“Ahogy Ámor nyilat lő a szerelmesekbe, úgy talált meg engem is a Jóisten magának, hogy az övé leszek” – nyilatkozta Szandi a Nők Lapjában Oravecz Éva Csillának. Az interjúból a hittel és az énekesnő harmonikus párkapcsolatával kapcsolatos részleteket szeretnénk most megosztani a MiDió olvasóival.
Néhány számadat Pintácsi Alexandra, azaz Szandi életéből, amiket az interjúból megtudhatunk: 12 évesen keresztelkedett, 30 éve van a pályán, 16 évesen ismerte meg férjét (Bogdán Csaba zenészt, aki akkor 32 éves volt), idén ünnepelték 20. házassági évfordulójukat, 3 gyermekük van, legnagyobb lányuk már 19 éves.
“De történt valami előtte?” – kérdezi az újságíró a keresztelkedéssel kapcsolatban:
“Semmi. A pünkösdfürdői strandon ültünk apuval, én fagyit ettem, ő cigizett. Felnéztem az égre, majd megkérdeztem aput, meg vagyok-e keresztelve. És onnantól kettesben kezdtünk vele vasárnaponként a Boldog Özséb-templomba járni János atyához, aki fantasztikus ember volt, és meghatározó személlyé vált az életemben.
– Honnan tudtad tizenkét évesen, hogy szükséged lesz a vallásra?
Nem tudtam én semmit. A Jóisten akarta, hogy ismerjem meg János atyát. És amikor Csabit megismertem az 1992-es turnémon, rengeteget beszélgettünk. Őt hitben nevelték, és a piaristákhoz járt suliba, úgyhogy a rockzene szeretetén túl a hit is közös pont volt az életünkben.”
Férjével tehát huszonhét éve ismerik és szeretik egymást. Kapcsolatuk titkáról így nyilatkozik:
“Mi annyi mindenen mentünk együtt keresztül az elmúlt huszonhét évben, hogy a kapcsolatunk olyan, mint egy magas vár, aminek eszméletlenül mély az alapja, ezért nem dől össze. Olyan a kapcsolatunk, mint a leandereim, amik ne tudd meg, hányszor voltak már tetvesek, és olyankor én egyenként, dörzsivel vakargatom le a levelikről a kártevőket, és ezt hetente végigcsinálom azért, hogy most hozhassák a gyönyörű virágaikat. Mi ugyanúgy virágzunk, mint a leandereink, s ha időnként kártevők támadják meg a kapcsolatunkat, akkor, ha kell, egyenként irtjuk ki a tetveket belőle, hogy megint onthassuk a virágokat.”
A Szandival készült teljes interjú a Nők Lapja 2019. július 31-i számában olvasható.
Sz. K. N.
Forrás: Nők Lapja
Fotók: Szandi hivatalos oldala
Borítókép: pixabay.com
Címkék: énekes, Hit, Szandi, tanúságtétel