December 17-én tartotta az idei év utolsó ülését a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete, melyen a résztvevők áttekintették az október 13-i választás óta történt eseményeket, valamint megvitatták a jövő évi munkatervvel, illetve az önkormányzat költségvetésével kapcsolatos kérdéseket.

Az október 13-i helyhatósági választáson a választásra jogosultak Oderszky Lászlót, dr. Szűcs Anna Évát és Mong Pétert választották meg képviselőknek. A testületi tagok maguk közül Oderszki Lászlót választották meg a testület elnökének, Mong Pétert elnökhelyettesnek.

A december 17-i ülésen részt vettek az önkormányzat nem képviselő, ún. külső tagjai, valamint a Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület képviselői is.

Az ülésen elhangzott: az önkormányzat december 8-án – a Német Hagyományőrző Egyesület részvételével – évzáró karácsonyi klubdélutánt tartott, ahol a vendégekkel együtt  meghallgatták a Diósdi Fúvószenekar műsorát, majd az érdi Rozmaring kórus előadásában karácsonyi dalok hangzottak el német nyelven.

Döntés született arról, hogy a német önkormányzat 2020 első negyedévétől saját honlapot és Facebook-oldalt indít, valamint – visszatérve a korábbi gyakorlathoz – kétoldalas német nemzetiségi hírlevelet jelentet meg a Diósdhéjban című helyi lapban magyar és német nyelven, ily módon tájékoztatva a sváb-német gyökerekkel rendelkezőket, a diósdi sváb múlt és kultúra iránt érdeklődő diósdiakat, valamint a német nyelvet tanuló fiatalokat.

A résztvevők megbeszélték a jövő évi munkatervvel és költségvetéssel kapcsolatos javaslatokat, felvetéseket, amelyeket beépítenek a véglegesített dokumentumokba.

Végezetül a vezetőség áldott karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt kívánt az ülés résztvevőinek, illetve a sváb-német múlt, kultúra iránt érdeklődő, a német önkormányzat munkáját segítő, azzal szimpatizáló diósdi polgároknak.

Am Himmel leuchten hell die Sterne,

Glocken läuten in der Ferne.

Die Herzen werden weich und weit,

denn es ist wieder Weihnachtszeit!

In der Küche brutzeln Braten,

die Kleinen können ´s  kaum erwarten,

die Geschenke auszupacken.

Die Bratäpfel im Ofen knacken.

Voller Duft und Heimlichkeit,

wünsch´  ich euch diese Weihnachtszeit!

(Unbekannt)

Wünschen ein frohes Weihnachtsfest, ein erfolgreiches neues Jahr,

Schaffenkraft, Erfolg, Gesundheit

und uns gute Zusammenarbeit!

K. Z.

Borítókép: A Fejes gyerekek karácsonya Diósdon (diosdfa.hu)