Nem messze tőlünk áll egy hegy. Nem fiatal, nem is fürge. Lábánál időtlen idők óta terveket szőnek, barangolnak, majd néhány kaptatóra fel is jutnak az emberek.
Később azt mondták rá Öreg, mert fejtetőjén a fák ritkásabban nőttek.
Elnevezését a hegy nem bánta. A legenda szerint egy nap arra bicegett egy háborúkat megjárt katona. Tetszett neki a hely, az Öreg-hegy lába, és letelepedett. A vitéz mellé mások is odaszegődtek, házakat építettek. A katona lábatlansága miatt vagy másért, nem tudni már, de virágzó kisközségüket Lábatlannak nevezték el.
Az emberek boldogan éltek, a hegyet is megbecsülték. Márványait, köveit messzi földre gyárakba vitték.
Egy nap viszont, mikor senki sem látta, az Öreg-hegy felemelte vaskos köveit, és megnyugodva látta, hogy lábai még a helyükön állnak.
Szöveg és rajz: Stanzel Viktória
Címkék: #midióViki, Lábatlan, Mese