Három darabot is megtekinthet a közeljövőben Diósd nyári színpadának közönsége. A Katyi, a Jövendölés és a Doktor úr július 19-én, 21-én és augusztus 2-án kerül színre a Gárdonyi utcában felállított szabadtéri színpadon.

 

Katyi

Immár 12 éves Diósd nyári színpada, melynek idei első bemutatója július 19-én a Katyi lesz a Körúti Színház előadásában, Straub Dezsővel a főszerepben. A Katyi az 1942-es film színpadi átirata. Az eredeti alkotásban Tolnay Klári, Bilicsi Tivadar és Mályi Gerő alakított felejthetetlenül, Diósdon Karaivanov Lilla, Oroszi Tamás és Straub Dezső okoznak várhatóan szintén hatalmas élményt a nézőknek. A színpadi változat telve van komikummal, zenével és egy olyan naiv bájjal, amit csak a régi fekete-fehér filmek képesek a nézők elé varázsolni.

Egy lelkes lányt nem vesznek fel a Színművészeti Főiskolára, sőt kidobják és csúnyán megszégyeníti a korszak ünnepelt színésze, Almásy. Ezért úgy gondolja, a legjobb, ha gonosz tréfával bosszulja meg az őt ért sérelmeket. De persze nem veszi számításba az érzelmeket, hiszen gyűlölet és szerelem nagyon közel áll egymáshoz. És, hogy kinek a gyereke Janika? Nos, azt megláthatják július 19-én, Diósdon.

 

Jövendölés – Életképek Petőfi Sándor életéből

„…Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él”. Ezekkel a sorokkal zárja Petőfi Sándor Jövendölés című versét 1843 márciusában, mely valójában saját sorsa alakulásának egy víziója. Linka Ágnes azonos című darabjának története 3-4 évvel Petőfi halála előtt indul és a költő eltűnése után is folytatódik.

A három kiváló színész, Brunner Márta, Siposhegyi Zsolt és Plaszkó Bence egy egész színtársulatot helyettesít: Brunner Márta, az Újszínház kiváló művésze jeleníti meg Petőfi
édesanyját és feleségét, Júliát. Siposhegyi Zsolt Petőfi Sándort és Zoltánt testesíti meg, míg Plaszkó Bence idősebb Petrovits Istvánt, valamint kisebbik fiát, Sándor öccsét, ifj. Petrovits
Istvánt alakítja.

A másfél órás, mozgalmas darabban számos díszletelem, hangszer, jelmez, kellék és kreatív találékonyság szolgálja a megértést és borítékolható katarzist.

 

A doktor úr

Molnár Ferenc darabjának főszereplője egy betörő, igazi csirkefogó, de mégis az egészben ő a legszeretetreméltóbb, ő Beleznay Endre. A darabban feltűnik még egy nagyképű ügyvéd (Lipták Péter), egy zalai sertéstenyésztő (Galambos Zoltán), és kezdetét veszi egy zűrös este. A betörő végzi a mesterségét, az ügyvéd pedig őrült vállalkozásba fog, persze csak a hírnév miatt. De vajon, mi dolga egy ügyvéd feleségének? Kihez oson este az ügyvéd segédje? És melyikük lopta el az aranyórámat? Ez is kiderül augusztus 2-án.

A Jövendölés című előadás ingyenesen látogatható, a másik két darabra a JEGYX1.hu-n válthatók jegyek, iletve megvásárolhatók az Interspar Képműves Szaküzletében.

midio.hu

 

Címkék: A doktor úr, Diósd, Jövendölés, Katyi, nyári színház