Jótékonysági estet tartanak október 1-jén, vasárnap 18 órai kezdettel Berecz András Kossuth-díjas énekes, előadóművész, mesemondó közreműködésével Diósdon a DNS Sport- és Szabadidő Központban. A szervező Pro Civitate – A Városért Egyesület a belépőjegyekből befolyó...
Iskolánk, a budapesti Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium idén ünnepli 30. születésnapját. Nem olyan nagy idő, de vannak már szép hagyományaink. Például a zarándoklatok, névadónk és védőszentünk, Szent Gellért ünnepén. A Gellért életében meghatározó...
Szeptember 24-e, Szent Gellért emléknapja Diósd római katolikus templomának búcsúnapja is egyben. Vasárnap a szokásos időpontban, 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amit most agapé (szeretetvendégség) követ a Kék Géza Közösségi Házban. A gyerekeknek kézműves...
Az idei diósdi Szent Gellért Művészeti Hét nyitónapjának programja a Diósd Város Díszpolgára kitüntető cím átadása volt a közösségi házban. Az elismerést ez évben városunk polgármestere, Spéth Géza kapta. A kitüntető címről az önkormányzat hivatalos Facebook-oldala...
A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület tagjai ez évben is nagy várakozással készülnek az Ahogy a diósdi svábok szüreteltek elnevezésű interaktív szüretre, melyet szeptember 19–21. között, német népismeret óra keretében szerveznek a Gárdonyi-kertben a német...
Ma kaptuk a szomorú hírt: életének 84. évében elhunyt Görögné Horváth Katalin, a Diósdi Hagyományőrző Klub egykori elnöke, a helyi sajtó állandó szerzője, településünk múltjának kutatója és elkötelezett krónikása. Mint az általa írt, Az én Diósdom című kötet...
A Diósdi Római Katolikus Plébánia zarándoklatot szervez Budakeszi-Makkosmária búcsújáró kegyhelyre szeptember 30-án, szombaton. A gyalogos zarándoklat a diósdi Szent Gellért-templomtól indul, Papp László diósdi plébános útindító áldásával. A 15 km-es zarándokúthoz...
A Budafoki Dohnányi Zenekar évada idén is a BDZ-nap elnevezésű programmal indul útjára. Szeptember 24-én, vasárnap a zenekar a Megérthető zene című sorozatának újabb előadásával, családi mesekoncerttel, a Zempléni Fesztiválon hatalmas sikert arató BDZ Kamaraműhely...
Szeptember 3-án negyedik alkalommal szervezte meg a MiDió Egyesület visszatérő éves rendezvényét, a MiDió Mesés Séta elnevezésű közösségi programot. Nemcsak 1-2 kilométeres, a Fricska zenekar által felvezetett örömséta ez a városban, hanem tudatosan felépített...
A Postamúzeum Rádió- és Televíziómúzeuma (Diósd, Géza fejedelem utca) is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai (szeptember 16–17.) idei rendezvényeihez. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az info@postamuzeum.hu címen lehet. A...
Szeptember 8–10. között rendezi meg Diósd Város Önkormányzata és a Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár a Szent Gellért Napokat, melynek programjaira szeretettel hívják és várják a helyieket és a városunkba látogatókat. A háromnapos rendezvény első napján (péntekeken)...
Szeptember 1-jén igencsak megnőtt a forgalom Diósdon a Gárdonyi–Tisza–Petőfi utca háromszögben. Ünneplőbe öltözött gyereksereg és őket kísérő szülők jelezték: megkezdődött a 2023/24-es tanév. A tanév rendjéről szóló rendelet augusztus közepén jelent meg a Magyar...
Szeptember 7-es és 10-e között tartják a IX. AVL – Érdi Jazz Fesztivált. Mint a fesztivál főszervezője, Irk Réka az erdmost.hu portálnak nyilatkozva elmondta, idén a női, valamint a külföldi előadók meghívására helyezték a hangsúlyt, mellettük persze a műfaj hazai...
Hagyományőrző helytörténeti séta, kikapcsolódás és értékes kulturális program a család minden tagjának. Ez a MiDió Mesés Séta, szeptember első vasárnapján: idén szeptember 3-án, délután 16 órától. Érdeklődsz Diósd múltja, történelmi, kulturális értékei iránt?...
A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület felkérésére a Diósdi Földön Futók sportegyesület immár 4. alkalommal vállalta, hogy emlékfutást rendez a Diósdról kitelepített svábok tiszteletére. Az augusztus 25-én (pénteken) 17.30-tól tartandó rendezvényre az idén 300 éve...
1947. augusztus 25-én délután négy órakor Budafok-Háros pályaudvarról indult el az a szerelvény, amelyen több mint 60 diósdi sváb ember kezdte meg útját Németország keleti megszállási zónája felé. A kitelepítettek emlékére megemlékezést rendez Diósdon a Német...
Az államalapítás, valamint Diósd várossá válásának 10. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepi megemlékezést augusztus 19-én a Gárdonyi Géza utcában. Diósd várossá nyilvánításának 10. évfordulójáról városunk polgármestere, Spéth Géza emlékezett meg, majd emlékérmet...
1993 tavaszán alakult meg az Érd- és Térsége Víziközmű Kft., mely térségünk vízellátását biztosítja. A jubileum alkalmából a cég és a tulajdonos önkormányzatok (Diósd, Érd, Herceghalom, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok és Törökbálint) képviselői tartottak egy kis zártkörű...
Szülői kezdeményezésre gyűjtés indult a diósdi általános iskola udvarainak rehabilitációjára; a szervezők kérik, hogy az iskolába járó gyermekek családja – legalább egy jelképes összeggel – támogassa a projektet. A diósdi iskola diákjainak létszáma – két...
Augusztus 16-án, szerdán az ünnepélyes megnyitóval kezdődik és 21-én zárul a százhalombattai 30. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, melyen ez évben ismét itt lehetnek a külföldi táncegyüttesek. A szűkebben vett „táncos” programok mellett számos más kulturális...
A magyar államalapítás, valamint Diósd várossá avatásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést rendez az önkormányzat augusztus 19-én 18 órától a Gárdonyi Géza utcában, melyre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. Dr. Aradszki András, térségünk...
A magyarországi németek betelepülésének 300. évfordulójához kapcsolódó rendezvényt tartott augusztus első hétvégéjén a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület. A program során bejelentették: a diósdi német önkormányzat díjat...
Az erdmost.hu adta hírül, hogy a helyi piacot is működtető Érdi Városgazda augusztus 12-én reggel 8 és délután 13 óra közt ismét megtartja a már hagyományos és igen népszerű zsibvásárt (az ez év tavaszi rendezvényről itt olvasható a portál tudósítása). A felhívás...
Tüdőszűrés lesz Diósdon augusztus 11–16. között. A Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Mobil Tüdőszűrő Szolgálata délelőtti és délutáni időpontokban várja a diósdiakat a Kék Géza Közösségi Házban (Szent István tér 5.). A tüdőszűrőn való rendszeres részvételt javasolja...
Az 1250 éve, 773-ban alapított település nagyszabású fesztivált rendezett a jeles alkalomból július utolsó hétvégéjén, mely kulturális, gasztronómiai és egyéb programok tucatjait kínálta a több ezer ünneplőnek. A jubileumi születésnapi programon részt vettek a város...
300 esztendeje annak, hogy az 1722–23-as pozsonyi országgyűlés megszavazta azt a törvénycikkelyt, amely annak idején megadta a jogi keretét a németek Magyarországra telepítésének a 18. században. A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Diósdi Német Hagyományőrző...
Idén Diósförgepatonyban (Szlovákia) rendezték meg július 8-án a „Diós….” nevű települések Kárpát-medencei nemzetközi találkozóját, melyen Gyenesdiás, Bihardiószeg, Diósviszló, Diósjenő , Dióskál, Diószeg, Diósförgepatony, Diósd és Zentagunaras delegációi vettek...
Immár 40. alkalommal rendezték meg június 16–18-án a Piactéri Ünnepet Diósd németországi testvérvárosában, a Hessen tartománybeli Alsbach–Hähnleinban, melyen városunk küldöttségének tagjai is együtt ünnepeltek a vendéglátókkal. A diósdi intézmények, civil szervezetek...
A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról, közkeletűbb nevén a státusztörvényről és a köznevelési törvény ennek kapcsán tervezett módosításairól volt szó azon a fórumon, amelyet május 31-én délután rendeztek a diósdi iskola előtt. A rendezvényen Nagy Erzsébet, a...
103 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában a tárgyaló delegációk aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést. Az évforduló 2010 óta nemzeti emléknap Magyarországon. Diósd Város Önkormányzata június 4-én, vasárnap délelőtt 10...
Július elsejétől fizetni kell a négy kelenföldi P+R parkoló használatáért – olvasható a Budapest Közút Zrt. közleményében. Az Őrmező P1, P2 és az Etele tér P1, P2 parkolókat előre megszabott időszakban jelképes összegért, alkalmanként egy BKV-jegy áráért lehet majd...
Május 20-án, szombaton ismét megrendezik Érden a Magyarok Érdi Vásárát. Május 20-án, azaz szombaton ismét megtartják a sok éves múltra visszatekintő Magyarok Érdi Vásárát a város főterén – adta hírül az erdmost.hu portál. Az esemény mindenkori népszerűsége nem pusztán...
Amikor 1902-ben a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelmében megkötött párizsi egyezmény megszületett, még sehol sem volt klímaválság, de már akkor fontosnak tartották a természet védelmét. Magyarországon 1906-ban Apponyi Albert vallási és közoktatásügyi miniszter...