtek, miközben a vonat már Biatorbágyon zakatolt. És megint egy újabb emlék! Régen, mikor a biatorbágyi viadukton haladt keresztül a vonatunk, nagymamám elmesélte a vonatmerénylet történetét is, és megmutatta az ablakból a keresztet, melyet az áldozatok emlékére állítottak. Neki ez még ijesztő valóság volt, nekem félelmetes történet, manapság pedig már csak száraz történelem. Vajon a zsúfolt vonaton hányan hallottak, olvastak vagy tanultak erről a megdöbbentő merényletről?
1913. szeptember 13-ára virradó éjszakán 0 óra 20 perckor Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi vasúti viaduktot. A robbanás akkor történt, amikor odaért a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat. A mozdony és az első hat kocsi a mélybe zuhant, aminek következtében 22 ember meghalt, és 17-en súlyosan megsebesültek. A helyszínen pokolgépet és egy levelet találtak, melyből azt a következtetést vonták le, hogy kommunista merénylet történt, ezért a kormány szeptember 19-én rögtönítélő bíráskodást vezetett be. A statáriumot csak 1932. október 10-én oldották fel, mikor is a nyomozás kiderítette, hogy a robbantást egy magányos merénylő, Matuska Szilveszter bécsi kereskedő és vállalkozó követte el.
Egy tehetséges ember volt, feltűnési vággyal és felelőtlen viselkedéssel
Matuska Szilveszter 1892. január 29-én Csantavér településen, a Vajdaság északi részén, a mai Szerbiában született. Édesanyja eredetileg papnak szánta, de a végén a kalocsai érseki tanítóképzőben kántortanítónak tanult, és így is dolgozott. Az első világháború idején önként vonult be katonának, és ott főhadnagyi rangig vitte. A háború után újból elfoglalta tanítói állását, de kicsapongó életmódjához a tanítói fizetés kevés volt, így mellette kereskedelmi tevékenységet, többek közt ingatlanspekulációt folytatott, amelyből jelentős vagyonra tett szert. 1928-ban családjával Bécsben telepedett le. Egy évvel később felesége tüdőbajt kapott, melynek gyógyítása, valamint meghiúsult vállalkozásai miatt elveszítette vagyonának nagy részét. Tehetséges ember volt, de feltűnési vágyával, gátlástalan és felelőtlen viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Örömét lelte mások szenvedésében és a rombolásban.
Matuska a merénylet után még két hétig a szerencsésen megmenekült utas szerepét játszotta, azonban a nyomozás kiderítette, hogy ő volt az elkövetője egy korábbi németországi és egy ausztriai vasúti robbantásnak is. Matuskát az osztrák bíróság hatévi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte. Mivel Ausztriában nem volt halálbüntetés, a kiadatási egyezmény alapján a halálbüntetést életfogytiglanra változtatták. Ausztriában letöltött hat év után a váci fegyházban folytatta büntetését. 1944-ben, mielőtt a szovjet csapatok elérték Vácot, szabadon engedték a rabokat. Matuska néhány társával együtt a börtönben maradt, abban bízva, hogy szerb nyelvtudásával megérteti magát az oroszokkal. Sebésznek adta ki magát, és egy ideig dolgozott is az orosz hadikórházban. 1945 elején szülőfalujában bukkant föl, ahol nacionalista szónoklatai miatt a partizánok elfogták, és Újvidékre hurcolták. Nagybátyja feltételezése szerint a szabadkai tömegsírba temették.
Egykor merénylethelyszín, ma ipari műemlék
Hogy miért robbant valaki vonatot, miért leli örömét mások szenvedésében és a rombolásban, az teljesen felfoghatatlan. Gyerekként is értetlenül és félelemmel hallgattam a történetet, de nagymamám közelsége megnyugtatott. A mai napig példaként lebeg előttem a 20. század egyszerű embere, akinek élni kellett a történelem viharai közepette is, aki elfogadó nyugalommal tette a dolgát az élet viszontagságai ellenére is.
A biatorbágyi kettős vasúti viadukt pedig manapság is méltóságteljesen hirdeti a régmúlt idők történetét. A robbantásos merénylet után már húsz nappal újra megindult rajta a forgalom. 1944 végén újabb robbantás veszélye fenyegette, de Wiesner Lajos a torbágyi és a herceghalmi hídőrség parancsnoka a német utasítás ellenére megmentette a hidakat. Ezen a vasútvonalon 1979-ig jártak a vonatok, utána más nyomvonalat alakítottak ki, és a viaduktot lezárták, a szerkezetük romlásnak indult. Egy időben a lebontását tervezték, de szerencsére 1994–95-ben összejött a pénz a felújításra, és a két vasúti műtárgy 2002-ben ipari műemlék lett.
Rásó Ica
midio.hu
Címkék: Biatorbágy, Emlékek, Matuska Szilveszter, merénylet
