A Sarkcsillagtól a Vándormadárig – Sétahajózás és sétahajók a Balatonon (1.)

Most, a ködös-nyirkos, sötét decemberben, az elrendelt vagy önkéntes karantén magányában jó visszagondolni a szabadságra, az egykori napfényes nyári napokra. Főiskolai tanulmányaim megkezdése előtt, 1974 nyarán két hónapot matrózként dolgoztam Maier Ottó kapitány mellett a Sarkcsillag nevű SZOT-sétahajón Balatonfüreden. Ha jól emlékszem, ötezer forintba került az 50 négyzetméter vitorlafelületű hajó egy napi bérlése; cserébe egész nap a vendégek rendelkezésére álltunk. Idén októberben Csopakon összefutottam egy gyermekkori ismerősömmel, Szelle Zoltánnal, aki elmondta: találkozott a nevemmel a cég nyilvántartásában, merthogy több évig ő is a vállalat alkalmazottja volt. Ráadásul a hivatása és hajós múltja által sarkallva fel is dolgozta az azóta megszűnt cég történetét; több írást is publikált a témában. Kérésemre a midio.hu részére is készített egy összefoglalót a balatoni sétahajózás történetéről, melyet két részben adunk közre – a szerk., K. Z.)

Írásunk szerzője, Szelle Zoltán (1948) nyugdíjas üzemmérnök, hajótervező gyermek-, illetve fiatalkorát Csopakon és Paloznakon töltötte, majd 1972-ben Balatonfüredre nősült. 1969 és 1996 között kisebb megszakítással (SZOT Sétahajózási Központ, Navalia Hajóépítő Veszprém) a Balatonfüredi Hajógyár tervezőmérnöke, 1996–2008 között pedig a hajógyárat megvásárló Termelés–Logistic Centrum Kft. gyártás-előkészítő mérnöke volt. 1970 és 2001 között a Balatonfüredi Yacht Clubban és jogelődjeiben vitorlázott, és mint a legénység tagja 9 bajnoki cím elnyerésében volt része. A midio.hu kérésére összeállított és két részben megjelenő írás elkészítésére a Sétahajózásnál eltöltött négy esztendő alatt (1985–1989) szerzett ismeretei, tapasztalatai sarkallták. Mint portálunknak elmondta, a Sétahajózásnál és a Navaliánál eltöltött idő alatt a hajótervezést a gyakorlatban szerzett ismeretekkel tudta megerősíteni, amelyek birtokában 1992–2013 között a Magyar Mérnök Kamara tagjaként műszaki hajószakértői feladatokat is ellátott. Részt vett a Wagner Imre: A Balatonfüredi Hajógyár története 1881–1996 című, valamint a Simon Károly: 150 év – a Balatonfüredi Yacht Club története című könyvek elkészítésében, lektorálásában is.

 

***

A Balaton a legnagyobb szervezett programhajóztatással, sétavitorláztatással, vagyis a nem menetrendi személyhajózással foglalkozó egysége a 64. évvel ezelőtt, 1956. május elsejével indult SZOT Sétahajózás volt, melynek Balatonfüredről volt a vezénylése, majd itt volt a hajók telephelye is, bár a technikai feltételekkel – mint a vízparti tároló helyiségek, önálló kikötő – soha nem rendelkezett. A pontos megnevezése SZOT Sétahajózási Központ lett. A SZOT Elnöksége 1956. áprilisi határozata értelmében a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság – mint fenntartó – létrehozta a SZOT Hajózás-t, és ebbe tartozott a balatonfüredi Sétahajózási Központ is. A 40 évig működő hajózás az 1989-es rendszerváltozás után, 1996 júliusában megszűnt.

A 64 éve alapított SZOT Sétahajózási Központ 40 évig biztosított munkahelyet, megélhetést dolgozóinak; a pályamódosító hajósok közül többen a magyar belvízi és tengeri hajózásnál elhelyezkedve kamatoztatták tudásukat. A Központ irodája Balatonfüreden, a Blaha Lujza u. 9. szám alatt működött.

A Sétahajózási Központ feladatát alapvetően az határozta meg, hogy a Balaton mellett az egyre nagyobb létszámban és szervezetten üdülő magyar dolgozók és külföldi vendégek sétahajóztatását, vitorláztatását biztosítsa. Ezek az 1-2 órás, fél- és egész napos hajózással megvalósított kirándulások színesítették a tókörüli SZOT-üdülőkben pihenők kulturális programjait. Ehhez szoros kapcsolatot kellett kiépíteni az üdülőkben dolgozó kultúros idegenvezetőkkel, akik szervezték a hajós programokat és biztosították az utaslétszámot.

A megalakuláskor – a balatonfüredi Baán Barnabás László vezető idejében – a sétahajós flotta 13 hajóból állt. Ezek a 45 személy befogadású BÉKE (ma PELSO), a 30 személyes GALYATETŐ (ma PHOENIX) és LILLAFÜRED, a 6 személyes OH-BORZI és a 9 db, egyenként 12 személyes, vastestű 50 nm-es vitorlás (CSILLEBÉRC, ESTHAJNAL, GÖNCÖL, KÉKCSILLAG, KÉKMADÁR, NAPFÉNY, REGE, SARKCSILLAG, VÁNDORMADÁR) nevű voltak.

 

 

 

 

A hajók teljes befogadóképessége ekkor 219 fő volt, de az 1956-os hajózási szezon nagy része nem a hajóztatással, hanem a hajózó személyzet feltöltésével, biztosításával telt el. A hajózási egység 40 éves működése alatt jellemző volt, hogy a nyári főszezonban időszakos személyzetként (matrózok) fiatal szak- és középiskolásokat, egyetemistákat alkalmaztak.

Induláskor a hajók karbantartását a boglári kikötőben a Balatonlellei SZOT-üdülők karbantartói végezték. Az első két szezon után a KPM Hajózási Felügyelete előírta, hogy az évenkénti ellenőrzéseket, javításokat csak az arra szakosodott szakemberek végezhetik. Ennek értelmében a hajók – szerződéses bérleti díj mellett – átkerültek a Balatonfüredi Vasas Sport Club kikötőjébe, ahol a szomszédos Balatonfüredi Hajógyár szakemberei végezték el ezeket a javításokat és karbantartásokat. A hajók téli tárolása is itt történt.

 

A nyári időszakban a hajók honi kikötője a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MHRT) Balatoni Kirendeltsége, majd utódvállalatainak balatonfüredi kikötője volt. Az 1957-es szezonban a hévízi Czurda János vezette a hajózási egységet, majd 1958-tól 1980-ig a balatonfüredi Németh Gyula vette át az irányítást. Az ő ideje alatt tovább bővült a hajópark is; 1960-ban a balatonfüredi SZOT Szanatórium gazdasági udvarában kialakítottak egy raktárt és egy karbantartó műhelyt. Az üdültetés növekvő forgalma miatt 1959-ben a balatonaligai MSZMP Központi Üdülője átadta a 20 személyes LUDAS MATYI nevű motoros hajóját, a Minisztertanács Balatonőszödi Üdülője pedig a 45 személyes ŐSZÖD nevű kétárbócos motoros vitorlását.

 

Célszerűnek tartom, hogy kitérjek az előzőekben említett egy- és kétárbócos vitorlások létrejöttének történetére, mivel ezekről a köztudatban több téves információ kering. E cikkemben leírtak alapja egy ma is élő hajómérnök, Fekecs Gábor beszámolója, aki a váci Dunai Hajógyár főkonstruktőr-helyetteseként részt vett az alumínium vitorlások és hajók tervezésében, gyártásában.

Tehát a háború után fejlődésnek induló hazai iparnak és ezen belül a hajógyártásnak is fontos szerepet szánt a Kohó és Gépipari Minisztérium. A KGM Hajóipari Igazgatósága létrehozott egy központi tervező irodát, melynek vezetésével Hankóczy (Benacsek) Jenőt bízták meg, aki korábban a Balatoni Hajózási Rt. vezérigazgatójaként a füredi Hajóépítő Üzem igazgatója is volt. A tervezés 1954 tavaszán kezdődött el, és 1956 elejére elkészült a 15 db alu-, illetve vastestű vitorlás. Az eredetileg kétárbócos, fából épített LILLAFÜRED vitorlás is ekkor készült. A vitorlásokat „nyugati” exportra szánták, és prototípusként készültek. Ebben a programban kapott feladatot Vácott a Dunai Hajógyár mint a hazai alumínium-alapanyag felhasználója, továbbá a vitorlás hajók gyártásában jártas Balatonfüredi Hajógyár és a Csepel Autógyár mint a dízelmotorok gyártója. Sajnos az 1956-os forradalom után ez a program nem folytatódott, addigra csak Svédországba sikerült exportálni 1 db alu. 50 nm-es tengeri vitorlást. A többi visszamaradt termék pedig a már korábban említett szervezetek használatába került.

(Folytatjuk)

Szelle Zoltán

midio.hu

(A jelen írás alapjául a szerzőnek a Balatonfüredi Napló, valamint a Füredi História c. lapokban megjelent tanulmányai szolgáltak. A cikk fotóanyagát  is e periodikákból vettük át.)

Címlapkép: porthole.hu

Címkék: Balaton, Balatonfüred, Sarkcsillag, SZOT-sétahajózás