2019. szeptember 17-22. között rendezték meg a 25. IRO Mentőkutya Világbajnokságot Franciaországban, melyen romkutatás versenyszámban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság színeiben induló, a Pannon Kutyás Kutató Mentő csapatának tagja, Belényi Bea és hatéves malinoisa, Zen első helyezést értek el.

A szimatmunkánk ugyan nem a legjobb pontszámot kapta, de Zen 3 küldéssel, kevesebb mint 15 perc alatt megtalálta a 3 személyt; zseniális volt a mozgása és az irányíthatósága is. Számomra (és nem csak számomra) nagyon szép munkát mutatott be – mesélte Bea az eredményhirdetést követően.

Huszonnégy ország ötvenkilenc csapata mérte össze tudását az idei világbajnokságon. „A legtökéletesebb kiskutya, a legjobb csapat, és a legjobb tréner…” – Bea elsőként Leczki Saroltának mondott köszönetet a győzelem után, aki „Zen tenyésztője, a csapatvezetőnk és mentőkutyás kiképzőnk”. Sacién kívül Kröpfl Erzsébet és Hemberger Attila nevével folytatta a sort Bea, hogy megköszönje a pályatréningek során nyújtott sok segítséget. Majd így folytatta: „Név szerint felsorolni mindenkit, akinek köszönettel tartozom, szinte lehetetlen. Kezdve az állatorvosoktól, akik tavaly segítettek Zen kezelésében, a csapattársaimon át, akik mindig ott voltak mellettünk és segítettek a kereső tréningek során, azokig, akik a többi kutyámat kényeztetik még most is, és persze a családomat és a barátaimat se szeretném kihagyni, hiszen vagy virtuálisan vagy élőben most is velem voltak.”

Bea és Zen a verseny közben (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

A világbajnok páros (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

Bea és Zen nehéz éven vannak túl. Először Zen betegsége, majd a hű társ és barát, Oszkár (Oszi 16 éven át volt Bea kutyusa) elvesztése állította próba elé őket. Egy barát, Lakos Judit így ír erről:

Eltelt egy nagyon küzdelmes év, amiről elképzeléseim sincsenek, hogy milyen lehetett Beának… De itt vannak. Megvolt a cél, és akarták, annyira nagyon akarták! Mert tudjuk, hogy –, “Küzdj az álmodért… S végül majd Tiéd, miért szívből küzdenél.”

Belényi Bea, Zen és Leczki Sarolta a dobogó tetején (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

Bea és Zen világbajnokok (Fotó: Jaksa-Brenner Brigitta)

„Hatalmas öröm és büszkeség, hogy Magyarországot képviselve immár másodszorra szereztünk első helyezést a Mentőkutyás Világbajnokságon! A számtalan egyéni és egy csapat második helyezés után most végre ismét magyar, ráadásul PKKM-es mentőkutya áll a dobogó legfelső fokán! Gratulálunk Bea, nagyon büszkék vagyunk Rátok” – írják Bea csapattársai.

A magyar csapat (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

A romhelyszín (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

Versenyzés közben (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

Zen, a gyönyörű mali (Fotó: Pannon SAR Team – PKKM)

Bea gyerekkora óta tudja, számára a kutyákkal való foglalkozás élethivatás. Közben tett kitérőt a farkasok közt is (először egy egyetemi etológiai kísérlet résztvevőjeként farkasokat nevelt az otthonában, majd később egy farkasparkban trénerként dolgozott Ausztriában), de körülbelül hét éve újra „csak” kutyázik: a romkutatáson túl terelőversenyeken is részt vesz, kutyakiképzőként dolgozik és sérült gyerekeknek segít kutyáival. Zen tehát amellett, hogy romkutatásban világbajnok, a mindennapokban vizsgázott terápiás kutyaként segít sokaknak, ezek mellett pedig még flyball-ban és egyéb kutyás sportokban is nagyon eredményes.

A kicsi Zen és Bea (Fotó: Burányi Virág)

Beánál a kutyák családtagok – a képen balról Zen, Sajt, Oszkár és Wicca (Fotó: Leczki Sarolta)

Mindig, mindenhol együtt (Fotó: Leczki Sarolta)

„A mai nap nagyon különleges. A nővérem a mai napon hivatalosan a világ legjobbja! Világbajnok romkutatásban a 25. IRO Világbajnokságon!” Bea húga, a családjával Hollandiában élő Brigi a helyszínen szorította végig a versenyt. Mint ahogy a két unokahúg és sok barát is. Rengetegen pedig itthonról drukkoltak és most nagyon büszkék a budafoki lányra.

Érte szól a Himnusz – Szívből gratulálunk! (Fotó: Jaksa-Brenner Brigitta)

A verseny után idősebb unokahúgával, Csengével (Fotó: Jaksa-Brenner Brigitta)

A világbajnok itt már lazít (Fotó: Jaksa-Brenner Brigitta)

Bea eddig is sokaknak volt példakép. Tegnap pedig érte szólt a Himnusz.

Sz. K. N. 

Borítókép: Gabordogphoto

Címkék: #midióNóri, Belényi Bea, romkutatás, Zen