„Fordítsd az arcodat a Nap felé, és minden árnyék mögéd kerül” – a gyermekkorában egy betegség következtében siketnémává és vakká vált amerikai író, előadó Helen Keller szavai fejezik ki talán a legjobban a küldetést, melyet sorozatunknak szánunk. Olyan személyes sorsokat, őszinte történeteket mutatunk meg olvasóinknak, melyekből erőt, hitet, gondolatokat meríthetünk. Köszönjük mindazok bizalmát, akik bepillantást engednek életükbe – névvel vagy akár név nélkül.
Az alsóörsi Decsiné Kiss Mártát hosszan tartó, súlyos betegsége vezette a művészetek felé. A zene, az írás és a festészet segítették a gyógyuláshoz vezető úton. A betegség mára a múlté, de az orgonálást, éneklést, festést és versírást nem hagyta abba. Megtalált élet című verseskötete 2013-ban jelent meg.
„Emlékeim, amelyeket e versekben leírtam, mint édes és keserű mandula íz jelentek meg az életemben, a megélt éveim alatt. Lelkem rezzenéseit, zenéit szeretném továbbadni verseimmel. A fényt és az árnyékot, amelyek életemet körbefonták, a verseim mind magukba foglalják. A nagy és súlyos betegségből nagyrészt a versírás segítségével gyógyultam ki, a versek lelkem és testem gyógyító elemei lettek. Azt szeretném, ha e könyv olvasói is megtalálnák verseimben a gyógyító erőt. Nem tudok az utódaimnak nagy dolgokat adni, csak az általam leírt, hosszan vagy röviden guruló verssorokat. Kicsi nyom ez, de szeretném, ha eljönne az idő, amikor a sorok nyomán másokon is segíthetek.”
Gyertyaláng
Él, ég-pislog a gyertyaláng.
Éltet-altat s nyugalmat ad.
Ha ég a gyertya, a mindenszenteki,
Öröm futja át az arcomat.
Sok kis angyal és a többi szentek,
Kiket ma örvendezve ünnepelnek,
Kiknek a lelke a mennybe szállt.
Ők a gyertya fényénél, lelátnak hozzánk.
S fohászunk ma hozzájuk száll.
Holnap, halottak napján,
A sírokon, könnyezve ég, az
Milliónyi gyertyaláng.
Síhalmok fölött öreg, görnyedt anyókák,
Kik fiaikat siratják, s a fiúk,
Kik anyjukért küldik a fájdalmas imát.
Fölöttünk, a ködös nyirkos ég is,
Megkönnyezi a fájdalmas halált.
Szomorú, de mégis szép,
Hogy tud zokogni a világ!
Mert akit éltet a gyertyafény, az
Melegszívű-bizakodó.
Ma, könnytől ázott arccal fohászkodunk,
S imánk, hozzátok száll.
Gyermekem sírjánál
Régen volt, nagyon rég,
A mikor dobbanásod az életért,
A szívemig felért.
Most, a csendes magányban,
Kicsi sírodon, a mécses,
Érted ég!
Csak neked gyújtottam!
Épp csak megszülettél
Máris csillag lettél.
Hangod, sohasem hallottam,
Karomba, sohasem ringattalak.
Nagyon fáj!
S én hagyom, hadd fájjon!
Tavasz volt, amikor megszülettél,
Tavasz, amikor eltemettünk!
Élt két napot, áll a sírkövön,
Még nem is éltél, máris elrepültél.
Fájdalmas veszteség, könnyes a pillanat,
Kicsi fehér kereszted most, a nyugalmad.
Görbülő gyertyád lassuló fénye.
Hinti rád a békét s a nyugalmat, mindörökre.
Sötét van már, s átölel a fény,
S a csendes megbékélt avaron,
Megpihennek lépteim.
Imádságos könyvemben megvillant a titok!
„Az Úr, a jó bárányt a keresztre,
Magával viszi!”
„A verset a kislányomról írtam. Mártika első baba volt, betegen született. Ennek oka lehetett, hogy rubeolás voltam a terhesség alatt. Kettő napot élt, én még a kórházban voltam, amikor Alsóörsön eltemették. Férjem és a család elmondása szerint nagylányok vitték a kicsi fehér koporsót, azóta emlék Ő a számunkra. 52 éve történt.”
midio.hu
Személyes sorsok című sorozatunkat olvasóink történeteiből állítjuk össze. E-mail címünk, melyre a leveleket – névvel vagy akár név nélkül – várjuk: info@midio.hu.
Címkék: katolikus, Vers
