Hosszú szenvedés után, életének 75. évében elhunyt Szőcs László festőművész, aki 2004-ig városunkban élt, alkotott. Hamvasztás utáni búcsúztatásának időpontjáról még nincs információnk. Az alábbiakban közreadunk egy vele készült korábbi interjút.
Szőcs László Kolozsvárott született; hároméves volt, mikor családja Marosvásárhelyre költözött. Bár édesapja jegyző volt, a famíliában szép számmal akadtak művészemberek, festők, szobrászok. László sem esett messze a „fától”: már óvodás korában felfigyeltek rajztehetségére. Tizenkét évesen a marosvásárhelyi művészeti iskola növendéke lett, ahol neves mesterek – Nagy Pál, Barabás István – tanítványaként egy életre letette voksát a képzőművészet mellett.
Természetesen a festészetből az idő tájt Erdélyben nem lehetett megélni, ezért grafikusként reklámokat, plakátokat tervezett, készített. A szabadidőben készült képek azért eljutottak a közönséghez. Sütő András nemcsak az írók, hanem a képzőművészek útját is egyengette, számos kiállítási lehetőséget teremtett számukra.
Szőcs László 1988-tól él Magyarországon. Rövid budapesti albérletezés után Diósdon a Jókai utcában béreltek lakást, majd néhány év múlva az üdülőterületen találtak otthonra. Diósdon aktívan bekapcsolódott a közéletbe. Számos egyéni és gyűjteményes kiállítása volt a községben. Részt vett a Diósdi Sajtóklub Egyesület munkájában is, több, az egyesület által kiadott kiadvány címlapját tervezte, illetve illusztrációkat készített azokba.
2004-ben költözött el családjával Telkibe. majd onnan Pátyra. Többéves, súlyos betegség után, november 26-án, hétfőn délelőtt otthonában érte a halál. Érdeklődésünkre felesége, Edit asszony elmondta: Laci imádta az életet, nagyon szeretett élni. Bízott gyógyulásában; mint sokszor elmondta: nagyon sok témája van még, amiket meg szeretne festeni. Utolsó képét ez év októberében vitte vászonra: A három grácia című alkotás három erdélyi szénaboglyát ábrázol…
Ugyancsak megtudtuk: már folyik az egyeztetés arról, hogy hamarosan kiállításon nézhetik meg a diósdiak Aba Szőcs László képeit a közösségi házban.
Nyugodjék békében!
Diósd a világ közepe
Egy csésze kávé Szőcs László festőművésszel
– A nyolcvanas évek végén már némileg megpuhult a romániai diktatúra, ám annyira nem, hogy a gyerekeink is velünk tarthassanak. Tompa Z. Mihály újságíró barátom gondoskodott róluk addig, amíg a Vöröskereszt segítségével utánunk jöhettek. Ferihegyre érkezésüket megörökítette a Panoráma című tévéműsor stábja is. Felejthetetlen pillanatok voltak. Örvendenünk kellett volna, de mi, a feleségem és én csak szótlanul álltunk és folytak a könnyeink.
– Egy öreg Dacia gépkocsival lépték át a határt. Hogyan sikerült megélniük, egzisztenciát teremteniük?
– Valóban, mindenünk ott maradt, a háromszobás berendezett lakás, az ingóságok. A személyes holmikon kívül csak egy láda festéket hoztam magammal. De ez, és természetesen a munkakedv, elég volt a talpra álláshoz. Felkerestem a művészeti galériákat, a Művészeti Alapot, megmutattam a képeimet – tetszettek. Az egyik galériatulajdonos több száz képet rendelt tőlem. Emlékszem, ötezer forintot fizetett darabjáért.
– Én a Corvin áruházban találkoztam először Szőcs-képpel…
– Néhány év után úgy gondoltam, hogy kedvezőbb lenne, ha magunk értékesítenénk a képeinket, ezért hoztuk létre a Szőcs-galériát a Corvinban. Jelenleg a Cora áruházban kaphatók a munkáim.
– A Tücsök utcai ház garázsából alakította ki a műtermét. Hogyan születik meg egy új Szőcs-kép?
– Hetekig gyűjtöm az élményeket, járom az erdőt, a falut, vázlatokat készítek; külföldi útjaimon fényképezek. Aztán, amikor bekattan az isteni szikra, a kezembe veszem a palettát, és a vászonra viszem a témát. Ilyenkor már nem használok segédeszközt, emlékezetből dolgozom. Arra törekszem, hogy az engem ért élményeket transzponáljam a vászonra. Sokféle anyaggal, technikával dolgozom, így elkerülhető a modorosság.
– Mit jelent önnek a lakóhelye, Diósd?
– Nagyon megszerettem itt. Diósd a világ közepe mindenki számára. Bárhová utazom, úgy érzem, hogy képeslapon kiadom diósdi tájképeim egy részét. Erre, úgy gondolom, igen nagy igény lenne. Aztán végre el kellene érnem, hogy létrehozzak egy 30-40 képből álló kollekciót. Sajnos, vagy hála istennek, kelendőek a képeim, így nem jön össze ez a műszám. Pedig szükség lenne egy egységes anyagra, mert csak így tudok eleget tenni a külföldi és hazai kiállításokra szóló felkéréseknek.
Kiss Zoltán
(Diósdhéjban, 2000)
Illusztrációk: archív fotók
Címkék: Aba Szőcs László, Diósd
