Volt egy ötletünk… Így kezdődött minden, így indult a honlapunk. 2018 nyarán egy diósdi család álmodta meg a MiDiót. Egy független civil oldalt, ami értékeket őriz, örökít, teremt. Egy lapot időseknek és fiataloknak, diósdiaknak és másutt élőknek. Amit jó nézni és olvasni, ahová jó tartozni. Mert jó a lelkünknek. Az álom valóra vált. Ezen az úton, értékek mentén készítjük ezt az oldalt napról napra. Diósdról, szeretettel.

Büszkék vagyunk rá, hogy 2020-ban a Média a Családért-díj jelöltjei közt MiDiós írás is szerepel.

Állandó szerzők a MiDión

Főállású anya vagyok, író és tősgyökeres diósdi.
Fő tevékenységeim: a hallgatás, mert a gyerekektől nem jutok szóhoz, az írás (ott szóhoz jutok), és a köszönés mindenkinek, mert biztos, hogy ismerem, aki most jött szembe, csak nem ugrik be a neve.

Ács Judit

Koromnál fogva minden bizonnyal már a B oldal forog, de épp ezért láttam ezt-azt az életben. És ha láttam, véleményem is van róla. Akkor meg miért ne írnám meg? Különben is, a kíváncsiság a világ dolgaira szerintem igen jó ajánlólevél.

Bányai Petra

A 80-as évek elején kezdett el kisebb cikkeket postázni a Zalai Hírlap szerkesztőségébe. Az elmúlt három és fél évtizedben sok minden történt, ám reggelente ma is ugyanolyan várakozással nyitja ki a „lapot”, vagyis kattint rá a midio.hu címre, mint harmincöt évvel ezelőtt…

Kiss Zoltán

Vera vagyok! Variáló, vicces, vigasztaló, vidám, versmondó…. nő, feleség, anyuka, óvó néni, neveléstudományi bölcsész. Szabadidőmet igyekszem a családommal tölteni, az élménygazdag programoktól az egyszerű pocsolyában ugrálós napokig.

Körmendiné Szelp Vera

Rásóné Sinkó Ilona vagyok, de Diósdon csak Rásó Icaként emlegetnek. Életem elmúlt 40 éve ezer szállal kapcsolódik a mi kis „falunkhoz”, ami azóta a szemem láttára nőtte ki magát várossá.
Az első írásaim jó negyedszázada jelentek meg először a Diósdhéjban, majd a Diósdi Krónika című lapokban.

Rásó Ica

Négygyermekes apa. Kisgyerekkora óta szereti az erdőt járni, a hegyek és a természet iránti rajongása pedig később, a cserkészévek alatt csak egyre erősödött. A kirándulások közül mára a könnyű családi túrák kerültek előtérbe az életében, melyekről a Túrabakancs rovatban ír praktikus beszámolókat.

Szende Dávid

Diósdi négygyermekes anyuka, akiben 2018 nyarán született meg egy értékmegőrző és értékteremtő honlap gondolata. Egy hónap ötletelés és tervezgetés után elindult a MiDió. 

Szendéné Kiss Nóra

Vendégszerzők a MiDión

Jutka 1978 óta él Diósdon. Amikor ide került, még csak 2600-an éltek a településen; az egykori faluból mára város lett. Sok más itt élőhöz hasonlóan Budapesten dolgozott, de „a nagyváros zaja után csodás érzés volt hazajönni Diósd csendjébe és hegyeinek ölelésébe”.

Benkő Jutka

Edina egyik hobbija az írás, a főfoglalkozása mellett, sokak örömére egyre aktívabban gyakorol. Ha elkapja az ihlet, akkor minden érzést szavakba tud önteni. Mindezt olyan iróniával és humorral, hogy bármilyen érzékeny a téma, nevetve (és közben sírva is) olvasom.

Béres Edina

Úgy két éve lehetett, hogy először találkoztunk egy gyerekprogramon. Rögtön feltűnt a kedvesség, szépség és nyugalom, ami anyaként áradt belőle. Az ezek mellé társuló csendesség okára később jöttem rá: anyanyelve nem a magyar, még picit bátortalanul szólal meg új helyen.

Fekete Okszana

Édesanyám tősgyökeres diósdi családból származott. Életének nyolcvannyolc éve alatt híven szerette faluját, s ezt a szeretetet akarva-akaratlanul belém is átörökítette.

Görögné Horváth Katalin

Viki rajzait nézegetve azt éreztem, hogy a személyiségéből áradó szépség és harmónia tükröződik bennük, ezért kértem meg, rajzoljon nekünk. A honlappal is értéket szeretnénk közvetíteni, fontos, hogy a külső megjelenés is ezt mutassa. Ebben volt ő segítségünkre.

Stanzel Viktória

Gabi két kislány anyukája. Szenvedélye az egészséges ételek készítése, a környezetvédelem és a jóga. A MiDión szezonális zöldség- és gyümölcslistát tartalmazó sorozatról, hulladékcsökkentésről, környezettudatosabb háztartásvezetésről szóló cikkeket ír.

Németh Gabriella

Rólunk mondták

Nekem a MiDió jelenti a MÚLT-at, a diósdi svábok életének méltó ápolását. A JELEN-t a mérvadó tájékoztatásával, a gondoskodásával, ismeretterjesztéssel, a tenni akarásával, melyet remélem a JÖVŐ-ben is így fog folytatni! Így általatok tényleg szebb lesz a világ! Köszönjük!

– Tátrai Bori

Ti nagyon ráéreztetek, hogy adni jó. Szuper olvasni ezt az emberközeli és végtelenül kedves stílust, ami árad a lapból.

– Eigner Edit

Sok érdekes, izgalmas témát találok Nálatok.

– Kövér Beatrix

Nagyon szeretem Őket… Olyan értékrendet, erkölcsi és kulturális normákat képviselnek, ami ritka, egyre ritkább. Mint egy csendben, de kitartóan csobogó kis patak, mely élettel telíti meg környezetét teszi a dolgát ez a diósdi kis oldal és nap mint nap osztja meg az igazi értékeket a világ felszínes, képmutató, szenzációhajhász, mainstream oldalával szemben. Ők a MiDió – Egy lap, nem csak diósdiaknak facebook- és a MiDio.hu weboldal. Csodákat írnak…

– Balogh Attila

Ezt viszem! A fejemben, a szívemben!

– Csuziné Tóth Tünde

A mai rohanó világban JÓ ÉRZÉS e szép gondolatok, eszmék érzések olvasása.

– Apor Lászlóné

Nagyon fontos és értékes döntés, hogy leírtad ilyen őszintén ami történt, sokunknak erőt ad gyengébb napjainkon.

– Egy ismerős budakeszi anyuka

Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket. Nekem annyit segített, amikor kiderült, hogy nem vagyok egyedül… Hogy sokan átélték sajnos ezt körülöttem… Csak hát mindenki csak a jóról beszél. Furcsa, hogy mennyire tabu téma ez, pedig mennyivel könnyebb, ha lehet róla picit beszélni. Nagyon-nagyon szeretem a MiDiót, igazán érték amit csináltok!

– Bea