Elment egy megint közülük. A régiek, az öregek, a jellemes derék emberek közül. A Fájdalmas Szűzanya ünnepének hajnalán elment egy közülük megint.
Dédipapa, aki imádott dolgozni és állta a kemény, fizikai munkát. Aki gazdája volt házának, benne állatainak, növényeinek. Aki még betegágyán is azt sajnálta legjobban, hogy nem kapálhatja meg a sóskát és nem metszheti meg a rózsáját. Aki fogadalmat tett, ha kimennek az oroszok, elzarándokol Sümegre a Szűzanyához. Aki állta a szavát és kereszttel a vállán, gyalog ment, szeretett lakóhelyéről, Vonyarcvashegyről Sümegre. Aki feladatul adta nekünk, dédunokái szüleinek, hogy egyszer felkutassuk a hősi halált halt katona-rokonsírját a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Aki gyerekkori imakönyvét élete végéig megőrizte és minden áldott nap imádkozott belőle. Aki halálos ágyán, mikor már beszélni, enni és inni nem tudott, jobb kezével keresztet vetett, néma szájával hangosan imádkozott, mikor papot hívtunk hozzá.
Dédipapa elment. De mindig eszünkbe jut a Balatonról – egész életében ott élt és dolgozott. Mindig eszünkbe jut a fokhagymáról – minden nap evett egy „girizdet”. Mindig eszünkbe jut az igazságról – „Pszt! Papa, ne olyan hangosan!” – szóltak rá számtalanszor, de ő mindig kimondta, csak azért is.
A régi derék ember. Megint elment egy közülük.
Szende Dávid
Fotó: A vonyarcvashegyi Balaton-part
midio.hu
Címkék: #midióDávid, Balaton, Búcsú
