Úgy egy hónapja a legnagyobb létszámú diósdi FB-csoportban osztották meg a borítóképünkön szereplő képet, „volt kesztyűgyár, nincs kesztyűgyár” képaláírással. A poszt alatt többen megosztották emlékeiket a régi Diósdról, gyermekkorukról.

A hozzászólók közül volt, aki Radnóti Miklós versét idézte:

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.”

(Radnóti Miklós: Nem tudhatom – részlet)

A verssel kezdetét vette a nosztalgiázás, visszaemlékezés a régi Diósdra. Volt, aki az egykori árvalányhajmezőket idézte, a gyerekkort, a számháborúzást a mostani, lakóparkkal beépített területeken; más a híres diósdi őszibarackot, a sablonozást emlegette, még a kesztyűgyár előtti időkből. (Az egykor híres diósdi őszibarackról és az őszibarack-nemesítés elindítójáról, Magyar Gyuláról, és a régi Diósdról honlapunk Egykor rovatában, valamint az “őszibarack” és “Diósd” címkék alatt több cikk is olvasható.)

„A barack, ami akkora volt, mint a fejem, édes, mint a méz, a szőre irtózatosan szúrt és szinte egyben lejött a héja. Azóta sem ettem olyat…”

A sablonozás sokak emlékezetét megidézte, így azt is megtudhattuk a poszt alatti hozzászólásokból, hogy azok a barackok, amik kisebbek voltak (a G méret), az állatkertbe mentek. A majmok imádták, ezért úgy is hívtuk, hogy majombarack.” – ezt Demjén Ágnes meséli, aki egykor maga is sablonozta a híres diósdi barackot.

Szóba került a kesztyűgyár jellegzetes szaga (ennek okáról lejebb olvashatunk), ami mégiscsak a mi bűzünk volt”, ahogy az emléket felidéző hozzászóló írja.

És volt, aki szívmelengető, személyes érzéseit osztotta meg a fotó alatt:

„Nagyapám egészen a nyugdíjas éveinek betöltéséig dolgozott itt, mint lakatos-gépszerelő. Kislányként én is jártam a gyárban. Minden alkalommal, amikor arra visz utam ő jut eszembe.

.

A hozzászólók arról is beszélgettek a poszt alatt, vajon mi lesz a kesztyűgyár helyén. A kérdés jelentős, hiszen Diósd központjáról van szó. „A kesztyűgyár bontása emblematikus, régi sváb épületet is magával vitt, amit azért érdemes lenne pótolni…” – Benkő Jutka, a Diósdi Társaskör elnökének felvetése jogos és fontos. Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy az évek óta szégyenfoltként emlegetett kiégett épület elbontása időszerű volt. Az viszont nem mindegy, hogy mi épül a helyén, hiszen évtizedekre (vagy még tovább) Diósd városképének egyik meghatározó eleme lesz. A hozzászólások közt olvasható, hogy sétálóutca, üzletsor, rendezvényterem jön majd itt létre, az üzletek felett pedig lakásokat épít a beruházó vállalkozó. Hogy az építkezésről bővebb információt kaphatnak-e Diósd lakói, ezzel kapcsolatban egyelőre nincs információ.

Diósd

Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kesztyűgyár… Egyetlen kép, mégis mennyi történet, mennyi érzés. Simják Pálné visszaemlékezése nyomán Görögné Horváth Katalin helytörténeti kutató 2009-ben megjelent könyvében ír a Diósdi Kesztyű Kft. létrejöttéről, működéséről és megszűnéséről – az alábbiakban most ezt az írást idézzük.

Így kezdődött…

A Diósdi Szakszövetkezet vezetősége (elnök: Földváry Károly, főkönyvelő: Benkő Mártonné, agronómus: Bogár Rudolf) és tagsága hozzáértő, áldozatos munkája (sőt anyagi hozzájárulása) révén szépen növekedett a szövetkezet vagyona.

Miután a kormányzat engedélyezte a termelőszövetkezetek melléküzemági működését, megindult a sokirányú iparági működés. A lakatos, építő, villanyszerelő stb. tevékenység mellett beindult a varroda üzletág Kovács Béla és Turcsányi Béláné vezetésével. Folyt itt ágyneművarrás a Centrum Áruházak részére, kendő-, konyharuhaszegés a Goldberger gyár részére, valamint konfekció és export ruhák varrása, majd később megkezdődött a munkavédelmi bőrkesztyűgyártás. Az üzletág vezetője Erőss György volt. A részleg mintegy 360 fős bedolgozói hálózattal rendelkezett, köztük sok diósdinak is munkalehetőséget adva. Ez a tevékenység lett az alapja a későbbi nagyüzemi termelésnek, amely Menzer Sándor nevéhez fűződik, Diósdi Kesztyű Kft. név alatt.

1977. december 1-jével a Diósdi Szakszövetkezet beolvadás révén a Sasad 25. számú ipari ágazata lett. A Sasad jogfolytonos munkaviszonyt, törzsgárdatagságot, tisztességes munkabért biztosított. A közös munka során mindvégig jó partnerként bánt a „beolvadt” tagsággal. A későbbiekben a kiválást sem akadályozta meg. A diósdi ágazat mindig a jól termelő ágazatok közé tartozott, magas pozitív üzemi eredménnyel. Átszervezés során különféle üzemegységek megszűntek, átalakultak. A Sasad irányítása alá került részek lassan elsorvadtak. A megmaradt és jól funkcionáló munkavédelmikesztyű-gyártás még egy ideig gazdaságos volt. Később azonban a bőr és műbőr alapanyag ára olyan mértékben emelkedett, hogy már nem volt rentábilis a gyártás. Megérkezett a kínai védőkesztyű, így tönkrementek a magyarországi munkavédelmikesztyű-gyártó cégek.

A diósdi ágazat is így járt volna, ha Menzer Sándor nem kísérletez ki egy újfajta védőkesztyűt, és nem építi meg a kesztyűgyártó gépsort a mártott kesztyű gyártásához.

A híres diósdi kesztyű

Ennek időpontja 1982. A pamutkesztyű előállítása is helyben történt, kelmekötéssel, szabás-varrással. Az új termék jellemzője: a 100%-os pamutkesztyűre mártott latex- és nitril-bevonatot vulkanizáltak. Sav-, lúg-, olajoldószerek elleni védelemre szolgált. Évi háromszázezres kapacitással három műszakban történt a gyártás. A termelői tevékenység kereskedelemmel is kiegészült. Saját gyártású termékükkel lefedték az ország ilyen irányú igényét. Diósd nevét, ismertségét ily módon öregbítette a vállalkozás.

1993. május 5-én 25 fő üzletrészével kivált a Sasadból és megalapította a Diósdi Kesztyű Kft-t. (Az önkormányzat engedélyezte a „Diósdi” szóhasználatot a Kesztyű Kft. nevéhez.) Ügyvezető igazgató: Menzer Sándor, műszaki vezető: Mihály József, gazdasági vezető: Simják Pálné.

A kft folyamatosan dolgozott 2004. május 13-ig. Ekkor vált esedékessé a telephelyengedély újbóli megújítása. Miután ez a kft-től független ok miatt nem jött létre, a tulajdonosok a cég eladására kényszerültek. Megszűnt sok ember munkalehetősége, az önkormányzat jelentős helyiadó-bevételtől esett el, továbbá megszűnt egy híres termék gyártása, amely Diósd község hírnevét öregbítette az országban.

Összeállította: Sz. K. N.

Fotók: Facebook

Az idézett szöveg forrása: Görögné Horváth Katalin: Az én Diósdom. Kornétás Kiadó, 2009