Első teljesítménytúráját szervezte meg a MiDió Egyesület a Diósdi Földönfutók sportegyesülettel karöltve, a Cartographia-kupasorozat részeként. Be kell vallanom, bár évek alatt sokfelé jártam már az országban, Diósdra eddig még nem vezetett az utam. Így kíváncsian vágtam neki ennek az őszi Vadvirág túrának. A rajtolás a Kék Géza Közösségi Házból indult, indítónak jólesett a lilahagymás zsíros kenyér, finom teával leöblítve. Az önkéntes segítők barátságosan fogadtak, mindenben segítettek. Nóri (Szendéné Kiss Nóra, a MiDió „hajtómotorja”) lelkes vezetésével megnéztem az 1771-ben épült Szent Gellért-kápolnát és a katolikus templomot is, mielőtt útnak indultunk. Szent Gellért püspök itt tartotta utolsó reggeli miséjét 1046. szeptember 23-án, ahol elmondta éjjeli látomását, miszerint vértanúhalált fog halni. A templom előtt áll a püspök fiatalkori szobra, bent őrzik csontereklyéjét.
Hűséges túratársam, Hilda kutyám is nagy lelkesedéssel vágott neki a 11,5 km-es Nagykörnek. A túraútvonal részletes leírása és a fákra, tereptárgyakra kötött piros szalagok segítettek a biztos tájékozódásban, eltévedés kizárva. Ezért külön elismerés a szervezőknek! Mivel szintidőt nem szabtak meg, a kényelmes nézelődésre, fotózásra és beszélgetésre is bőven jutott idő. A túra első részén a település hangulatával ismerkedtünk, módos házak, rendezett kertek, fenyőfák illata, az utcán bőven termő diófák – a település nevéhez illően. Sárga színű kutyuspecsétet kaptunk az első ellenőrző ponton, ahol Hilda kutyámról is készült pontőrfotó. Lassan kiértünk a lakott területről, bokros ösvényen haladtunk tovább. Pirosló csipkebogyóbokrok és a piros segítő szalagok kísértek a zöld turistajelzésen. Villanypásztoros kerítés mögött békésen legelésző lovak, itt meg kellett állnunk néhány fotós kattintásra. Az M0-s autópálya zaja már előre jelezte, hamarosan átkelünk a pálya alatti alagúton, és ezzel átértünk a szomszédos Törökbálintra.
Alagúton át Törökbálintra
Az Anna-hegyi kilátó felé enyhe emelkedővel indultunk. Erdei tornapálya állomásaival és tanösvény festett képeivel szegélyezett úton haladtunk a 266 méter magasságban álló Anna-hegyi kilátóhoz. Itt volt a második ellenőrző pont; bagolypecsét begyűjtve. Ezúttal kihagytam a toronyba való felkapaszkodást, a felhős idő nem csábított a kilátásra, de magamban elhatároztam, ide is visszatérek majd egy napsütéses alkalommal. Szaporáztuk Hildával a lépteinket, a szalagok ezúttal is segítettek. Az M0-s autópálya felett átkelve hamarosan visszatértünk Diósdra. Az útvonal következő pontját nagyon vártam már, és nem is csalódtam.
Bevallom, nem is tudtam a diósdi kőbányáról, amit meglátva el is neveztem a fertőrákosi kőbánya kistestvérének. Láss csodát, még a nap is kisütött, hogy még szebb arcát mutassa nekünk ez az érdekes helyi látványosság.
Felső-kőbánya
Alsó-kőbánya
Nagyméretű információs tábla fogadja a látogatót, bemutatva az itt élő védett növények gazdag világát. A ma már csendes mészkőbányában már a 18. századtól iparszerűen termelték ki a széles körben használt mészkövet. Sok budapesti középület őrzi az innen származó építőanyagot. Steindl Imre is ezt a fehér mészkövet választotta a Parlament építkezéséhez. A Budai Vár 1945 utáni helyreállításához is innen érkezett a mészkőtégla. A tárnák bejáratát biztonságos (bár nem túl szép) betonhidakkal támasztották alá. Sok fotó készült, ide is biztosan visszatérek még. A harmadik ellenőrző pont az Alsó-kőbánya előtt várt minket. A több méteres függőleges mészkőfalak megcsodálása után Hilda kutyám is megkapta a kedves pontőr hölgyektől a jól megérdemelt simogatást. Maradt is volna még, de tovább kellett haladnunk. Útközben egy raklapnál még megálltunk egy rövid szusszanóra Dió Döme sétaútján. Visszatérve a diósdi utcákra egy-két régi pince csábított rövid megállásra, fotózásra. A Béla utcában várt minket az egykori borospincéből kialakított Tájház.
Irány a Tájház!
Kellemes meleg, fahéjillat fogadott, Benke Julika és segítője révén azonnal otthonosan éreztük magunkat. Felmásztunk a padlásra is (egykor gabona- és takarmánytároló volt), hogy megnézzük a sváb lakosság múltról mesélő tárgyait, értékeit. A boltíves pincében a falakon régi fotókról néztek ránk a település egykori dolgos, szorgalmas lakói. A terülj asztalka itt is egy kis falatozásra csábított. Sehol máshol nem esik olyan jól a zsíros kenyér lila hagymával, mint egy „jóízű” tartalmas túrán. Hilda is megkapta a falatkáit, szépen talpalta végig a túrát velem. Julikával beszélgetve kiderült, hogy Csángóföldről származik. Örömmel vettem ezt lelki kapcsolódásként, hiszen sokszor jártam a csángó falvakban, keresztfiam is ott él, sok kedves emlékem fűz oda. Búcsúajándékként Julcsi lehozott nekem a padlásról egy könyvet Diósd történetéről, aminek nagyon megörültem. Megbeszéltük, hogy fogok még ide is jönni.
A Tájház borospincéje
Teljes testi és lelki feltöltődés után érkeztünk be Hildával a célba. Átvettük a szép kiállítású oklevelet, meglátogattuk újra a zsíros kenyerek asztalát, és zárásként jött a jóízű beszélgetés a szervezőkkel.
Mit is mondhatnék még erről a szép napról?
Köszönet és hála a szervezőknek, akik sokat tettek azért, hogy ezen a napon minden túrázó jól érezze magát. Látványos túraútvonal, biztonságos, szalagokkal, táblákkal jelzett vezetés, kedves, vendégszerető emberek! Gratulálok és köszönöm szépen ezt a napot!
Diósd bemutatkozott nekünk, megmutatta, mennyi értéket rejt az ország legkisebb területű városa.
Búcsúzóul elkértem a Kiskör túraleírását is, mert tervezem azt az útvonalat is majd bejárni. Szeretném felkeresni az Országzászlót, a kaptárköveket, a Rádiómúzeumot, szeretnék sétálni az Ófalu régi házai, pincéi között. Biztos vagyok benne, hogy ez a szívemhez olyan közel került város tartogat még számos érdekes látnivalót.
A mielőbbi viszontlátásra Diósd, találkozunk még!
Éva és Hilda kutya
A cikk szerzője és a fotók készítője: Hajdó Éva
Borítókép: Tájház
Címkék: beszámoló, Diósd, Vadvirág túra
