1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.) ünnepeljük a magyar költészet napját (e napon látta meg a napvilágot Márai Sándor is, bár az ő személye és munkássága sokáig igen távol állt a hivatalos kánontól.) A midio.hu indulása óta több verset is közöltünk, ezekből adunk közre néhányat, valamint Kányádi Sándornak a költészettel kapcsolatos sorait.
Takács Tibor:
Csönd
most hull a hó zizegve
mégis csönd van jó áldott
ráölelném szívemre
ezt a havas világot
hófüggöny lámpafényben
most szövik áttetszőre
a kezemmel elérem
s elolvad egy-kettőre
hagyom hulljon szememre
hagyom hulljon számra
mint könnycsepp úgy pereg le
az Isten szomjúsága
Takács Tibor (Szeges,1927. július 29.–Budapest, 2014. március 16.) Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró, rádiós szerkesztő
Takács Tibor dedikál Diósdon a közösségi házban
Spiró György:
Tél van
Most tél van és lélegzünk
Meglátszik. Fázom.
Lélegzem, csak azért, hogy
Párája szálljon.
De hosszú, hosszú, hosszú tél ez.
Fagyunk, kékülünk.
De velünk mégis melegebb van, mint nélkülünk.
Spiró György (1946–) Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész és műfordító
Ladányi Mihály
Vonaton
Petőfinek volt igaza,
Ez a nagy mező a haza,
a haza ha hazafelé
megy a fiú estefelé,
s megszabadulva napi gondtól
csípős hagymalevesre gondol,
s hogy az a kicsi öregasszony
mint várja, hogy neki is osszon –
s otthon megnyesheti a száradt
gallyaktól ráncos arcú fákat,
apja ültette valaha –
haza, haza, haza, Haza.
Ladányi Mihály (Dévaványa, 1934. február 12 .– Csemő, 1986. szeptember 20.)
Kányádi Sándor:
A vers az, amit mondani kell
Kányádi Sándor Diósdon 2006 szeptemberében
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot –, ijedtemben visszadobtam:
– Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
– A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.
Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő (1929–2018)
midio.hu
Fotó: Pixabay, midio.hu archív
Címkék: Kányádi Sándor, költészet napja, Ladányi Mihály, Spiró György, Takács Tibor
