Idén már hetedik alkalommal indultunk el gyalogszerrel Diósdot felfedezni.

Jó ideje Péter Szilvi, a Kortalanok Séta és Torna Klubjának vezetője állandó kísérőnk. És Ő bizony verhetetlen, ha kutatni kell. Neki minden épület és utca mesél valamiről. A Tó utcából indulva rejtekadó, szűk sikátorszerű utakon vezette a csapatot az ófaluban; régi családok, Apponyi utcai iparosok, dolgos szőlősgazdák elevenedtek meg szavai nyomán, melyeket régi fényképekkel is szemléltetett.

Indulás a Tó utcából

A múlt lépten-nyomon találkozott a jelennel.

Török Ágnes ötvös-aranyműves mester aprócska boltját is felfedeztük egy hatalmas gesztenyefa mögött megbújva. A cégéren olvasható „Egy kis nosztalgia” nemcsak a műhelyére igaz, de az egész felújított öreg házra, sőt a múlt század eleje óta őrt álló kő kerítésoszlopokra is.

Török Ágnes (b) és Péter Szilvi (j), Ágnes Bem József utcai ékszerboltja előtt

Hamarosan a Szent Gellért utcában a Présbár 18. századi, többször felújított épülete bukkant fel. Itt nyolcvan éve még roskadásig megrakott szekerekkel szállították fel a Nap-hegyre a szőlőt, aztán gombatermesztést folytattak a falak között, manapság pedig szórakozni, ünnepelni vágyó fiatalok tartják vidám összejöveteleiket.

Sok minden változott az elmúlt kétszáz évben, de a ház mindvégig valamilyen módon közösségi hely maradt.

Tovább haladva a Kökörcsin utcáról Szilvinek a tavasszal itt virágzó védett növény, nekem pedig gyerekkorom kedvenc meséjéből Vackor, a piszén pisze kölyökmackó jutott eszembe, ahogy a Kökörcsin utcai általános iskola felé baktat.

Diósd kevésbé ismert részein is jártunk

Alig mentünk át az M0-ás felett átívelő hídon (nos, igen, a zaj pokoli, alig halljuk egymás szavát), máris Diósd eddig alig ismert részén találtuk magunkat. Amikor 1994-ben átadták az M0-ás körgyűrű déli szektorát, gyakorlatilag kettévágták a falut.

Itt értük el a Diótörő és  Viharvédő utca sarkán sétánk valódi célpontját, a Szent Család-szobrot, amelyet a régi diósdiak nemcsak ismertek, de gyakran látogatták és ápolták is.

A legenda szerint egy törökbálinti házaspár állíttatta az 1850-es években hálából, mivel szerencsésen megmenekültek egy rablótámadástól. Bárhogy is volt, a szobor azóta is – akár tudnak róla az itteniek, akár nem – óvón magasodik a diósdiak fölé.

A Szent Család-szobor

Két utolsó állomásunk lassan visszavezetett a közelmúlt világába.

Az Erzsike cukrászda, amelyet sokan csak Osváth cukrászdaként ismernek, 1976-ban nyílt meg Diósdon a Balatoni úton. A tulajdonosnő nemcsak egy üzletet vezetett, hanem Diósd közösségének aktív és segítőkész tagja volt. Cukrászdája évtizedeken keresztül egyfajta találkozóhellyé vált Diósdon. Sajnos 2020-as halála után – noha még mindig üzemel a cukrászda – eladóvá vált az épület. Az az épület, amiről kiderült, hogy tervezője éppen az egyik velünk sétáló hölgy apósa volt.

Az Osváth cukrászda kertjében

Záró helyszínünk a Szabadság és Arany János utca sarkán álló, sváb búcsú-báloknak is helyet adó egykori táncterem, majd mozi volt (egy hiba miatt fordított „Z” betűvel írva a homlokzaton). A legendás Maurer-mozi szigorú mozigépésze, Maurer Mariska néni nem félt olykor rádörögni a viháncoló ifjakra: „- Gerő, ne röhögj annyira, mert kizavarlak!”.

Az ófalu szűk utcácskáin

Mire sétánk végére értünk, már a társaság java, de különösen a gyerekek, alaposan megéheztek. Mint minden évben, most is a Kiskifli pogácsája, a ZsuzsiSüti tortája, zsíros kenyér, őszibarack (az Eckert családi gazdaság adománya) és szörp várta őket a Kápolnakertben. Lehetett kézműveskedni, Keményné Pap Szilvia és Kemény Kornél játszóházában szórakozni, a talpalávalót pedig a Berka együttes szolgáltatta egészen este 8-ig.

Finom falatok

Játszóház

Zene és tánc

Igazi közösségi hangulat alakult ki, valahogy úgy, mint az egykori ófalu présházai, borospincéi környékén.

A MiDió Egyesület jövő szeptemberben is várja az érdeklődőket.

Szöveg: Bányai Petra

Képek: Csősz Kati

A VII. MiDió Mesés Séta program megrendezését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

midio.hu

 

 

Címkék: Diósd, hagyományőrzés, Közösség, MiDió mesés séta