Szeptember első vasárnapján ünnepeltük honlapunk harmadik születésnapját. A rendezvényre – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét diósdi élménysétával és születésnapi meglepetésekkel készült a midiós csapat. Nagyon sok diósdi család jött el, de érkeztek érdeklődők Érdről és Budapestről is: közel kétszázan sétáltunk együtt a Tó utcából – az Ófalun át – a Gárdonyi-kertbe, ahol több program és meglepetés várt minden korosztályt.

 

Diósd múltjáról idén Péter Szilvia, a helyi Kortalanok Kulturális Séta és Torna Klubjának vezetője mesélt a résztvevőknek, akik közben a családi feladatlap kitöltésével egy nyomozós játékban is részt vehettek, amiért a séta végén ajándék járt.

MiDió Mesés Séta

Péter Szilvi vezette a sétát

MiDió Mesés Séta

Az induláskor mindenki matricát kapott Bányai Petrától, amire felirtuk a résztvevő keresztnevét és az utcája nevét, így könnyebb volt megszólítani egymást

MiDió Mesés Séta

Ismerkedés a családi nyomozós feladatlappal

„Köszönöm szépen a felkérést, és remélem lesz folytatása. Gratulálok a MiDió-csapatnak, hogy ilyen sok kedves családot tudott összehozni egy remek közösségteremtő programra.” (Péter Szilvia, a MiDió Mesés Séta idegenvezetője)

A program a Diósdi Hagyományőrző Klub alapítója és egykori elnöke, Orosz Imre egykori házától indult, melyet az érdi tévések is megörökítettek. Az Érd TV tudósítása ide kattintva tekinthető meg.

MiDió Mesés Séta

Az érdi televíziót is érdekelte a programunk

Az első megálló a régi Kesztyűgyárnál volt – ahol sokan elmondták, azt szeretnék, hogy közösségi tér épüljön a helyén –, majd a Szent Anna Szeretetotthon előtt, a Tájháznál, végül a Kápolnakertben állt meg a gyerekek – és a rájuk vigyázó polgárőri kíséret – vezetésével hömpölygő csapat.

A Tó utcai indulás pillanatai

Fiatalok és idősek együtt

Jó volt együtt sétálni

Diósdi családok

Érdről is érkeztek résztvevők

A lebontott Kesztyűgyárnál volt az első megálló (Fotó: Balázs-Jónás Eszter)

„Nagyon fontosak ezek a honismereti túrák és kezdeményezések! Fontos, így nem fogjuk betelepülőnek érezni magunkat, hanem diósdinak!” (Részlet a MiDió Emlékkönyvből)

Idén nyitott kapu fogadta a séta résztvevőit a Tájháznál, a Szent Gellért-templomnál és a műemlék kápolnánál. Volt, aki a Tájházban csodálkozott rá, mennyi számára eddig ismeretlen értéke van Diósdnak, és voltak, akik most léptek be először az 1896-ban felszentelt katolikus templomba. A gyönyörű mozaikokat és a templom falába beépített Szent Gellért-ereklyét csodálókkal megtelt a templom.

Szilvi elmesélte a Szent Anna Szeretetotthon létrejöttének különleges történetét. Az idősotthon ötlete és az indulótőke Filó Kristóf atyától származik

Ilyen sokan voltunk (Fotó: Balázs-Jónás Eszter)

Várakozó gyerekek az Apponyi utcában

Egy kis pihenő az Ófaluban

Együtt az ifjabb és az idősebb generáció

„Nyomozás” a Tájháznál

A gyerekek biztonságára vigyázó Csomay Bandi motorja nagy sikert aratott

A Tájháznál

A templom és a kápolna felé

A feladatlap kitöltésének kreatív módja

„Csodás volt a hangulat, egészen különleges élmény. Kívánom, hogy még nagyon sok MiDió-születésnapon sétálhassunk együtt!” (Részlet a MiDió Emlékkönyvből)

A Gárdonyi-kertbe érkezve a sétálókat a tavalyi évhez hasonlóan a program két helyi támogatója, a Diósdi Kiskifli pékség és a ZsuzsiSüti cukrászda tulajdonosai fogadták, és kínálták frissen sült pogácsával, szörppel, fagyival és a tavalyi debütálás óta ikonikussá vált MiDió-tortával.

Tichy Robi és kislánya kínálták a pogácsát és a szörpöt

„Jövőre is jövünk.” (Tichy Róbert, Diósdi Kiskifli pékség)

Braun-Rózsa Zsuzsi itt még nem tudta, hogy hamarosan átveheti Tátrai Boritól a diós nevű települések idei fesztiváljáról elhozott, a sütiverseny első helyezéséért járó oklevelet

Gulyás Ferenc népzenei műsorát figyeli a közönség

A gyerekek Rásó Ica nénivel kézműveskedhettek

Egy falat MiDió-torta

„Köszönjük ezt a szép napos sétát és a sok emlékről a mesét Diósdról!” (Részlet a MiDió Emlékkönyvből)

Megalapítottuk a MiDió Angyala-díjat, melyet első alkalommal Görögné Horváth Katalinnak ítéltünk. A díjat Katica néni lánya, Görög Éva vette át.

MiDió Mesés Séta

Görög Éva átveszi az édesanyjának, Görögné Horváth Katalinnak ítélt MiDió Angyala-díjat

A családi programon Gulyás Ferenc népzenész, a NOX együttes tagja nagy sikerű népihangszer-bemutatót tartott, majd közös zenélés következett a diósdi Alma Latina együttessel. Egy kis spontán örömzenelésre színpadra lépett Gulyás Ferenc egykori tanítványa, a diósdi Vadvirág együttes tagja, Kiss Zsófi is.

Gulyás Ferenc népzenész műsora

A diósdi Alma Latina együttes is zenélt

MiDió Mesés Séta

Spontán örömzenélés: Gulyás Ferenc és régi tanítványa, Zsófi

„Szuper volt, nagyon jó volt Diósd múltjának egy darabját megismerni. Itt találkozott először a fiammal a leendő párom és a kislánya. Remélem jövőre már egy új családként jövünk ide!” (Részlet a MiDió Emlékkönyvből)

Már besötétedett, amikor a harmadik fellépő, Zoller Zoltán kézbe vette gitárját és lezárta a MiDió születésnapi közösségi programját: „Van egy álmom, talán nem is álom” – talán nem véletlen, hogy Zoli a Tolcsvay Trió számával búcsúztatta ezt a szép napot. Hiszen a MiDió egy ötletből, egy álomból indult, és lett közösséget összehozó csapattá.

Szendéné Kiss Nóra

midio.hu

Fotók (kivéve a két megjelölt képet): Csősz Katalin

Videó: Zoller Erika és Zoller Zsolt

Köszönjük a támogatást: ZsuzsiSüti, Diósdi Kiskifli, Diósd Város Önkormányzata (helyszín biztosítása), Kék Géza Közösségi Ház és Könyvtár (helyszín berendezése, hangosítás), Német Hagyományőrző Egyesület (helyszín berendezése, helytörténeti asztal), Molnár Terézia (Szent Gellért Plébánia), Csomay András (a gyerekek őre)

Címkék: #midióNóri, Család, Diósd, Érték, Gulyás Ferenc, hagyományőrzés, MiDió mesés séta