“A slammelés egy olyan műfaj, amely kizárólag a szerző által elmondva nyer értelmet, ezért akit érdekel a szöveg, arra kérem, nézze meg a videót!” – írta Novák Katalin december 3-án. A feliratozott videó ide kattintva elérhető.
Mióta megszülettem, folyton öregszem.
És így vannak ezzel azok is, akik körülöttem élnek.
Hiába minden módszer, drága kence vagy ékszer,
egyre öregebb leszek, s ezt nehezen fogom fel ésszel.
Nehéz elfogadni, hogy minden nap meghalunk egy picit.
Ezért is jó abba kapaszkodni, hogy nem ez az utolsó vizit.
Hanem lesz majd folytatás és
bár életed itt lent éled,
Ott fent lesz majd az utolsó ítélet.
De nem csak mi öregszünk, az egyes emberek,
hanem velünk öregszik az egész nemzetünk, s ez egy lejtmenet,
de lehetne máshogy is, mert ezen változtathatunk,
csak rajtunk múlik, hogy döntünk, mi lesz a holnapunk,
hogy nemzetként élünk, vagy meghalunk.
Hogy meg akarunk-e maradni, mi magyarok.
És én egyre csak azon agyalok,
miért van az, hogy a fiatalok,
kiknek sok minden megadatott,
nem mernek hozni akkora áldozatot,
hogy tartósan őrizzenek egy párkapcsolatot.
Mert mi nem szállunk bele a méhedbe,
csak nem mondunk NEM-et az életre.
Fiatalon mindenki gyerekről álmodik.
Nem is kettőt szeretne, rögtön jöhet a harmadik.
De aztán nem így lesz. A valóság máshogy alakul.
A sok fiatal mást vesz majd alapul,
és hiába tervezte, hogy kisbusszal horda majd haza a srácokat,
beszippantja a meló és maximum bárokat látogat.
Ha pedig megtalálta azt, akivel egy életet leélne,
És úgy érzi, érte a sok áldozat megérte, ott a kérdés:
Vajon a másik a gyerekre megért-e?
S ha ő már készen áll, ki áll jót énértem.
Mert a gyerekhez két IGEN kell és két NEM.
A férfiben és a nőben is ott a félelem:
Fel tudjuk nevelni?
Lesz rá elég jövedelem?
És mikor kapom majd vissza az életem?
Mennyit lehet egy baba mellett aludni?
Nem lesz ez gyötrelem?
Mi lesz, ha meghízom, ha elmegy mellettem a karrierem?
És ha mégsem vagyunk jó szülők?
Vissza a babát már nem vihetem.
Aztán ott vannak a barátok. Mindegyik gyerektelen.
Mikor mehetek vissza dolgozni?
Ugye nem nekem kell naphosszat gondozni?
Ez alól fel kéne bennünket oldozni.
És mi lesz, ha magamra maradok?
Ha vége a szerelemnek, elmúlnak a mézes napok,
és egyszerre arra riadok, hogy „én meg a gyerek” és max. tartásdíjat kapok?
A bolygó jövőjéről még nem is beszéltünk!
Megannyi klímahős aggódik most értünk.
Szeretnék, hogy végre megértsük,
egy olyan időszakba értünk, amikor már nem elég,
hogy óvjuk a teremtett világot,
állatot, vizet, fát és virágot,
ennél több kell, még nagyobb áldozat:
„Ne vállalj gyereket, mert ő sokat fogyaszt!”
Ilyen körülmények között miért csodálkozunk,
hogy gyereket vállalni nem egy könnyű dolog.
És amíg valaki nem szívta be azt a babaszagot,
mely semmihez sem fogható,
s nem kapott még olyan mosolyt gyermekétől, mely csak őt illeti,
hogy miről is beszélek, azt nem értheti.
Az önfeledt kacaj, a csöpp babakezek,
az első kimondott szó, az első méretek,
a nyak köré font kar, az esti mese,
a ragyogó arcocska, a feltétlen szeretet.
Az aggódás, a féltés, és a szülői büszkeség,
olyanok, mint a flow, melyből sosem elég!
Hisz fontos a munka, a karrier sem ördögtől való,
szeretjük a Földet, és jó, ha védi minden benne lakó.
De meg kell értenünk:
azért óvjuk, hogy örökséggé tegyük!
/Részlet/
Lejegyezve a forrásban megjelölt videó alapján.
A teljes szöveg ide kattintva hallható.
Borítókép: Novák Katalin családjával kirándul, forrás: Novák Katalin FB-oldala
Fotók: Válogatás a MiDió.hu-n megjelent képekből
Címkék: Család, Gyerek, Novák Katalin
