Az Élet és Irodalom október 20-i számában egy számomra ismeretlen költő, Stummer Attila két versét (Ukrán mező, Emlékmű-terv) olvastam, melyek nagy hatással voltak rám. Rá két hétre Tábor Ádám író-költő is reagált a költő verseire, megerősítve értékítéletemet: „A bucsai mészárlásról írt két vers – különösen az első – remekműgyanús: a tragikus témát kivételes intenzitással, nem direkt konkrétsággal, egyben abszolút korszerű, modern, nem lineáris formában dolgozza fel” – írta. Amikor pedig megtudtam, hogy Stummer Attila diósdi baráti kapcsolatokkal is rendelkezik, elhatároztam, hogy megismerkedem vele és bemutatom a midio.hu-n.
Stummer Attila foglalkozását tekintve jogász, aki kreatív hobbiként többek közt verseket is ír. Magáról – közel az ötvenhez – örök kezdőként, amatőrként, „túlkorosként” beszél, noha versei megjelennek különböző irodalmi lapokban. Mint megtudtam tőle, első kötete megjelenését tervezi.
– Ezek szerint egész kötetnyi anyagod gyűlt össze.
– Igen, ez a kötet már azokat a verseimet tartalmazza, amelyek leginkább vállalhatók. Van egy Balladák címet viselő első, hosszabb versekből álló rész, aztán egy furcsa haiku kötetszerűség Periódusos rendszer címmel, majd még két blokkban a Törvényes örökös apaversei, illetve a Triptychon című erőszaktörténet.
– Jogászként nap mint nap találkozol a bűnnel, az áldozatokkal és elkövetőkkel. Verseid túlnyomó részének is alaptémája az erőszak, a tragikus emberi sorsok – legyen az az orosz–ukrán háború vagy a családon belüli erőszak.
– Valóban erősen foglalkoztatnak a bírósági eseteim. Olyan ügyvédi irodában kezdtem, ahol a családon belüli erőszakra szakosodtak, aztán büntetőbíró is voltam. Lényegében a versek az én bírói létemnek apró tükörcserepei. A mostani ügyvédi munkám szintén ehhez a témához köt. Például egy kiskorú veszélyeztetéséről szóló ügy megköveteli, hogy az embernek legyen személyes empátiája, de a realitásérzéknek is meg kell maradnia. Olykor szembe is kerül a kettő egymással…
VÉR (A Balladák ciklusból)
A rendőröknek azt mondta, hogy megjött
a menstruációm, és kérnek-e kávét, kekszet,
menjenek föl, nézzenek meg nyugodtan, a galérián fekszek,
ugye, milyen szép kis lakás, festőmester ő,
négy alkalmazottja van és bejelentett cége,
szereti a kék színt, azért festette kékre
zománcfestékkel az egész lakást, a padlót, bútorokat is,
a rendőröknek azt mondta, menstruálok,
azért lett a lakás tiszta vér.
A galérián voltam, egy rendőrsapkát láttam,
aztán egy arcot, le tud jönni innen?
Aztán magam tükörben, hálóingben,
a rendőr kiment hányni, meg kesztyűért,
hogy lehet egy emberben ennyi vér?
(A gyerek hol volt, nem tudom. Lehet, hogy ott volt.
Lehet, hogy ott volt akkor is, amikor
míg éjszaka takarítani voltam, jött egy néni,
apa és a koszos néni seggeztek, így mesélte,
rákérdeztem, utána borult minden vérbe.)
A rendőröknek a férjem azt mondta, ártatlan,
semmi sem úgy volt, mint ahogy én majd mondom,
vegyenek mintát, ez nem vér, piros festék,
mert szobafestő, mázoló és tapétázó mester ő,
négy alkalmazottja van és bejelentett cége,
szakmájában dolgozik huszonkét éve,
a kék a kedvenc színe, azért festette kékre
a lakást, esküszik a földre meg az égre,
s pirossal hintette meg itt-ott jókedvébe.
Nézzenek már körül, mondják meg azért,
hogy lehetne egy emberben ennyi vér?
Mikor kiengedték a börtönből, hazajött,
leült az asztalhoz vacsorázni, mint azelőtt.
Zacskós levest kapott. Úgy nézett görbén fölfele
a szemöldöke alól, mint aki mindjárt megöl.
Zacskós, leves, sziszegte, még megfizetsz ezért!
Festék volt, ugye? Hogy megszerezd a lakást, hát tudtam én!
Hát nem lehet egy emberben annyi vér!
– Ezek szerint a verseid valós történeteken alapulnak, nem te találod ki azokat. Mégis a forma kevéssé lekerekített, verseid jó részében – legyen az hosszú vagy rövid – jelentős szerephez jut az elhallgatás, a befejezetlenség.
– Fontos, hogy a vers ne szájbarágós tankönyv, hanem személyes tapasztalataimon alapuló, saját élményekkel átszőtt, az elhallgatásokat mégis megszólaltató sűrített mű legyen.
GONDOSKODÁS (A Törvényes örökös ciklus egyik apaverse)
Apánk sokáig, szépen gondozta anyánkat.
A kék foltokra mindig volt magyarázat.
Anyánk önmaga roncsa, tántorgó kísértet,
riadt madár, de nem mondtam öcsémnek.
Nem verte őt apánk, csak rángatta, lökdöste,
jó okkal-céllal persze, szedje magát össze,
kelni, feküdni, öltözni, enni, inni, állni, ülni kell.
Nem verte – legyezte vad igéivel
éveken át. Nem láttunk belőle mást,
csak foltokat, szemekben rianást
a rémület jegén, mikor anyánk kijött,
fiam, fiam, szólt s szava félbetört.
De tudtuk, jó ez, jobb, mint amikor
idegen helyre zárják a véneket valahol.
Apánk sokáig, szépen gondozta őt.
Hálás volt tehát. Ha néha felnyögött,
apánk leszólta, letolta, mi, két gyerek
a testvérem meg én, mi elfogadtuk ezt.
Nem tudom, mért beszélek múlt időben.
Minek a rímek. Lehet, hogy így könnyebb.
Ennél többet mi úgysem érthetünk.
A semmiről beszélünk, ha említjük őket.
A gyerekeik vagyunk, bennünk ér véget,
hallgatásunkban az ő történetük.
–Verseidre valóban egyfajta töredezettség jellemző. Sok a kimondatlanság, a csend, a némaság.
– A történet többnyire úgy jelenik meg, ahogy a vers alanyainak tudatában lejátszódik. Emlékbetörések, foszlányok, érzetek határozzák meg a kompozíciót, ami így szükségszerűen mozaikos, hiányos lesz.
PERIÓDUSOS RENDSZER (Részletek a Tavasz ciklusból)
CSALÁDI KÖR
A gyerek sír.
A nő fáradt.
A férj feszült.
Majd ha vér folyik.
VÉGTELEN VÁLTOZATOSSÁG
Nincs két egyforma hópehely, fűszál, levél, tenyér, pofon.
VERSSOR
„Kurva anyád, ne pofázz, mit képzelsz, kérsz még, kapsz, ha kevés volt!”
PERIÓDUSOS RENDSZER
Esőre napsütés,
sósra édes,
pofonra virág.
UTCARÉSZLET
Legallyazott platánfa:
antik isten, izmos férfitorzó.
NYOM NÉLKÜL
Sportos, sikeres, sármos,
művelt és megnyerő.
Okosan üt.
KILÁTÁSBA HELYEZ
Hogy megüt.
Hogy megöl.
Hogy megöli magát.
Hogy megváltozik.
Hogy megüt.
TEHETSÉG
Képes úgy üvölteni, hogy ne hallja senki más, csak én.
ALATT
Vér, dehogy.
Szavakkal verve, ugyan már.
Nekem egy pillantása elég.
– Érezhetően sokat bízol az olvasóra.
– Volt olyan szerkesztő, akinek éppen az tetszett, hogy az alany bizonytalanul van elhelyezve, a beszélő pozíciója nincs egyértelműen fixálva. Egyébként sok olyan verset olvasok fiataloktól is, ahol ugyanez figyelhető meg. Szerintem a verseim optikája „jól van eltalálva”, pont azért tudtam velük sokáig dolgozni; két évbe telt, amíg összeraktam őket. Van egy barátom, aki mondhatni az első szűrő szerepét tölti be. A visszajelzései segítenek.
– Sokat csiszolgatod a munkáidat?
– Általában az a munkamódszerem, hogy egy menetben megírom a verset, aztán javítom a feltűnő hibákat. Utána pihentetem akár egy évig is, majd friss szemmel újraolvasva, illetve a külső szemlélő kritikái nyomán tovább finomítom. Ilyen volt az ÉS-ben legutóbb megjelent két vers is. Még leadás után is belejavítottam, „visszaszikkasztottam” a szöveget, hogy kevésbé legyen dagályos, és az indokolatlan ismétlésekből is húztam az Emlékmű-terv címűben. Vigyázni kell, hogy ne legyenek túlírva a képek, ezért javítottam az Ukrán mező című versen is, ugyanakkor meg akartam tartani az eredeti lendületet. Nem könnyű, de szerintem tényleg jobb lett. Amúgy szeretem a verseimet, szeretettel foglalkozom velük.
UKRÁN MEZŐ
bucsai hentesek végtelen mezőben
vonulnak távoli határ felé
szemükben egyetlen egyenes szemhatár
lassan vonulnak végtelen mezőben
bucsai hentesek előttük hátráló
fekete szemhatár messze a menedék
bucsai hentesek hátukban félelem
vonulnak végtelen lassan felé
ha unják az éneket
lassú dalt dalolnak hallgatnak a holtak
kötényük véres lett könyékig véresek
véresek maradnak mosdani nem fognak
mennek a mezőben tavasszal virágot
taposnak tudják a virág nevét
zárd be a szobába zárd be hogy ne lássa
férjed fejlövéssel fekszik a sötétben
zárd be a gyereket visszajövünk holnap
mennek a mezőben egész nyáron mennek
kukoricaföldeken hőségtől gaztól vert
kukoricát evett a kisgyerek parancsra
szemünkbe nézett az utcán a két öreg
parancsra fejlövés fekszenek sötéten
mennek a szüntelen kopogó esőben
bőrig áztatja őket isten könnye
parancsra tettük ott se voltunk
nem mi vagyunk azok a hentesek
lassan vonulnak fekete szemhatár
hátrál előlük valahol fejkendős nénikék
teával vodkával várnak és fekete kenyérrel
fekete hentesek hófehér mezőben
talpaik ropognak lépteik lassulnak
ugyanaz a táj
lassulnak megállnak állnak a határban
semmit sem haladtak mindig csak előttük
nem hátul nem távol mehettek sötétben
mehettek napfényben lehunyt szemekkel
nyitott szemekkel a tettek nem múlnak el
látjátok hentesek mindegyre maradtok
végtelen mezőben semmit sem haladtok
az a város előttetek áll
– A stílusodra jellemző a jogi szakszavak használata, nyilván a témából adódóan. A képeidet viszont gyakran a természetből meríted, nem lehet nem észrevenni a szoros kötődést.
– Amikor a haikuk keletkeztek, egy korábbi életszakaszomban, olyan helyen laktam, ahol sokat kertészkedtem. Aztán egy erdélyi nyaralás alkalmával, ahol körbevett a természet, tisztáztam le őket, sokat ki is rostáltam. Fontos számomra a természet, abban a harmonikus közegben megmerítkezni; különösen kedvelem a Tátrát, ami például a Kettős takarásban című versemben is szerephez jut.
– Az írás számodra terápia is, egy szelep, amin kiengeded a téged feszítő dolgokat?
– Igen, van egy ilyen vonulat is. Általában azt figyeltem meg, hogy szükség van valamilyen kreatív tevékenységre, hobbira a lelki jóllét érdekében. Sokat olvasok, színházba járok, festek, pásztorfurulyán játszom, és persze írok, mert az írást nem tudom se a munkával, se a családi élettel, se a sportolással, sőt még a természetjárással sem kompenzálni. Ha van egy késztetés az írásra, annak érdemes engedni, mert amikor korábban elfojtottam, az önértékelésem ment lefelé.
– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Gyakorlatilag iskolás korom óta írogatok nemcsak verset, hanem prózát is, de egészen a legutóbbi időkig csak az asztalfióknak „barkácsoltam”, legfeljebb ha 15 késznek tekinthető versem született. Aztán 2020-ban fordulat következett, amikor egy kiállításon (Sean Scully festményei) hatására rájöttem, hogyan kellene formába önteni a gondolataimat, és azóta rendszeresen és sokat írok. Vannak elképzeléseim, az egyik, hogy a családon belüli erőszak témát próbálom egészen belülről megközelíteni, már nemcsak az áldozatok, hanem az elkövetők oldaláról is. De ez még nagyon kialakulatlan.
– Csak a jogászként szerzett tapasztalatok inspirálnak versírásra, vagy vannak egyéb, magánéleti jellegű témáid is?
– Persze, sok mindenről írok, mást reggel és mást este. Az Istenhez, a halálhoz és az önmagamhoz való viszony is szül verseket, hiszen az embernek ötvenévesen számot kell vetnie azzal, hogy mit szeretett volna elérni az életben, és ebből mi valósult meg. De azért óvatos lennék ezzel, mert jelenleg a „jogászkodós” verseim új színt jelentenek a magyar költészeti palettán, azt azonban nem tudhatom, hogy az egyéb írásaim kelendő portékák lennének-e az irodalmi életben.
Most már nemcsak te, de én is kíváncsian várom, sikerül-e belépned a kötettel rendelkező költők klubjába.
Bányai Petra
Címkék: Családon belüli erőszak, Stummer Attila, Vers
