Amikor állandó szerzőnket felkértük az alábbi cikk elkészítésére, még úgy tudta, egy számára ismeretlen személyt fog meginterjúvolni. Miközben a leendő alany után kutatott az interneten, szép lassan rájött, hogy ő bizony ismeri az interjúalanyt, mi több, gyerekkorukban együtt játszottak pécsi unokatestvéreinél. Az alábbi beszélgetésben tehát a tegező forma egy 35 éve nem látott távoli rokonnak szól, akire, mint elmondta, méltán lehet büszke. Török Csaba Pécsen született, közgazdásznak tanult, jelenleg pedig a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa a badacsonyi borvidéken. Kitűnő borokat készít, mostanában mégis az olajfák neveléséről kérdezik, ugyanis több mint egy évtizede különös projektbe fogott: Balaton-felvidéki birtokán, a Szent György-hegyen olajfákat ültetett, és tavaly már 2,5 liter hazai (!) extra szűz olívaolajat is készített.
– Szinte már közhely, hogy komoly klímaváltozás zajlik nemcsak hazánkban, de az egész Földön. Az 50-es években politikai nyomásra, a szovjet példát követve elkezdtünk Magyarországon citrusféléket termeszteni. A „magyar narancs” ugyan megtermett, ám jól tudjuk Bacsó Péter filmjéből, A tanúból, hogy „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb” volt (de a mienk). Mi a helyzet most, 70 évvel később a mediterrán klímához szokott növényekkel, történetesen az olajfával? Nem reménytelen vállalkozás a Balaton-felvidéken a szőlősorok végébe olajfát ültetni? Mesélj a küzdelmekről, legalább jó minőségű a termés?
– A klímaváltozásnak köszönhetően a növénytani határok eltolódtak. Ma nálunk olyasmi lehet az éghajlat, mint mondjuk 50 éve Dalmáciában, ahol ugye őshonosak az olajfák. Az olajfa egyébként nagyon sokáig, akár 2000 évig is elél.
Gondoljunk bele, hogy egy-egy ma élő matuzsálemet még Jézus korában ültettek el.
Az én történetem az olajfákkal nem túl biztatóan indult, ugyanis a több mint 70 darab Toscanában vásárolt olajfa 99%-a elpusztult az első télen. Gyökérről néhány kihajtott tavasszal, de nyilvánvaló volt, hogy a körülmények nem túl ideálisak. Na ilyenkor sokan azt mondanák, hogy vége. Én viszont nem adtam fel.
Meggyőződésem, hogy a hazai klíma alkalmas az olajfa termesztésére, csak meg kell találni a legoptimálisabb fekvést, talajt és ültetési időt. Folyamatosan tökéletesítettem a módszert, így eljutottam oda, hogy múlt év őszén már 50 kg olívabogyót szüreteltünk le, amiből 2 és fél liter kiváló minőségű olívaolajat tudtunk kisajtolni.
Több is lehetett volna, de a préselési technológiám nem túl fejlett, ezért jövőre elviszem Horvátországba a termést, ott üttetem ki az olajat.
– Tudom, hogy nem rég jöttél vissza Franciaországból, Provence-ból, ahonnan „fa kinézetű” dolgokat hoztál. Így talán jogos a kérdés, vajon milyen motivációid vannak ebben a kérdésben. Hobbi, szenvedély, hóbort? Vagy mind együttvéve?
– Kétségtelen, hogy kell hozzá konokság, meg sok pénz is (eleinte a veszteség is több millióra rúgott). Én szeretek kísérletezni, meg bortermelőként is izgat, hogy a hagyományosan fehérborokra „szakosodott” Balaton-felvidéken milyen más, akár vörösbor készítésére alkalmas szőlőfajták telepíthetőek. Ezt pedig meg tudja „jósolni” egy-egy olajfa, amennyiben megmarad, hiszen akkor bátran ültethető az olajfák tőszomszédságában honos szőlőfajta is.
Lényegében egyfajta „klímatanúsítványnak” tekintem az olajfák életképességét a szőlőtermesztésre nézve.
Nem könnyű vállalkozás, de nekem most úgy tűnik, hogy nem is reménytelen.
– A Balaton-felvidék mellett tulajdonképpen Diósdon élsz. Mikor és hogy kerültél ide?
– 2000-ben vásároltam a telket, amit hosszas keresgélés előzött meg.
A munkahelyem miatt mindenképpen a fővárostól nyugatra, de ahhoz közel szerettem volna élni. Innen könnyen elérhető a Balaton is. Így esett a választásunk akkori párommal Diósdra.
Abban az időben szinte még senki nem lakott a Hegyalja utcában, közvilágítás sem volt, igazi „vadasparknak” nézett ki a terület. Azóta megduplázódott Diósd lakossága, és az utca is benépesült.
– Mit gondolsz, ha valaki esetleg kedvet kapna tőled, érdemes olajfát ültetnie a déli fekvésű kertjébe? Hiszen a füge, a gránátalma és a kivi már megmarad a hazai kiskertekben is. Ha igen, milyen gyakorlati tanácsokkal látnád el?
– Először is szembe kell azzal nézni, hogy a hazai kertészetek nem nagyon ismerik az olajfát, végképp nem válogathatunk az egyébként létező igen sok fajtából. Szóval már a beszerzés sem könnyű. Ha csak dísznövénynek szánjuk, és nem akarjuk klasszikus gazdasági növényként termeszteni, akkor egy-egy fával lehet kísérletezni otthon is. Déli lejtőre, szélvédett helyre, pl. házfal tövébe, 6,5-7 pH értékű, laza szerkezetű talajba érdemes ültetni tavasszal. A legnagyobb veszélyt a fagyok jelentik, tapasztalataim szerint –15 fok alatt nem marad meg az olajfa, legfeljebb takarással.
Akinek kedve és türelme van, nyugodtan babusgassa, a termés minősége nálunk sem lesz rosszabb, mint a déli országokban.
Bányai Petra
midio.hu
Fotók: Török Csaba
Címkék: #midióPetra, Balaton, Balaton-felvidék, Diósd, olajfa, Török Csaba, Vállalkozás