A kitelepítettekre emlékezünk

A kitelepítettekre emlékezünk

A diósdi svábok kitelepítésének 72. évfordulója alkalmából rendeznek megemlékezést augusztus 24-én, szombaton 15 órakor a Gárdonyi Géza utcai óvoda aulájában. Az ünnepségen Lehr Emma mestertanár (Budapesti Gazdasági Egyetem), németországi partnertelepülésünk, Alsbach–Hähnlein díszpolgára, „Németek Magyarországon – a magyarországi németek” címmel tart előadást. Az ünnepség ideje alatt a résztvevők megtekinthetik a diósdi svábok kitelepítésének 70. évfordulójára készült, „Az elűzöttekre emlékeztünk” című kiadványt, valamint megnézhetnek számos ezzel kapcsolatos dokumentumot és fotót. A rendezvényt, melyre a szervezők (Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület, Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Diósd Város Önkormányzata, Kék Géza Művelődés Ház és Könyvtár) szeretettel hívják és várják az érdeklődőket, koszorúzás zárja a kitelepítetteknek a templom falán lévő emléktáblájánál.

1947. augusztus 25-én délután négy órakor Budafok-Háros pályaudvarról elindult a szerelvény, amelyen több mint 60 diósdi sváb ember kezdte meg útját Németország keleti megszállási zónája felé. Róluk, magyar miniszterelnöki rendeletek úgy határoztak, hogy alig néhány órával később, amikor átlépik az országhatárt, megszűnjön magyar állampolgárságuk. Új hazájukban még sokáig kellett viselniük a „Flüchtling”, „menekült” billogot, amely többször személyi okmányukba is bele volt írva. Mivel ők odaát „menekültek” voltak, itthon csak elűzöttek lehettek, hiszen szellemi és anyagi javaik nélkül kellett elhagyniuk hazájukat.

Hermann Ferenc településünk egykori polgármestere általános iskolás gyermekként élte át a kitelepítéssel járó izgalmakat, ugyanis a nagyszülei és családjuk tagjai is felkerültek a kitelepítésre kerülők listájára. A nagyszülei és édesapja azonban a kitelepítési bizottságnál bizonyították, hogy nem voltak a Volksbundnak tagjai, és jelentős vagyonuk sem volt, ami szintén kimondatlanul szempont volt a kitelepítésnél. Így nem került sor a család kitelepítésére.

Hermann Ferenc fiatalokkal a 2017-es megemlékezésen

 

A kitelepített családok gyerekei közül Sax József, Mihalek Veronika és Csehák Sándor osztálytársai voltak Hermann Ferencnek. Sokáig fájó szívvel gondolt rájuk. Távolabbi rokonait, Maurer Mátyás családját is kitelepítették. A Meissenhez közeli Mervischnitzbe vitték őket, ahol családhoz kerültek albérletbe. Az anya és a nagyobb lányok konyhán dolgoztak, a kisebbek iskolába jártak. A kezdeti nehéz időszak után a helybeliek befogadták őket. Anna néni ott is van eltemetve. A diósdi rokonokkal ma is tartják a kapcsolatot.

Paszternák Lászlónénak, a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének a családtagoktól és az egykori résztvevőktől hallott történetek örökre megmaradtak az emlékezetében.

Pszternák Lászlóné gyermekkori emlékeit is felidézte

„Ezek alapján aztán, felcseperedve végül megértettem, miért volt bűn az 50-es években svábnak lenni, miért csak akkor beszélt nagymamám és nagypapám svábul, ha otthon voltak. Miért nem engedtek engem megtanulni svábul beszélni. Így számomra a beszéd helyett csak a sváb szó megértése maradt, mert a »nicht for dem Kind« elhangzása után hegyeztem a fülemet, és évek múltán mindent le tudtam fordítani. Ezek a fájdalmak a svábok életéből soha nem törlődnek ki. A kollektív bűnösség megbélyegezte nemzetiségünket. Pedig ez a nemzetiség több mint 250 éves itt-tartózkodása alatt szorgalmas munkájával, példamutató életével erősítette a magyar hazát. A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett és amivé lesz, és ezek a szálak nem szakadhatnak el soha.”

K. Z.

A fotók Az elűzöttekre emlékeztünk című kiadványból valók.