Az áruházakban és a virágüzletekben már előtérbe kerültek a mécsesek, gyertyák, közeledik a Mindenszentek és a Halottak napja. Még ha szűkebb családunkat nem is érte veszteség a közelmúltban, óhatatlanul szembesülünk az elmúlás kérdésével – amely bizonyos értelemben még mai is tabutémának számít. Béres Edina írásában a felmerülő kérdésekre igyekszik választ adni.
Amit pedig mi magunk tehetünk magunkért, az életünkkel, a helyzetünkkel, az a veszteség utáni életünk újraépítése.
Teljességgel elképzelhetetlennek és megvalósíthatatlannak látszik ez azokban a napokban és hetekben (hónapokban), amikor ott állunk az említett sötét gödör alján, a millió szilánkra széttört eddigi életünk romjai felett és se elképzelésünk, se erőnk, se kapacitásunk, (még rosszabb esetben: se kedvünk) bármilyen új élet építésébe belefogni, ami a szeretett személy nélkül való.
A gyászfeldolgozás egyik kulcsa (a feldolgozás véleményem szerint nem megfelelő szó a folyamat leírására) az, hogy mennyire könnyen vagy nehezen, hamar vagy lassan tudunk és szeretnénk alkalmazkodni az új(jáépített) életünkhöz.
Az „elengedés” vagy „feldolgozás” nem releváns szavak tapasztalatom szerint a veszteség-kezelésben. A kulcsszó arra vonatkozóan, ami a történik, az „alkalmazkodás”. A veszteség okozta folyamat nyugalmi állapotba akkor tud kerülni, ha az illető, akivel történt, így vagy úgy, előbb vagy utóbb alkalmazkodni tudott a veszteség óta kialakult új életéhez. Nagyon fontos, hogy ez egy rendkívül időigényes folyamat, amiben kívülállóként alig lehet érdemi segítséget nyújtani.
Fontos a gyászfolyamatban lévő személy mellett lennünk, ha kéri, abban, amiben kéri. Fontos békén hagyni, ha azt kéri. Érdemes biztosítani Őt afelől, hogy szabad megélni az érzelmeket, szabad rosszul lenni, szabad „nem erősnek” lenni. Nem szabad sürgetni, siettetni. Minden gyásznak megvan a maga ideje. Nem hasonlítható össze máséval.
Fontos, hogy tudjunk hallgatni, hogy beszélhessen, ha akar és lehessen csendben a társaságunkban, ha nincsenek szavak. Az elfogadó jelenlétünk gyakran többet ad minden szónál. Akkor meséljünk a saját élményeinkről és a saját gyászunkról, ha kérdezi, ha kéri. A kéretlen véleménynyilvánítástól fontos tartózkodnunk.
Ahogy a korábbiakban már szó került róla, a legfőbb genetikai programunk szerint a túlélésre vagyunk berendezkedve. A gyászfolyamatok döntő többsége lezajlik – a saját nehézségei mentén haladva – külső befolyásoló tényező nélkül, hiszen egyértelműen belső vezérlésű a folyamat.
Az egyéni sajátosságok tiszteletben tartása, az empatikus hozzáállás nélkülözhetetlenül fontos részét képezik a gyászfolyamatban lévő személyhez való viszonyulásunknak.
Béres Edina
Címkék: Elmúlás, Gyász, Halál
