A közeli XI. kerületben élő Sárhelyi Erika 2004-ben adta közre első verseit. A midio.hu-hoz eljuttatott két kötetéből három téli verset választottunk ki és adunk közre olvasóinknak.

Sárhelyi Erika munkái 2008-ban jelentek meg először nyomtatásban, a két alkotótársával közösen publikált,  Adj jelet című kötetben. Több pályázaton is sikeresen szerepelt verseivel és prózai munkáival. Első önálló estjét 2006-ban tartotta a XI. kerületi Malom Közösségi Térben. 2016-ban látott napvilágot első önálló kötete, Hétköznapi józanság címmel, amely – a költő szavaival – „egy évtizednyi, rímbe szedett gondolat és lélekrezdülés, a prózai életemből szőtt lírai önvallomás”.

Második kötete, a Betöltetlen terek 2019-ben jelent meg (mindkét kötetét a Hungarovox Kiadó gondozta). Sárhelyi Erika így mutatja be munkáját az olvasónak a kötet fülszövegében: „A verseimet megélt hangulatok, környezetemből érkező benyomások, emlékek hívják elő. Voltaképpen mindennapi érzések és gondolatok, amelyek valamiért utat találnak a klaviatúrához, és akár szigorú, akár szabadon áramló sorokban, de versekké állnak össze” – melyek az alkotó reményei szerint megérintik az olvasót, és betöltik az életükben itt-ott felbukkanó betöltetlen tereket.

 

Téli hajnal

Nem köszönt a tél, csak némán

elterült a kert alvó fái közt.

Mint vendég, ki zavarni nem

akar, hangtalan-szépen beszökött.

 

Csak a hajnal látta jöttét,

ruháját a derengés szőtte át.

S ahogy a reggel ráköszönt,

fénybe csókolta hófehér haját.

 

Koldus tél

Koldus tél van, rongyos, elesett,

koszlott pléd fedi a budai hegyeket.

Az esték korán, fázva fekszenek,

s fel se kelnek délig a szürke reggelek.

 

Szájukat a világra tátják

az égen úszó óriás, lomha bálnák,

a vaksi, ködbe vesző ostorlámpák

alig-fénye vigyázza a város álmát.

 

Hogy ünnep jön, illatos és áldott,

nem tudhatja, csak ki éppen akkor állt ott,

kért és kapott egy vén sokat látott,

s angyal szállt le odafentről, amíg játszott.

 

 Havazik

Fekete-fehér az este,

pepita testű beste az éj,

útra, házra, térre csente

magamagát a rátarti tél.

 

Fekete-fehér a kertem,

cirmos havon árva csillag ül,

csendesen kezembe rejtem,

s magányomba szenderül.

 

K. Z.

midio.hu

Illusztrációk: midio.hu és archív