Egy település legkorábbi történetét a kisebb-nagyobb számban fennmaradt, megtalált és feltárt régészeti jelenségek, leletek segítségével idézhetjük fel. Diósd esetében építkezések, bányaművelés alkalmával véletlenül előkerült leletekről van tudomásunk, illetve az 1970-es években végzett, az egész akkori budai járásra kiterjedő régészeti terepbejárások alkalmával gyűjtött adatok állnak rendelkezésre. Ezen adatok segítségével járunk utána Diósd történelme újabb fejezetének.
- augusztus 29-én II. Lajos király és a magyar hadsereg nagy része életét vesztette a mohácsi csatamezőn.
II. Lajos király
Mária királyné és kísérete elmenekült a budai királyi palotából, és nem sokkal ezután a város is kiürült. Az itt maradottak elhatározták, hogy nem védekeznek a török sereg ellen, hanem önként átadják Buda és Pest kulcsát a török szultánnak. Szulejmán szultán szeptember 11-én érkezett meg a vár alá, Kelenföldön sátort veretett, seregei pedig kirabolták, feldúlták a városokat.
Szulejmán szultán
Tíz nap múlva a törökök hidat vertek a Dunán, átkeltek a pesti oldalra és hazaindultak. A török sereghez több keresztény törökbarát magyar polgár is csatlakozott és a török seregek oltalma alatt a zsidók is elmentek Budáról. A török elől elmenekült, majd óvatosan visszatérő magyar lakosság súlyos anyagi károkat szenvedett, és sokan életüket is vesztették. A magyar főurak egyik csoportja Zápolyai (Szapolyai) Jánost királlyá koronáztatta, a főurak egy másik csoportja és a legtekintélyesebb főpapok azonban nem ismerték el János királyt, és a meghalt II. Lajos sógorát, az Osztrák Habsburg Ferdinánd főherceget választották meg.
Három uralkodó, János, Ferdinánd és Szulejmán tervei és törekvései csaptak össze, amelyek végül 1541-ben Buda elestéhez és az ország három részre szakadásához vezettek.
Buda elfoglalása után a hódítók megszüntették a vármegyei közigazgatást és az elfoglalt területeket vilajetekre (tartományokra), azon belül szandzsákokra osztották. A három részre szakadt Magyarország hódoltsági központja Buda volt, emiatt Diósd térsége – akár lakottan, akár lakatlanul – fontos területnek számított.
A Buda környéki szandzsák (térkép)
A török források szerint Buda határa nyugaton Budakesziig, délen Diódig, illetve Csőtig (Csőt középkori falu volt, a mai Budafok területén, kb. a Háros utca környékén) húzódott. Buda közelsége nem járt haszonnal, mert a változatos hadi eseményekben felvonuló katonák nyomán mindig csak a pusztulás, örökös szegénység maradt.
Az 1526–1541 közötti, Buda és Pest körüli hadi események következményeképpen a Buda határain belüli falvak teljesen elnéptelenedtek, a török uralom évei alatt emlékük is elenyészett. Elpusztultak a földek, a kertek, a szőlők, és csak jóval később – a törökök berendezkedése után – kezdték ismét a gazdátlanná vált, azaz a török uralomba került földeket művelni
A Szultán Buda elfoglalása után ebben az új tartományában is kihirdette: „Mindenki maradjon a helyén, sem magának, sem gyerekének nem lesz senkitől bántódása. Az itt lakók ráják (eredeti jelentése nyáj, átvitt értelemben alattvalót jelent) lesznek, akik házukat, boltjukat és egyéb épületüket, továbbá szőlőjüket s kertjüket birtokolhatják, örökölhetik, eladhatják, elajándékozhatják, úgy azonban, hogy minden talpalatnyi föld a kincsház tulajdonában marad és csak kölcsönként használhatják.”
Diósdot, Diót 1546-tól 1684-ig lakatlan pusztaként emlegetik. Diósd lakói vagy szétszéledtek, vagy elpusztultak. Egy Dyódi Mátyásról tudunk, aki 1559 és 1562 között Budaörsön élt. Az életben maradásnak a menekülés volt az egyetlen útja akkoriban a falu földrajzi elhelyezkedése miatt.
A törökség a megye területén megteremtette a sajátos hódoltsági életét. A földterületet hűbérbirtokokra osztja fel, amiket fizetésképpen ajándékoz az arra érdemes vitézeinek, akik adózás alakjában hajtják be a jövedelmet a föld népétől. Nagy súlyt helyeznek arra, hogy a behódolt terület jövedelmező adóalany legyen, e célra nagyszerű szerveket állítanak fel, de emellett nem fektetnek súlyt arra, hogy a meghódított területen egyéb intézményeket is megszerezzenek. A közigazgatás, az igazságszolgáltatás jó része magyar kezekben maradt. Általában a jogi kapcsolat a vármegye és területe között a hódoltság idején sem szűnik meg teljes egészében, a törvényes szokások tovább élnek és az idegenbe menekült vármegyei intézmény fenntartja a kapcsolatot régi területével. A török a megszállása alatt tartott részeken elsősorban a terület megtartására fordította haderejét, és keveset törődött az ott élő lakosság személyes és vagyonbiztonságával. Ezért a hódoltsági részek lakossága maga volt kénytelen közbiztonságáról gondoskodni, ezért közőrséget állítottak fel.
Érd és térségének jelentősége – az érdi csata
Buda elfoglalása (1541) után a török katonai vezetés elsőrendű kötelességének tekintette, hogy biztosítsa a Török Birodalom központi területei és hódításainak magyarországi központja között a kapcsolatot. E törekvést figyelhetjük meg Szulejmán szultán azon intézkedésében, mely szerint Budáról hazatérőben a Duna mentén húzódó hadi út erődjeiben mindenütt helyőrséget hagyott, ahol pedig védőőrség befogadására alkalmas erődített hely nem volt, ott elrendelte ilyenek létesítését a hadi út biztosítására.
A megerősítendő helységek közé tartozott Érd is, amely két hadi út találkozásánál, a dunai felvonulási útvonal és az 1055-ből származó nyelvemlékünkben, a tihanyi apátság alapító levelében megjelölt „Fehérvárra menő hadi út” mellett feküdt.
A Duna menti, részben római régiók által épített és használt úton bonyolódott le a helyőrségek vagy hadjáratra induló seregek mozgása, az utánpótlás, és ezt az útvonalat használták a Portára induló vagy onnan érkező követek is.
A fehérvári hadi út katonai jelentősége a török hadsereg számára korlátozottabb volt, viszont kereskedelmi és védelmi szempontból vetekedett a Duna menti útvonal fontosságával, elsősorban a török által meg nem szállott országrészekkel folytatott kereskedelemben, és mert a királyi területekről induló hadmozgások és a végvári vitézek portyái ezen az úton közelítettek Budához.
Buda előtt az utolsó állomás Érd volt. Itt készültek fel a követségek a budai bevonulásra; idáig kísérték a budai főtisztviselők a Birodalomba küldött követeket, és Érd volt a leggyakoribb színhelye a Buda elleni vállalkozások előcsatározásainak, s itt próbálta a budai török őrség megsemmisíteni a vár alól visszavonuló portyázó végváriakat.
Érd – különösen a Kutyavár környéke – kedvenc kiránduló-vadászó helye volt a török tisztviselőknek, ahová a Budán megforduló diplomatákat rendszeresen meghívták.
Az elősorolt katonai, gazdasági és diplomáciai szempontok – a szultáni rendelet mellett – megkövetelték, hogy a Duna mellett, két hadi út találkozásánál helyőrség befogadására alkalmas erőd épüljön.
Az erőd felépítésének megközelítően pontos idejét csak közvetett adatokkal tudjuk meghatározni, s ezek alapján az 1550-es éveket tekinthetjük az építőjéről Hamza bég palánkjának elnevezett erősség létrehozásának idejéül.
- július 21-én Lotharingiai Károly fővezér döntő csapást mért az Érden állomásozó török seregre.
Hamza bég
Hamza bég palánkjának hiteles rajza
Lotharingiai Károly főherceg
A csatát I. Waldtmann és U. Kaus „Csata Érd mellett 1684-ben” rézkarcában örökítették meg.
A rajzon változatosan ábrázolták a palánkvárat, mögötte az érd-ófalui Duna-kanyart, a kép felső jobb sarkában a diósdi Szidónia-hegyet és előttük a Diósdi-öblözetben a felvonult török és osztrák seregeket.
Az érdi csata 1684-ben Waldtman és Klausz rézkarcán
Buda visszavételére 1684 nyarán minden addiginál erőteljesebb kísérlet történt. Lotharingiai Károly herceg július 14-től 57 ezer főnyi sereggel szállta meg Buda környékét. Az elhúzódó ostrom során – október 30-ig tartott – az eleséghiány és a járványok következtében seregének több mint fele, 34 ezer ember elpusztult. A seregben 9000 magyar katona szolgált, akiknek sem a herceg, sem a császár nem fizette meg a zsoldját.
A felmentési kísérlet során a legnagyobb csata Érd mellett zajlott le.
Az érdi csata a Duna mellett
Az Érd melletti csata jelentősége mindenekelőtt abban állott, hogy lehetővé tette az ostromgyűrű bezárását és elhárította a délről várható hátba támadás veszélyét. 1686. augusztus elején Szulejmán pasa nagyvezér az újjászervezett sereggel ismét Érdhez érkezett. A Buda felől naponként kibocsátott lovas különítmények olyannyira zavarták az Érdnél táborozó törököket, hogy azok képtelenek voltak kibontakoztatni Buda felmentését vagy őrségének megerősítését előkészítő hadmozdulataikat.
A török védők augusztus végéig Károly herceg öt rohamát verték vissza, a hatodik roham eredményeként 1686. szeptember 2-án Buda felszabadult. A magyar hősöknek e csoportját négy nappal később besorolták abba a 8600 főből álló seregbe, melyet Badeni Lajos őrgróf (Lajos Vilmos badeni őrgróf) vezetésével a Dráva vidékére küldtek azon török hadsereg üldözésére, amely Érden tartózkodott. Buda elestének hírére a törökök Érden rögtön tábort bontottak és pánikszerűen, felszerelésük egy részét hátrahagyva elvonultak.
A Buda visszafoglalása után végzett főispáni népszámlálás Érden sok katolikus délszlávot talál, de olyan nevek is szerepelnek, melyek valaha török zsoldosok voltak, akik a sereg visszavonulása után magyar földön maradtak, beolvadtak a helybeli lakosságba.
Ilyenek voltak Érden a Deffend, Csibrák, Haszán családnevek, melyek még mai nap is léteznek. Diósdon a Haszán családnévvel találkozhattunk a múltban: Haszán István, Haszán Gyula, Haszán Gusztáv. Haszán István és Gyula gyermekei ma is Diósdon élnek.
Összeállította: Benkő Jutka
Források:
Wágner Ferenc: Diósd története (Kornétás Kiadó, Budapest, 2001.)
Dózsa Lajos: Diósd története (tanulmány)
Dr. KrizsánLászló: Történeti források és tanulmányok Érd helység XVI.–XVIII. századi történetéhez
Stencinger Norbert: Csata a Duna mellett
Címkék: Benkő Jutka írásai, Diósd, Diósdi séta, Helytörténet
