Kedves Olvasó!

midio.hu honlapot, valamint a hozzá tartozó MiDió – Egy lap, nem csak diósdiaknak FB- és Instagram-oldalt értékmegőrző és értékteremtő szándékkal, magánszemélyként hoztuk létre. Tevékenységünk 2018. augusztusában indult, és három év alatt több mint 900 bejegyzés és cikk született a a Napjainkban, Egykor, Családi fészek, Túrabakancs és Lelki táplálék című rovatainkban, melyek közül 2020-ban és 2021-ben is Média a Családért-díjra jelöltek egy-egy írást.

Tavaly, a MiDió 2. születésnapján – hagyományteremtő szándékkal – generációkat összehozó, családi mesés sétát  szerveztünk Diósdon. Az idei mesés sétánkon  már közel kétszázan – fiatalok és idősek vegyesen – vettek rész. Hagyományőrző, helytörténeti élménysétánk és az azt követő zenés születésnapi ünnepség igazi családi program lett.   

A honlap létrejöttét, működtetését, programjainkat ezidáig saját forrásból biztosítottuk, munkánkat pedig önkéntesen – család és munka mellett – végezzük.

Jelenleg folyamatban van egyesületté alakulásunk. Erre azért van szükség, mert szeretnénk szervezett formában végezni a munkánkat. Szeretnénk pályázatokon elindulni, hogy még több ötletünket megvalósíthassuk. És szeretnénk megteremteni a lehetőséget rá, hogy aki értékesnek tartja, támogathassa tevékenységünket.

Honlapunkkal – külsejében és tartalmában is – a valódi értékekre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ha ez Önnek is fontos – és megteheti, hogy anyagilag segítse egyesületünk munkáját –, köszönettel fogadjuk támogatását céljaink megvalósítása érdekében.

 

Tisztelettel

Szendéné Kiss Nóra, a MiDió megálmodója

Diósd, 2021. szeptember 12.

Elérhetőségeink:

MiDió Családi Műhely Egyesület