Már benne vagyok a korban, és gyakran elgondolkozom, milyen szerencsés vagyok, hogy olyan szerető családban nőttem fel, ahol velem együtt édesanyám, édesapám, testvérem és nagymamám békében és nyugalomban éltek együtt, sok baráttal, rokonnal, jó szomszédokkal, családias környezetben, hatalmas és csodaszép kertben.

Nagymama, Nagyi, Mama, Mami, Mamika – nagyon szépen csengő szavak.

Míg gyerekek vagyunk, természetesnek vesszük, ha mellettünk van, aztán felnőttként sokszor emlegetjük a Mami főztjét, a meséit, a kertjét, a simogató kezét. Sokszor jut nekem is eszembe: vajon hogyan varázsolta olyan széppé a kertünket; hogyan is készítette a borsólevest; mennyire szerettem a hamarjában elkészített foszlós kalácsát; milyen jó volt a cserépkályha mellett néha beszélgetve, néha csöndben üldögélni. Nem is a konkrét emlékek, hanem az érzések hatnak meg, mikor felötlik előttem csöndes, mesébe illő alakja.

Amióta én is édesanya lettem, azóta folyamatosan arra törekedtem, hogy valami hasonlót adjak gyermekeimnek, mint ami nekem jutott kiskoromban – és még utána is. Nagyon élveztem az anyaságot, csodaként éltem meg a fiaimat és a lányaimat kicsiként, és most felnőttként egyaránt.

Valahogy úgy érzem, hogy rajtuk keresztül, növekedésükkel egy időben, elfogadva a kor szavát, már régen nagymamának készülök, valószínűleg saját meghatározó élményeim alapján. Elhatároztam, hogy amennyire csak lehet, jó Mami szeretnék lenni.

Milyen is a jó Mami? Hát, sokat játszik az unokával, mindig meghallgatja a kis mondanivalóját, sok szeretetet ad, játékosan tanít szépre és jóra, és nem utolsósorban finomakat süt-főz.

A nagymama a feltétel nélküli szeretet forrása, de vigyázni kell nagyon, hogy ez összhangban legyen a szülők elképzelésével, hiszen az ő felelősségük, hogy gyermekük milyen felnőtté válik.

Három éve, éppen januárban az egész család nagy izgalommal várta, hogy megszülessen első unokám. Mikor a megérkezése után néhány órával először megláttam pici arcocskáját, leírhatatlan érzés kerített hatalmába, mintha „újjászülettem” volna.

Abban a pillanatban értelmet nyert az élet körforgásának gondolata, és a lelki kapocs létrejött közöttünk.

Már egész kicsiként szeretettel fordult felém, később is egyértelműen kifejezte kötődését, melyet boldogan fogadtam, és mindent elkövetek, hogy a kapcsolatunk egyre mélyebb legyen.

Mikor először mondta ki csilingelő hangon, hogy Mami, az volt a „nagymamaság” egyik legszebb pillanata.

De nagyon hosszasan sorolhatnám a közös játékokat, kirándulásokat, „bogarászásokat” és „összekacsintásokat”.

Nehezen megfogalmazható a boldogságom, hogy nagymama lettem, és ennek az állapotnak minden pillanatát, ennek az érzésnek minden rezdülését ki szeretném élvezni. Remélem, még sok kis unokával ajándékoznak meg a gyerekeim. Nemcsak régen voltam szerencsés, hanem most is az vagyok, mert összetartó családom van, és kíváncsian, nyitott szívvel várom a következő kicsi családtagokat is.

Rásó Ica

midio.hu

Fotók: Rásó Anna