Szerda este furcsa, megmagyarázhatatlan félelmet éreztem. Másnap reggel jött a döbbenet. Amiből sokan azóta sem térünk magunkhoz. Mert hiába nem ismertük személyesen, akkora hatással volt az életünkre, amekkorával csak kevesen. Most sokat írnak róla. Néhány napra eltűntek a médiában manapság megszokottá – olyannyira megszokottá, hogy talán észre sem vesszük ezeket – vált negatív, bántó írások, és helyüket átvette a jó. A JÓ, aki Benedek Tibor maga.

Az ismert, csodálatos eredményeken túl olyan történetek bukkannak fel, amikről eddig nem tudhattunk. Kis emberek történetei. Mit adott nekik Benedek Tibor, hogy adta nekik vissza a hitüket, hogy indította el őket egy másik, egy jó úton. „Nem hangzik nagy dolognak, de akkor és ott mindent megváltoztatott bennem” – sokan írják most le ugyanezt.

A most napvilágot látott történetekből azt ismerhetjük meg, hogy mi a jóság, a tisztaság. Mi vajon elmondhatjuk magukról, hogy nem vakít el a felszínes csillogás? Hányan vannak még, akik nem szállnak el a legnagyobb sikerektől sem, és megmaradnak embernek? Annak az embernek, akinek születünk, aki tisztalelkű gyermekkorunkban mindannyian vagyunk. Elmondhatjuk-e magunkról, hogy a felkínált, színes papírba csomagolt csillogó ajándékokra, melyekkel bekúszik a bűn az életünkbe, nemet tudunk mondani?

Azt hiszem azok a fiatal srácok, akiknek Benedek Tibor volt a kapitányuk, elmondhatják. Akik úgy búcsúznak a példaképüktől, hogy megígérik, úgy küzdenek és úgy élnek tovább, mintha továbbra is itt lenne velük. Hogy büszke legyen, ha rájuk néz. Mert kaptak tőle valami olyat, ami pénzben nem kifejezhető, amivel nem ér fel sem szponzori autó, sem más világi múlandóság. Azt adta át nekik a mesterük, amit az utolsó percig őrzött, és amit földi élete utolsó percéig tanúsított. A hitet.

A történetek, amiket most olvashatunk, sokat mesélnek. Sokat mesélnek csodákról, jótettekről. Ő Benedek Tibor. Aki vízen járt, aki meggyógyította a vakot, a bénát, feltámasztotta a holtat. Hogyan? Mi más lenne az, hogy hitet adott az embereknek, a fiatal sportolóknak, a szurkolóknak, mint isteni csoda?

A könyvespolcunkon a könyvek között van néhány kis füzet, szentekről. A gyerekek néha ezeket is leveszik, lapozgatják. Hiszem, hogy az unokáim a ma köztünk élő emberekről is olvashatnak majd ilyen könyveket. Addig fejből mesélek róluk, Benedek Tiborról és feleségéről, Benedek-Epres Panniról. Történeteket a jószívű bajnokról, és arról, aki az ő életét bearanyozta.

Ma elment egy nagy bajnok,
és megszólalt a lélek.
Miért kell ahhoz halál,
hogy meglássuk a szépet?

Ma nincsen gonosz poszt,
nincs harag, nincs bántás.
Az üzenőfalakon sehol sincsen ártás.
Csak szeretet.

Benedek Tibor, nyugodj békében.
Ámen.

Gyertya

Szendéné Kiss Nóra

Borítókép: MTI

Az írás az Új Ember újság 2020. július 5-i számában jelent meg.