Húsz nap telt el. Holnap lesz pontosan három hete, hogy mindenki itthon van. Most, a harmadik hét végére lehiggadtunk. Valahogy beállt a rend, a rendszer. Amolyan kettős rend lett.
Tudjuk, hogy csak magunkra számíthatunk – ugyanakkor tudom, kit hívjak, ha baj van.
Tudjuk, hogy senkivel nem találkozhatunk – ugyanakkor tudják, akik számíthatnak ránk.
Egyedül vagyunk az iskolával – ugyanakkor a tanárok is egyedül vannak.
Egyedül vagyunk a telefonunkkal, a számítógépünkkel – és mégis ott van bennük az egész világ.
Egyedül vagyunk – és mégis a szeretteinkkel, a hozzánk legközelebb állókkal tudjuk tölteni az időt.
Én nem gondolom, hogy az emberiség megérdemelte volna ezt a karantént. Nem gondolom, hogy bárki megérdemelné. Én csak azt remélem, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. Remélem, hogy amikor végre találkozhatunk, amikor leülhetünk együtt enni-inni valamit, rájövünk, hogy a másik ember szemében is ott van az egész világ.
Ács Judit
Fotó: Unsplash
Címkék: #midióJudit, karantén, Koronavírus, Nem csak rózsaszín, Ő szintén Anya
