Valaki ráült a mellkasomra. Nem látom, de folyamatosan érzem. Hol jobban, hol kevésbé. Szorít és nyom, az érzés állandó. Sokszor eszembe jut ezekben a napokban, hogy az életemben meghatározó szerepet betöltő emberek mit gondolhatnak a mostani helyzetről. A helyzetről, amit nem tudtunk elképzelni, amiről minden nap újra és újra meg kell győződni: nem, nem csak egy rossz álom, ez most tényleg valóság. Van, akit már nem kérdezhetek, csak elképzelem, mit mondana. De van, akit megkérdezhetek. Felhívtam Kristóf atyát.
Esélyt kaptunk egy erényre. Az engedelmességre
A magyar ember jellemzője, hogy mindenhez ért. Az orvostudományhoz is. És mindenkinek megvannak a maga elképzelései, és szentül meg van győződve róla, hogy az az igazság. Semmit nem tudunk a vírusról. A tudósok se tudnak semmit sem. Hát akkor engedtessék meg, hogy Mari néni meg Józsi bácsi se tud róla semmit… Csak beszél.
Az alázatosság éppen az, hogy ezen a téren visszafogjuk magunkat. És elfogadjuk azt, amit a nálunk okosabbak mondanak. Amit azok az emberek mondanak, akiknek az élethivatásuk az egészség védelme. Ők azt mondják, hogy meg lehet védeni az egészségünket, ha betartunk bizonyos szabályokat. Ha otthon maradunk.
Ez nem olyan, hogy énrólam szól, hogy megvédem az egészségem. Ez a közösségről szól: megvédjük a MI egészségünket. Tehát én is felelős vagyok, hogy nem mászkálok ide-oda. Nem csinálok olyasmit, amit kérnek, hogy ne tegyem.
Esélyt kaptunk egy erényre. Az engedelmességre. Most ezt kell tehát gyakorolnunk. Ez egy elfelejtett erény, mert manapság már a kisgyerekeket se nagyon tanítják meg engedelmeskedni, mindenki azt csinál, amit akar. És mindenki úgy csinál mindent, ahogyan akar. Tévesen azt hisszük, hogy ez a szabadság. Pedig ez nem más, mint totális, százszázalékos önzés.
A szenvedés önmagában értelmetlen. Annak értelmet kell tudni adni
Ha úgy alakul, hogy kórházba kerülök, ott is azt kell csinálni, amit az orvos, az ápoló mond. Mindent meg kell tenni, amit kérnek. Amennyit tudok, a mellettem lévő embereknek segítek, de ha nem tudok, akkor nem kívánja tőlem senki. Felajánlom a kórház minden kellemetlenségét, minden negatívumát a betegekért, a családtagjaimért, és máris könnyebb.
A szenvedés önmagában értelmetlen. Annak értelmet kell tudni adni. Ez egy nagyon fontos dolog.
A halálra egyféleképpen lehet készülni. Egy szép, értékes és értelmes élettel
Más az élet és más a halál egy fiatalnak, egy élettel teli embernek, meg egy öregnek. Lehet félni a haláltól, de ostobaság. Hiszen pont olyan természetes, mint a születés.
Egy idő után az életbe is bele lehet fáradni. A végén már lehet, hogy minden napom azzal telik, hogy a betegágyban fekszem és a plafont nézem. Ezt meg lehet ám unni. És őszintén kívánkozik az ember arra, hogy bárcsak meghalnék. Érzi, hogy mindenkinek a terhére van. Ez egy nagyon nehéz dolog.
Föl kell készülni erre. A halálra egyféleképpen lehet készülni. Egy szép, értékes és értelmes élettel. És amikor belefáradunk, amikor nehéz, akkor szépen fogjuk a Jóisten kezét, és elsétálunk…
Olvastam egyszer egy nagyon kedves történetet. Volt egy kezdő hitoktató, szegénykém elég ostobácska volt, mert az Ószövetséget magyarázta kisgyerekeknek. Azt a részt is magyarázta, hogy Noé hány évet élt, Matuzsálem hány évet élt. A következő órán számonkérés volt, és egy kisfiú jelentkezett. Elmesélte Matuzsálem történetét: Matuzsálem és a Jóisten nagyon jóban voltak. Ebéd után mindig nagyon nagyokat sétáltak, és sokszor azon vették észre magukat, hogy már eljárt az idő, haza kellett sietni. Egyik alkalommal annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy rájuk esteledett. Matuzsálem kétségbe volt esve, most hogyan tud ő hazamenni. Erre a Jóisten azt mondta neki: ne menj haza, gyere el velem, és aztán nálam maradsz végig. Ez a halál.
Összefoglalom. Esélyt kaptam, hogy magaménak tudjak egy rég elfelejtett erényt. Tehát szót fogadok és nem megyek sehova. Ha úgy alakul, hogy mégis megbetegszem, a szenvedésem felajánlom másokért, ezáltal könnyebb lesz minden nehézség. A halálra pedig készülök. Szépen, értékesen és értelmesen igyekszem élni. Lehetőleg még sokáig.
Extra tipp: kevesebb hír, több ima.
Akkor most itthon maradok, remélem hamarosan találkozunk.
És köszönöm…
Szendéné Kiss Nóra
Filó Kristóf atya Diósd és Érdliget korábbi, jelenleg Budakeszi plébánosa. Neki, a biztatásának köszönhető, hogy az ötletünket megvalósítva 2018-ban elindult a MiDió.
Fotó: Pixabay
Címkék: #midióNóri, Filó Kristóf atya, Hit, Koronavírus, Kristóf atya
