Álarcban, de álarcok nélkül… Vidám farsangolást, Diósd!

Álarcban, de álarcok nélkül… Vidám farsangolást, Diósd!

Vízkeresztkor, január 6-án megkezdődik a farsang időszaka, mely hamvazószerdáig – 2020-ban február 26-ig – tart. Bányai Petra Álarcosbál című, korábbi írását szerkesztve adjuk közre. Fotóinkon egy diósdi ovis, Léna látható, a tavalyi óvodai farsangi mulatságon. 

Ma már külön szószedet kellene a farsangi hagyományok megértéséhez. Jobbára ovis farsangok, iskolai táncos bulik jelentik a téltemető rituálét. Festett arcú jelmezes macik, kutyusok, varázslók mondják lelkesen versikéiket, majd mohón vetik rá magukat a süteményekre. Nem ritkák a felnőtteknek szervezett farsangi bálok sem.

Az álarcviselés szinte egyidős az emberrel. Az állatbőrbe bújt ősember vagy a magát struccnak álcázó busman jól meghatározott céllal öltött álruhát. Élelmet akart szerezni – akár csellel is. Ma nem kényszerülünk ilyesmire. Mégis sokan viselünk álarcot munkahelyen, iskolában, uram bocsá’, még otthon is. Talán azért, hogy meg tudjunk felelni a ránk osztott – talán túl sok – szerepnek. Ráadásul úgy vagyunk szocializálva, hogy nem illik őszintének lenni, fájdalmat okozni másoknak. Arra már gondolni sem érdemes, hány nem tapintatból „viselkedő” – nevezzük néven – képmutató ember rejti el ily módon igazi arcát.

A gyermek még kegyetlenül őszinte, taktikázásoktól, rosszindulattól mentes lény. Volna mit tanulni tőlük.

Milyen jó lenne, ha mi, felnőttek is csak „játszásiból” öltenénk évente egyszer álarcot – mondjuk egy maciét, kutyusét vagy varázslóét!

…vagy egy méhecskéét!

Vidám farsangolást, Diósd!

MiDió