Diósdon keresztények már Szent István királyunk uralkodása alatt is voltak. „Az egész környék népe odatódult, hogy lássák és hallják István király hűséges barátját, hogy szavaitól vígasztalást és reménységet merítsenek.” (Szent Gellért-legenda, amely szerint Gellért vértanúhalála előtt utolsó éjszakáját a községben töltötte, s itt misézett utoljára.) Fennmaradt írások utalnak arra, hogy a XIII. században Szent Szabina és Szent Bertalan nevű templomaink léteztek, valamint, hogy ebben az időszakban egy Domonkos nevű plébánosa volt a településnek.

A későbbi évszázadokban templomainkról nincs hírünk. A török hódoltság alatt a település teljesen elpusztult, lakói nincsenek. Az 1700-as években azonban ismét benépesült. A Csepel-szigetről már korábban átköltözött kisszámú rác családtól északabbra a dombok alját újabb telepesek foglalták el, zömükben katolikus németek. A település fokozatosan faluvá terebélyesedett. Temploma azonban nem volt. Az uradalmak megszervezésével szinte egy időben kezdtek a lakosság lelki szükségleteiről is gondoskodni. Elsőként az 1720-as években Tétényben, Száraz György földesúr kastélya mellett emeltek kápolnát, ahol a tétényiek és diósdiak lelki gondozását ferencesek kezdték meg.
A török idők alatt az egyház szervezete is elpusztult, melynek helyreállítása a XVIII. század első felében történt meg. Ebben az időben a veszprémi püspökséghez tartoztunk, ahol Padányi Bíró Márton püspök kormányzása idején (1745–1762) a szervezés a fénykorát élte. Már kinevezése évében megkezdte egyházmegyéjének vizitálását. Semmi sem tudta visszatartani. „Ha kocsija elakadt a sárban”, leszállt és egymaga gázolt be a faluba, hogy a plébánost, templomot megvizsgálja. Naponként négy-öt prédikációt mondott. Ezekből a vizitációkból világosan látta, hogy elsősorban a plébániákat kell szaporítani és megerősíteni. Tizenkét éves kormányzása alatt harminckilenc régi plébániát állított helyre, negyvennyolc új plébániát alapított.

Az 1772-ben épített kápolna

Az 1730-as években Tétényben, Diósdon és az egész környéken a pestisjárvány szedte áldozatait, többek közt a Tétényben működő budai ferences szerzetesek között is, akik első ízben látták el a diósdi hívek lelki gondozását. A tétényi kápolna igen kicsinek bizonyult, a régi templom romokban állt, csak a tornya maradt meg. Így a község nagyura, Rudnyánszky József a régi romok felett megépítette az új tétényi templomot, barokk stílusban 1752–1755 között. Ebben az időben a tétényi egyház Törökbálintnak volt a fiókegyháza, Diósd pedig Érd-Ófalu egyházához tartozott, de mivel távolabb volt, a diósdiak Téténybe jártak istentiszteletre. 1772-ben gr. Illésházy János a diósdi hívek részére megépíttette a ma is álló kápolnát.

Idővel Diósd ismét a tétényi egyház filiájaként működött. A kápolna lassan-lassan kicsinek bizonyult. A képviselő-testület építési területet biztosított, s lakossági adakozásból felépült a templom. Felszentelése: (a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére) 1896. szeptember 13-án történt. Diósd önálló egyházközséggé 1919-ben vált. 1921-ben pedig plébánia rangra emelkedett. A plébánia Szent Gellért nevét viseli, tartozéka a Szűz Mária templom és a Szent Gellért-kápolna. Az ősi templomot – mely az akkori hívek befogadására is kicsi volt – gróf Illésházy János 1771–1772. évben építtette a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása tiszteletére. A templomot Tomischich János veszprémi kanonok, érdi esperes-plébános – az idő nincs megjelölve – áldotta meg.

Az időpont hiánya a későbbiekben kételyt támasztott, ezért Székesfehérvár első püspöke, Exc. D. Nagy Ignác 1778-as egyházlátogatásakor ismét megáldotta, a „Mária Immaculáta” oltárképpel együtt (újonnan megfestve ma is látható). Ekkor került a templom fatornyába a kis harang (súlya 70 font), Szűz Mária tiszteletére öntve, 1778 júniusában megáldva, a következő felirattal: JOANNES ROHIL GOSS MICH IN PEST 1778.

A Canonica Visitatiók elsősorban az egyházzal kapcsolatos eseményekkel foglalkoztak, de olyan adatokat is tartalmaztak, amik a falu életére vonatkoztak. Az 1778. évi Tétényi Canonica Visitatióból megtudhatjuk, hogy a kápolnának milyen volt a belső kialakítása, felszereltsége (pl. a lámpát Budapestről hozták és két hétig égett; 3 capula van, ezeket egy buzgó nőhívő ajándékozta; a kápolna fatornya vörösre van festve). Továbbá arról is tudomást szerezhetünk, hogy a faluban az uradalom Nepomuki Szent János-szobrot emeltetett.

Nepomuki Szent János szobra

Egy tököli hívő fakeresztet állíttatott, azt néhai Toklics Pál tököli plébános szentelte fel. A hívők száma: 159 fő.
Az 1796-os Tétényi Canonica Visitatio szerint a község temetője falun kívül van, és jóformán betelt, az ott lévő két keresztet jótevők tartják fenn. A hívők száma: 191 fő.

Az 1805-ös Tétényi Canonica Visitatióban azt olvashatjuk, hogy nyitottak egy új temetőt és azt, valamint az ott álló keresztet 1804. április 3-án Marich János kerületi esperes megszentelte. (Ez az új temető azonos a mai temetővel, és a kőkereszt is a régi, de felújításra került.) A kőkeresztet és Nepomuki Szent János szobrát, valamint a kápolnát az uradalom tartotta fenn, az okiratban említett három fakeresztet pedig a jótevők. A hívők száma: 260 fő.

Az 1845. évi Canonica Visitatio arról ír, hogy nagyon kicsi a kápolna, és az illetékes plébános a községgel együtt nagyobb templom építése céljából Batthyány Fülöp herceghez folyamodott, aki 1827-ben megvette az érdi uradalmat, és így a diósdi kegyúri jog is rászállott. „A kért építés némileg megígértetett.” A hívők száma: 574 fő.

A Canonica Visitatio 1868. évi okirata arról ír, hogy a kápolna a falu déli részén fekszik, tetőzete zsindely, de ez és a fatornya is 1817 óta nem javíttatott, teljesen rossz, úgyhogy az eső lecsepeg a padlózatra. Új templomot kellene építeni, hiszen a jelenlegi kápolna 50 fő befogadására nyújt lehetőséget, se kórus, se orgona, se szószék, se gyóntató nincsen. Ajtó, ablak, oltár a legrosszabb állapotban van. 1866-ban kifosztották, s minden felszerelését ellopták. Az érdi urasághoz tartozik, melynek birtokosa báró Sina Simon. Új szobra van a településnek, Szent Flórián szobrát idősebb Tranger Benedek állította 1852-ben. A hívők száma: 641 fő.

Szent Flórián szobra

1889-ben Téttry József tétényi plébános azzal a kéréssel fordult Diósd község képviselő-testületéhez, hogy a közadakozásból megvalósítandó templom részére építési területet biztosítani szíveskedjenek.

Az 1896. szeptember 16-i Fejér Megyei Napló egész oldalas cikkében arról ad tudósítást, hogy szeptember 13-án volt a diósdi templom szentelése: „Fényes nagy és lélekemelő ünnepe volt folyó hó 13-án Diósd községnek. Fényes volt azért, mert az egész kis falut diadalkapuk, zászlódísz, a helybeliek és a környék lakosságának és a budapesti vendégek hullámzó sokasága ékesítette, másik ok, mert nem csak búcsú volt a községben, de az újonnan épült díszes templom ünnepélyes felszentelése is e napon tartatott. Lélekemelő végre azért, mert látni lehetett az egykori lelkipásztor és a régi hívek között most is égő szeretet lángjának ragyogását.”

A műízléssel épített templom Say Ferenc székesfehérvári építész műve. A 9000 Ft nagy részét maga a hitközség adta és hozzájárult adományával több budapesti család, valamint dr. Steiner Fülöp székesfehérvári püspök az ékes oltárkép adományozásával.
A templomszentelést Károly János kanonok végezte, Kereskényi kerületi esperes, Téttry tétényi plébános, Puchlin hevesi esperes és Tanninger törökbálinti segédlelkész közreműködésével.

A diósdi templom és községháza az 1890-es évek végén

A tétényi egyház plébánosai, akik a diósdi hívek lelkipásztorai is voltak: Bajcsy Antal (1771–1772), Kőszegi Imre (1772–1776), Fakó János (1776–1780), Strommer Benedek (1780–1817), Kovács Imre (1817–1832), Berghammer Károly (1832–1849), Klauszrigler János (1849–1867), Károly János (1867–1885), Téttry József (1885–1912), Ferchich János (1912–1935).

Diósd önálló római katolikus egyházközséggé 1919. június 29-én, Péter-Pál napján alakult. Az önálló egyházközség első alapszabályát az Egyházhatóság 2000/1919. sz. alatt 1919. október 30-án hagyta jóvá. Ez volt Diósd római katolikus hívei első lépése a plébánia megszervezésére, amikor jogi szervezettel biztosították vallásuk és egyházuk ügyeinek szolgálatát.

Változó oltárrész

Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök jóvoltából és a Járási Hatóság támogatásával az 1919. évben megalakult diósdi helyi lelkészség (Curatia) 1921. május hó 11-én, bérmálás alkalmával kánonilag plébánia rangra emelkedett. A Curatia első lelkésze, Rössler Ignác, ez alkalommal a plébánia adminisztrátorává neveztetett ki (aki Diósdon, 1927. július hó 27-én halt meg). A nyilvános pályázat kihirdetése és lejárta után Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök Diósdra ideiglenesen adminisztrátort nevezett ki, Paár Józsefet nevezte ki plébánossá, és 1927. november 20-án Diósdon személyesen és ünnepélyesen mint első plébánost beiktatta.

A templom megépítésével a kápolna továbbra is mint kápolna működött. Állapota az idők során megromlott. A fatorony állványszerkezete annyira elkorhadt, hogy 1935-ben egy vihar során veszélyesen megdőlt, és a leomlás elkerülésére 1935. március 28-án lebontották. A tetőzetét helyreállították, és a homlokzatára elhelyezték a jelenlegi vaskeresztet.

1925-ben a hívek adományaiból a kápolnát renoválták, a belső kifestés költségeit Magyar Gyula felesége, Schneider Rózsi viselte.
A templom továbbfejlesztése is megindult, 1911-ben gyűjtés útján a templomba orgona került, a kórust emiatt kibővítették. A templomtorony két harangját az első világháború alatt katonai célokra elvitték, csak a kápolna kis harangja maradt meg mint műemlék. 1930. június 6-án szentelték fel – Schneider Nándor és neje, Wéber Magdolna ajándékát – a Pieta-oltárt. A kőoltárt az akkor Diósdon élő Deák család adományozta.

A világháború és a forradalom lezajlása után 1924. évben 27 diósdi lakos, akik a nagytétényi Óngyár munkásai voltak, az „Anna” nevű harangot adományozták a településnek. A harang jelzése: B.I.S.N.C. L. TÉT. H. O.N.G. WA. A következő évben pedig a „Gábor” nevű harangot kapta a templom. Jelzése nincs. Mindkét harang valamikor hajón lehetett szolgálatban. Most a templomban a régi Mária (1778. évből való) haranggal együtt három harang van.

A templom harangtornyában (szemben Takács Ferenc)

Az 1920-as évek közepén megkezdődött a gyűjtés a templom renoválása érdekében, melyre 1938-ban került sor. Június első napjaiban kezdődött és november első napjaiban már el is készült. A renoválási munkák Paár József plébános, dr. Újlaki Holzspach Ödön világi elnök, Kék Géza kántor-tanító, Bognár Dezső községi jegyző, Zsidákovits Ferenc községi bíró és Schneider Mihály templomatya idejében készültek.
A felújítás már 1935-ben elkezdődött a sekrestye részleges elbontásával, majd felépítésével, utána a fapadló helyett mozaiklapokat fektettek le, a tetőzet pedig esővízcsatornát kapott. Az 1939. év főbb munkái a következők voltak: átépült az oltár felső fele, a tabernákulumot magyar motívumok díszítették, a templom teljes festése három színárnyalatban készült, az eddigi vöröstégla-padozatot mozaiklapokra cserélték, új villanyvilágítást szereltek be, melynek összfénye 1200 gyertyalángnak felelt meg.

A felújított templomot 1938. november 20-án Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel. Ekkor helyezték el és áldották meg a Paár József plébános és nővére, Ottília által adományozott három és fél méter magas és két méter széles aranykeretes – Baumann Tivadar akadémikus festőművész által festett – új oltárképet is.

A templom főoltára 1976-ig

Mária-oltár

Kovács József budapesti szobrász 1933. június 26-án kelt levelében tudatja, hogy megbízó ügyfele – ki a legszigorúbb inkognitóban kíván maradni – megbízta, hogy a néhai Bertsik József érdi molnármester által a diósdi Hexenbergen 1816-ban felállított, de most már rozoga állapotban levő fakeresztet egy új kőkereszttel pótolja. A plébános ajánlotta, hogy ne ugyanazon a helyen, hanem a temetőben állíttassa fel, ami 1933. szeptember 2-án meg is történt.

Kőfeszület az Eötvös és a Zöldfa utca sarkán

1933. szeptember 23-án elkészült a templom előtti parkban a „Hősök emlékoszlopa”, mely az első világháború diósdi áldozatainak állít emléket. A kertben a 33 hősi halott tiszteletére 33 fát ültettek el.

Templomunk történetében számon tartandó év az 1949-es. Németh Gyula akkori plébános és Svoy Lajos püspök megbeszélése során döntés született, hogy a Diósdi Egyházközségnek legyen Szent Gellért-ereklyéje. Az ereklyetartót Mészáros József ötvösmester készítette el. Az ereklye elhelyezésére, melyet maga a püspök úr végzett szeptember 9-én, Mészáros István, Kisteleki István kanonok urak, Neményi Lajos irodaigazgató és Németh Gyula plébános úr jelenlétében került sor. A keretezett okirat egy ideig a sekrestyében volt. A vasrács tervét dr. Kismarty Lechner Jenő, a Képzőművészeti Főiskola tanára készítette, kivitelezője Németh Antal budapesti lakatosmester volt.

1952. június 22-én, vasárnap volt először hangverseny a templomban. Fellépett: a budapesti Gát utcai templom vegyes kara, Thury Lajos vezetésével, Hegyi Margit orgonaművész és Szabad Mária hegedűművész. Részletek a műsorból: Bach –A-moll preludium, Hummel – Alleluja, Beethoven – Dicsőít téged, Schubert – Salve Regina, Gunod – Ave Maria.

A diósdi templom egyik freskója

1955-ben a templom orgonája komoly felújítást igényelt. A javítási munkákat Erdősi Gyula soroksári orgonajavító vállalkozó végezte el. A 4000 Ft-os munkadíjat közadakozásból fizették ki.

1959-ben a templom belső festését határozta el a képviselő-testület. Addig csak meszelt fala volt. A kifestés anyagi hátterét a hívek adományai teremtették meg. Az oldalfalakat, valamint a kazettás mennyezetet (kazettáit) szakrális képek díszítették. Nem egészen húsz év múlva az oldalfalakra mozaikképek kerültek a keresztút stációnak bemutatására. A liturgikus tér nagyméretű kerámiamozaikja a Napba öltözött asszonyt és a magyar szenteket ábrázolja, kiemelt helyen Szent Gellért püspököt diósdi szentmiséjekor, a homlokfalak pedig a keresztelkedő és feltámadt Krisztust. E kerámiaképek készítője Nemcsics Antal műegyetemi tanár volt.

Mai templomunk belül…

1976-ban a templombelső jelentősen megváltozott. Eltávolították a szószéket, a főoltárt, a mellékoltárt. Az új oltár süttői fehérmárványból készült, a pasztofozim, valamint az ambo és a keresztelőkút ugyancsak.

A templom mai belső és külső kialakítása, felújítása, a padlófűtés beszerelése a templom 100 éves évfordulójára 1996-ban készült el.
A felújított templomban Takács Nándor megyés püspök az általa celebrált ünnepi misét követően a templomot megáldotta és felszentelte.

Diósd plébánosai voltak: Rösler Ignác (1919–1927), Paár József (1927-1945), Németh Gyula (1947–1952 ), dr. Halmos Béla (1952–1968), Lovas István (1968–1978), Felnémeti Ferenc (1978–1987), Filó Kristóf (1987–2001), Maklári István (2001–).

… és kívül

A temető
Az 1700-as években a község temetője a településen kívül északi irányban, a mai Bem és Ságvári utcák közötti részen terült el. „A régi temető helyén fakereszt áll, bádog korpusszal. A Schneider testvérek, Mátyás és Bernát tartják rendben.” Későbbi években e régi temető helyén pincék és lakóházak épültek. A sok évtized folyamán jelzett fakereszt megsemmisült. Egykori helye ismeretlen.
Miután a régi temető betelt, 1804. április 3-án új temető megnyitására került sor (amely azonos a maival.)

A temetőről még tudni lehet, hogy a síremlékek általában a helyi bányából kitermelt mészkő, vagy szép vonalú öntöttvas keresztből állottak. A sírokat zömmel kőszegély védte. Néhány módosabb hozzátartozó azonban márványból készíttette el szerettei síremlékét.

A kálvária

A római katolikus lakosságú települések egyik kultikus helye a kálvária. Legtöbbször magaslatra épült a település szélén. Összefügg azzal a gondolattal, hogy a keresztény ember legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedésének útját. Kálváriákat a XVII. századtól létesítettek, Magyarországon leginkább a XVIII. században jelentek meg.
Ma már kevesen tudnak Diósd község hajdani kálváriájáról. Az 1800-as években a mai Petőfi Sándor utca jobb oldalán, a Csapágygyár és a település között elterülő „kis”, más néven „községi” homokbánya melletti enyhe dombon létesült. Fakereszt, rajta festett bádog korpusz és stációk voltak találhatók itt. „A szőlőkhöz közel észak felé keresztet állíttatott Bercsik József érdi molnár mester, és gondozását is vállalta. Felszentelve 1816 szeptemberében Marich János kanonok, érdi alesperes által.” (Tétényi Canonica Visitatio, 1817.)
Az idők folyamán a kálvária az enyészeté lett. A dombot akácbokrok, akácfák nőtték be. A lakosság Hexenbergnek (Boszorkányhegynek) nevezte.
Az 1900-as évek első felében a kereszt korhadtan, a teljesen megkopott, rozsdás korpusszal, funkcióját vesztve még állott, majd végleg eltűnt.

Furcsa paradoxon, hogy a domb nyugati oldalában (mai Tó utca) ebben az időben a községi dögtemető kapott helyet.
Az 1900-as évek végétől (jelenleg is egymást váltó) különböző ipari létesítmények találhatók e területen.

Benkő Jutka

(Vége)

Forrás: Wágner Ferenc Diósd története. Kornétás Kiadó, 2001.
Dózsa Lajos : Diósd története (tanulmány)
A fotók Diósd Családtörténeti Archívuma anyagában találhatók.